A beteges semlegesség igazi New York-i zsidó trükk

2013. december 28. 17:31

Elnök Úr nemhiába lett majdnem a Médiahatóság elnöke, annyira átlát a szitán. Ebben a lószarban tényleg nem hirdet senki. És ez direkt van!

2013. december 28. 17:31
Szily László
Szily László
Cink

„Kedves Deutsch Tamás, kedves Elnök úr,

először is hadd kezdjem egy vallomással. Amikor egy barátom, akit majdnem annyira szeretek, mint Talapa Jánost, konkrétan Ács 444 Dániel rámcsetelt, hogy Elnök Úr a Cinkről posztolt valamit, remegő kézzel olvastam el a vadonat friss Facebook-bejegyzést. És első, második, sőt harmadik olvasásra is úgy olvastam, hogy Elnök Úr a cink.hu-t picsasereghajtó online szösszenetként definiálja. És boldog voltam.

(...)

Azt kell mondjam, Elnök Úr nemhiába lett majdnem a Médiahatóság elnöke, annyira átlát a szitán. Ebben a lószarban tényleg nem hirdet senki. És ez direkt van!

A tényekhez ragaszkodva azt kell mondjam, ez a beteges semlegesség igazi New York-i zsidó trükk, ugyanis a Cink és a Gawker Media blogbirodalom tulajdonosa, Nick Denton találta ki, a lehető legnagyobb örömömre. A Cink ugyanis hangsúlyozottan nem akar magyar médiapiaci szereplő lenni. És függni bárkitől, akár annyira is, hogy figyelemmel legyen a hirdetéseire. Szóval a Cinken az elejétől fogva, tudatosan nincs hirdetés.

Ez a blog nem azért van, hogy bevételt generáljon, hanem azért létezik, hogy minél nagyobb, kritikus szellemű olvasótábort teremtsen magának, akik nemcsak olvasnak, de hozzá is szólnak, beszélgetnek, és közben a gyakorlatban tesztelik le, hogy a Gawker birodalom kommunikációs eszköze, a Kinja friss fejlesztései klasszak-e, vagy eldobandóak. Szóval olyan kísérleti nyulak vagyunk, akiket nemhogy nem ölnek meg, hanem az elképzelhetó legnagyobb szabadságban tartják őket. A tulajdonosunk ugyanis úgy képzelte, hogy a közösségépítés legjobb eszköze a seggnyalás teljes kiiktatása.

Hát így. Örülök, hogy ez szóba került köztünk, jó alapozást és sokkal sikeresebb tavaszi idényt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geraz51
2014. március 16. 18:39
Cink?Eldobandó lószar.
6qwasyx
2014. január 31. 09:44
bazmegazanyád!
berzsian56
2014. január 13. 23:32
Istenem , de szép. Csak örülni tudok annak , amikor veri a slami a slajmit, egymás torkának ugranak az "igazak". Tele vannak észérvekkel, és alig alig gyűlölik egymást. Ha rajtam múlna, mindkettőtöknek igazat adnék, csúpán egy kívánságom lenne: Ha lehet, ezt az országon kívűl vitassátok meg, és ha egy mód van rá ,a győztes se jöjjön haza. Mindenki maradjon ott, ahová tartozik , akkor nem lesz baj.
ballibbukás 2014
2014. január 13. 23:31
Mert a Gawker és Nick Denton valaga jobb, ízletesebb Szilymajom? Kinek akarod ezt bemagyarázni? Nekik parírozol és senkitől sem vagy jobb. A Gawkerről tudjuk micsoda, Denton is. Ha nem azt csinálod, amit ők akarnak repülsz, aztán mit mondsz a "csajodnak"?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!