A svéd modell újratöltve

2014. március 27. 16:32

Tisztázzuk: a svéd modellnek az a része, ami az 50% körüli adóelvonást és újraelosztást illeti, már jó ideje megvalósult nálunk.

2014. március 27. 16:32
bell
Kapitalizmus

Tisztázzuk: a svéd modellnek az a része, ami az 50% körüli adóelvonást és újraelosztást illeti, már jó ideje megvalósult nálunk. Azt kell tehát megvizsgálnunk, hogy mi áll ezzel szemben, ami működőképessé teszi a svédeknél azt, ami nálunk nem működik.

Először is van egy generációk óta piacgazdaságon szocializálódott-edződött, öntudatos polgári társadalom, amely azt tartja természetesnek, hogy az állam a polgár érdekeit szolgálja és elképzelni sem tudja a jobbágylelkű alattvalói állapotot. Sajnos ezen a tételen gyorsan nem lehet segíteni, a társadalmat nem lehet egy mozdulattal más üzemmódba állítani, de lehet olyan körülményeket kialakítani, amelyek a polgárosodás irányába mozdulást segítik elő. Sajnos az ilyen irányú próbálkozások nálunk az elmúlt száz évben csirájában lettek elfojtva.

De maradjunk a svédeknél. Mint arról korábban is írtam, a nyilvánossági törvények hatékonyan akadályozzák meg a politikai elitet, hogy a nagy újraelosztás közepette a saját zsebeit tömje degeszre. Ezt talán még az elvtársak is szívesen vennék, nem is ez a tétel az, amitől irtóznának, hanem, amiről eztán lesz szó.

A svéd állam nem kíván a gazdaság főszereplőjévé vélni. Azon túl, hogy az adót beszedi, nem akadályozza, ellenkezőleg, utat söpör a vállalkozások előtt, amelyek kemény piaci versenyben állítják elő a profitot, a jóléti állam forrását. Árban és minőségben versenyeznek, nem úgy, mint nálunk, korrupcióban. Tehát a gazdaság szabad piaci versenyben működik, nem csókos kapitalizmusban.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2014. március 28. 08:09
A svédek megcsömörlöttek jólétüktől vagy valamitől féltik azt? http://www.cnn.com/2013/12/15/world/europe/sweden-nazi-attack/ sweden-nazi-attack
ifisher
2014. március 27. 18:33
«Ezen a „játéktéren” milliószám vannak polgártársaink, akik dühösek, elkeseredettek, mert azt látják, hogy az állami vagyon széthordása egyszerre vezetett a régi hatalmasok megtollasodásához és az ő elnyomorodásukhoz. Dühösek, mert a „versenyképesség növelése” jegyében megszűnt a cukorgyár, a cipőgyár [...], és helyettük maradt a nagy semmi [1.5 millió munkanélküli]. Dühösek, mert a vállalati sportpálya helyére üzletközpont épült. Dühösek, mert az a párt, amelyik mellett még 2006-ban is agitáltál, felszámolta a szülőfalujukba vezető utolsó vasútvonalat. Dühösek, mert a halálra ítélt szülőfaluba beköltözött a félelem. Dühösek, mert a bank elviszi a fedelet a fejük fölül. Dühösek, mert egyetlen pedagógusfizetésből nem tudják egyetemre küldeni a gyereket. Dühösek, mert az általad is megénekelt globális kizsákmányolást úgy élik meg, hogy a magyar miniszterelnök szaúdi befektetőknek házal az olcsó és kiszolgáltatott magyar munkaerővel, miközben a szakképzett gyerekek és unokák csapatostul mennek ki segédmunkára a művelt Nyugat nagyvárosaiba. Dühösek, mert a mindentudó elit két évtizeden át egyszerűen nem ismerte el problémának az ő problémáikat. Dühösek, mert a mindentudó elit negyedszázadon át előbb az antikommunista, később az antifasiszta retorikával bunkózta le azt, aki igazságtalanságról, kizsákmányolásról, esetleg az ország függőségéről írni merészelt.» Tehát nem az 50%-kos elvonás sok, hanem a dolgozó - másképp a befizető - kevés, ezért kevés az állam pénze! A dolgozó meg pont, mint fent elmagyarázza, azért kevés, mert a dél-amerikai kapitalizmus eladta a munkájának piacát vasáron, és a privatizátor közben jól meggazdagodott.
hátakkor
2014. március 27. 18:11
az arc nem sokat tud a svédekről, az látszik..
kjkj945
2014. március 27. 17:49
hó vég!! Svédországban mikor adták el a 'jól' menő ipart mezőgazdaságot, mint nálunk 90-98-ig! Svéd összehasonlítása Magyarországgal LOL Ha majd ....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!