50.

2013. május 31. 08:49

Ott tartunk, ahol a ma 50 éves Orbán Viktor: az 50. helyen. Csak ne együtt öregedjünk meg.

2013. május 31. 08:49
A szerk.
NOL

„A készülődés közepette érkezett az örömhír, hogy tavaly minden eddiginél több, 10,5 milliárd eurónyi működő tőke áramlott be az országba, tehát hazudik, aki azt állítja, hogy nincsenek beruházások. A német tőkések pedig egyenesen befektetési Kánaánnak tekintik hazánkat. Csakhogy aki a számok mögé nézett, láthatta, hogy olyan tételek láttán gyújtottak örömtüzeket, amelyeknél egy gyufaszál lángja is bőven elegendő lett volna a tisztán látáshoz.

Tudniillik elég morbid, hogy azon örvendezik a kormány, hogy a bankadón és a végtörlesztésen milliárdokat bukó hitelintézetek külföldi tulajdonosai feltőkésítették leánybankjaikat. Az Index számításai szerint 334 millió euró termelő beruházás valósult meg a 10,5 milliárdnyi befolyt összegből. Erről az MTI híre bölcsen hallgatott, mint ahogy a svájci IMD versenyképességi listájáról szóló tegnapi hírben sem találta meg a magyar szálat, ami elbukott öt helyezésünk láttán nem is meglepő. A három év teljesítményét pedig nyolc elbukott helyezés és számtalan negatívum jellemzi. Ott tartunk, ahol a ma 50 éves Orbán Viktor: az 50. helyen. Csak ne együtt öregedjünk meg.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
neven
2013. május 31. 15:36
Ha igazi diktatúra lenne..ezek a vörös-libsi bértollnokok megkapnák a dutyiban a jól megérdemelt "jutalmukat"...helyette itt nyáladzanak és köpködnek!!!!!!!!!!!
neven
2013. május 31. 15:36
Ha igazi diktatúra lenne..ezek a vörös-libsi bértollnokok megkapnák a dutyiban a jól megérdemelt "jutalmukat"...helyette itt nyáladzanak és köpködnek!!!!!!!!!!!
neven
2013. május 31. 15:33
Már megint egy gonoszkodó!!!!!!!!!! A szoci-libsi banda csak gonoszkodni tud..könnyen fognak a pokolra jutni!!!!!!!!!!
GV0917
2013. május 31. 15:22
Isten éltesse sokáig Miniszterelnök úr! Azt kívánom, hogy még nagyon sokáig ekézze a Népszabadság-de legalább addi,míg szét nem durrannak az irigységtől.Most is csak azért gyalázkodnak, hogy a biztonsági szelepűkön leereszthessék a túlnyomást. Mert velük ellentétesen ,akkor van itt jó világ, ha a komcsik kezdik magukat minél kellemetlebbül érezni!Mint a hajdan a faluvégi korcsmáros, aki addig hígitotta a bort, amig a benne lévő béka kezdte magát jól érezni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!