A legszebb tervek vége

2014. január 14. 07:59

Minden emberi közösség létezésének legmélyebb alapját, mondhatni talapzatát a lelki, erkölcsi, szellemi bázis jelenti.

2014. január 14. 07:59
Bogár László
Bogár László
Magyar Hírlap

„A magyarság általános anyagi, fizikai leromlásának döntő okát az elmúlt évszázadok során mindig ennek a spirituális talapzatnak a károsodására lehetett visszavezetni, és ez mit sem változott azóta. Éppen ezért van rendkívüli jelentősége annak, hogy pontos képünk legyen a magyarság általános lelkiállapotáról. (...)

A Hungarostudy felmérés összképe meglehetősen eklektikus, a felmérés azonban arra is rávilágít, hogy az emberi élet alapvető céljainak megfogalmazását ille­tően markánsan érzékelhető az anyagi sikeresség, és a »jó megjelenés«, vagyis az élet anyagi–fizikai feltételeinek sokkal nagyobb jelentősége. A harmonikus családi élet, és a gyermekvállalás továbbra is fontos értékek ugyan, de érzékelhetően megfordulni látszik a sorrend, először anyagilag, külső megjelenésünkben kell sikeresnek lenni, státust teremteni, és csak aztán jöhet a család és a gyerek. (...)

A kibontakozó kép azt mutatja, hogy a magyar társadalom hatalmas erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy életének anyagi feltételeit javítsa, de az ár, amit ezért fizetnie kell, gyakran összességében súlyosabb, mint az elért haszon. Miközben görcsösen gazdagok és szépek akarunk lenni, mert ez a »trendi«, többnyire hoppon maradunk, sőt csak a szorongásunk, frusztráltságunk növekszik mindettől.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2014. január 14. 13:29
Hát aki attól boldog, hogy éhezik, sőt a sok sok gyermeke is éhezik körülötte ... hát furcsa gondolkodása van.
holmes
2014. január 14. 09:43
Felvetem a kerdest, hogy a humaneroforrasok konzumidiotava alakitasa nem eppen a kiirtasunkra tett ujabb kiserlet? Ezuttal igen sikeres. http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2012/10/indianok-vagyunk.html
nemjoe
2014. január 14. 08:25
Nos, igen.. és ez a trend érvényesül a nyugati szemléletmód szerint működő társadalmakban, valamint erősödik az elnyugatiasodó keleti társadalmakban is. A lelkiség, és a közösségi kohézió visszaszorulásával, visszaszorításával nyomul előre ez a fajta világrend, és a felszíni csillogás mögött meghal az ember(ség). Valószínű azonban, hogy ez a folyamat is ciklikus, és eljön majd az ideje, hogy hanyatlásnak indul és el is veszíti jelenlegi lendületét, erejét. A kérdés csak az, hogy ezt mi magyarok hogyan fogjuk túlélni. Nem túl rózsás a kilátás...
nick89
2014. január 14. 08:14
Az anyagi (és szellemi) nyomornak oka és következménye a budapesti adó- és vámmentes Kínai Különleges Gazdasági Övezet léte. Korrupt politikusok hivatásos bűnözőkkel kéz a kézben dolgoznak együtt azon, hogy néhány dolgot meváltoztatva minden ugyanúgy maradhasson. http://www.harommajom.hu
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!