Így választ „magunkfajta” alkotmánybírót a Fidesz

2013. március 20. 11:08

Az AB befolyásolhatónak gondolt tagokkal való feltöltésével már sokat foglalkoztak. Juhász Imre mostani megszavazása azonban mindenképpen tovább árnyalja ezt a képet.

2013. március 20. 11:08
Szalay Tamás Lajos
Ezt így hogy?

A jelenlegi kétharmados politikai többség különféle ügyekben mutatott (leginkább erőszakos) gyakorlatával kapcsolatban, így például az Alkotmánybíróság jogainak csorbításával, vagy a testület befolyásolhatónak gondolt tagokkal való feltöltésével már sokat foglalkoztak. Juhász Imre mostani megszavazása azonban mindenképpen tovább árnyalja ezt a képet.

Az ülés jegyzőkönyve alapján ugyanis a tanácskozás mindössze kilenc (!) percen át tartott. Varga István fideszes bizottsági elnök az ülésen így fogalmazott: »Mielőtt áttérünk – és természetesen illően megkérdezzük, hogy más jelölés van-e –, én is figyelmesen tanulmányoztam a jelölt életrajzát, és annyiban mint elnök hadd legyek szubjektív, hogy a szakmai életút egy fantasztikus dolog, de két rendkívül pozitív dologgal egészül ki: négy gyermeke van a jelöltnek (derültség a bizottságban), azt hiszem, ezzel mindenki egyetért. A másik pedig, ami még fontosabb számomra, az én politikai imázsom számára, hogy a gyalázatos Beneš-dekrétumok széjjellövésével igen komoly tanulmányt készített, sőt egy előterjesztést is tett. Ezzel már önmagában az én szememben, aki a Beneš-dekrétumokat szét akarja lőni, rendkívüli szakmai felkészültségű jogász lehet« – ezzel indokolta Varga István eseti bizottsági elnök, hogy miért tartja megfelelő jelöltnek Juhász Imrét.

A fideszes politikus után Gaudi-Nagy Tamás kért és kapott szót, majd méltatta a jelöltet, kiemelve a 2006-os rendőri jogsértések kapcsán végzett munkáját.

Varga István elnök ezt követően így folytatta: »Megállapítom, hogy a Szocialista Pártnak ezek szerint nem annyira fontos az új tag megválasztása. A szakértőjüket látom itt, de egyetlen taggal sem képviseltetik magukat. Azt hiszem, megértett a dolog a döntésre. Kérdezem, ki az, aki támogatja Juhász Imre jelöltségét. (Szavazás.) Megállapítom, hogy 10 igen szavazattal, egyhangúlag hozta meg a bizottság a döntését«. Ennyi volt. Az ülést kilenc perc után bezárták.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2013. március 20. 16:17
Orbanisztán így működik,oszt jónapot!
thymian
2013. március 20. 12:58
Mit kellett volna még, könyörögni a ballibáknak, hogy legyenek szívesek jelöltet állítani? Így jártatok idióták. :D
Zokni
2013. március 20. 12:55
Lassan az egész arra megy ki, hogy találjanak néhány jogászt, akik egyeztetve Orbánnal, összeállítják a "jogi véleményüket", és aztán a többi "csatlakozik az előtte szólóhoz" és szavaz. Ez csak egy gesztus a Jobbiknak, zsíros állás felajánlásával. Alighanem arra számítanak, hogy a remélt egyszerű többségüket feldúsítják a Jobbikkal való nyílt vagy burkolt koalícióval a szükséges kétharmadig. Összenő, ami összetartozik. Nemsoká' kész lesz a Kossuth tér. Tiszával is? Aztán a Vár. Jöhet a Gömbös szobor. Kezdhetjük gyűjteni a dinamitot...
bookmark
2013. március 20. 12:53
A következő AB bíró-csere (ha nem lesz természetes elhalálozás) két év múlva lesz esedékes. Megnézzük milyen változások lesznek az AB förtelmes viselkedéseben a két új bíróval.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!