Netán én írtam SMS-t Matolcsy Györgynek?

2013. június 27. 14:23

Kire haragszotok ti akkor, amikor az én eredményeimet vonjátok kétségbe, és egy Matolcsyt dobáltok sárral, hogy ő aztán nem ért semmihez, pláne nem a zenéhez?

2013. június 27. 14:23
ByeAlex
Facebook

„Netán én írtam SMS-t Matolcsy Györgynek, hogy küldjön már nekem valami elismerést, mert lassan két hónapja hazajöttem, és hivatalosan senki nem mondta odaföntről, hogy »jaaa, amúgy tökjól szerepeltél töki.« (…)

Egyáltalán nem nagy szám egy ilyen jellegű (és témájú) eredmény után kapni egy ilyenfajta elismerést. Akkor sem, ha CSAK protokoll van mögötte. Ez teljesen normális szerintem ebben az esetben.

És tudjátok mit nem értek még? Miért van az itthon, hogy a megválasztott képviselőket, politikusokat, pénzembereket, állandóan mocskolják, pocskondiázzák, és közben meg a demokrácia csorbulásán siránkoznak? Hogy lehet az, hogy ezek az emberek mind olyan sok rosszat tesznek a KÖZVÉLEMÉNY SZERINT velünk, ámbár ugyanazokat az arcokat látjuk ugyanott évtizedek óta. Hogy van ez? Kire haragszotok ti akkor, amikor az én eredményeimet vonjátok kétségbe, és egy Matolcsyt dobáltok sárral, hogy ő aztán nem ért semmihez, pláne nem a zenéhez? Kire vagytok dühösek? ByeAlexre? Nem hiszem... Másokra? Mindig másokban keresendő az ok? Akkor is, ha klaviatúrát ragadtok és vérző ujjakkal fejezitek ki az oldalamon, hogy hablabla, nem érdemled meg, blablabla, adófizetők pénze, sablablabla trafik vagy nem is tudom én micsoda...”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egykettő
2016. október 20. 04:30
"megválasztott képviselőket, politikusokat, pénzembereket" Gyönyörű gondolat, nagy büdös lólábbal. Sokat nem értesz abból, ami Magyarországon zajlik. Szerintem írjál néhány kedves szót Gyurcsányról is, és azonnal utánad köpnek a mostani bólogatók, és helyeselni fognak a jelenlegi köpködők.
egykettő
2016. október 20. 04:30
Persze, majd te osztod a hitelességi díjat. Látod, ez a baj a szekértáborokkal, erodál bármiféle erkölcsi alapvetést. Itt te is csak egy tízezredik fideszkatona vagy.
egykettő
2016. október 20. 04:30
"amióta ex-indexes hatalomátvétel volt az origóban (new design) azóta görényesednek egyre jobban" Átnéztem a hozzászólásaid utolsó két oldalát, hátha rosszul soroltalak be. 1. Mindegy minek tartod magad (az ember egész ritkán szokta elkötelezett párthívőnek tartani magát), a hozzászólásaid alapján elkötelezett fideszes vagy. Egy konzervatív ember (mármint ha van közös értelmezésünk) nem ír olyanokat, amit fent idéztem. 2. Leírtam miért hiteltelen. Az egész fidesz tábor alapvető életélménye a háborúskodás szüksége. Teljesen tipikus fideszes hozzáállás például itt a Mandineren is : kicsit elbizonytalanodtam, hogy ez így helyes-e, de amikor meghallottam a ballibek nyávogását... 3. Nem érdekel a tyúk-tojás probléma. Nyilván a ballib oldalon is sokan vannak, akik érdekeltek a háború fenntartásában. ByAlex letett valamit az asztalra és nem kell pocskondiázni. Ettől még ez az írása egy marhaság. Mintha a holdról jött volna, nem vesz tudomást a mély megosztottságról. De engem az egész történetben az álszentség zavar. Ó mennyire igaza van ByAlexnek, amíg Matolcsyval bratyizik, mégis mit írtál volna hittársaidnak, ha egy MSZP-s nyalakodás után éri némi támadás?
koronaszepe
2013. augusztus 26. 12:21
LOL
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!