A Médiatanács csak jogszerű döntést hozhat

2012. november 10. 08:56

A Médiatanács az egyetlen megmaradt jogállami megoldást felhasználva indítványozza, hogy az ügyészség hivatalból indítson vizsgálatot és terjesszen elő ügyészi felhívást.

2012. november 10. 08:56
Sajtoiroda
Médiatanács blog

„A Budapest 95,3 MHz-es frekvenciára beérkezett pályázatok közül egyedül a Klubrádió pályázata van még versenyben. A Klubrádió pályázati ajánlatának nincs aláírva minden oldala, azaz a pályázata alakilag érvénytelen, ahogy érvénytelen volt a Kapos Rádió, a Rádió Jam és a Rumba Rádió pályázata. A médiatörvény szerint, ha nincs érvényes pályázat, akkor a pályázatot eredménytelennek kell nyilvánítani. Eredménytelen pályázaton nyertes sem hirdethető jogszerűen.

Az Ítélőtábla ezzel szemben a Budapest 95,3 MHz-es pályázati eljárást eredményesnek nyilvánította, és egy minden kétséget kizáróan, a felsorolt ítéletek szerint is alakilag érvénytelen pályázatot akar nyertessé nyilváníttatni a Médiatanáccsal.  Ez ellentmond minden jogállami normának, és sértené annak a csaknem hatvan pályázónak a jogait, akik korábban az aláírások hiánya miatt az Ítélőtábla döntései által is megerősítve lettek kizárva a pályázati eljárásokból.

A Médiatanács nem diszkriminálhat pályázókat és következetes jogalkalmazással nem hozhat meg objektíven törvénysértő döntést. A Médiatanács jogellenesen járna el akkor is, ha az ügyben nem hozna döntést, mert akkor nem tenne eleget a bíróság általi új eljárásra kötelezésnek. A Médiatanács egyetlen jogszerű döntést hozhatna, mégpedig azt, hogy módosítja eredeti határozatát és érvényes pályázat nem lévén, eredménytelenné nyilvánítja a pályázati eljárást. Ezt a lehetőséget azonban az Ítélőtábla döntése zárja ki.

Mivel hivatalból a Médiatanács az Ítélőtábla döntése nyomán megszületett jogszabálysértő határozatot nem tudja orvosolni, ezért az egyetlen megmaradt jogállami megoldást felhasználva indítványozza, hogy az ügyészség – mérlegelése szerint – hivatalból indítson vizsgálatot és terjesszen elő ügyészi felhívást az Ítélőtábla döntése következtében kialakult jogszabálysértő állapot megszüntetése érdekében.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HSL
2012. november 11. 13:30
majd a népbíróság is csak jogszerű ítéleteket fog hozni a fülkén kívüli forradalom után
Gépész53
2012. november 11. 13:30
Egy jogerős bírósági ítéletről hogy meri azt mondani a médiatanács, hogy az jogsértő? Ilyen alapon bárki, akinek ügyében neki nem tetsző ítéletet hoz a bíróság, mondhatja ugyanezt és az ÜGYÉSZSÉGHEZ fordulhat? Mi folyik itt? Egy jogerős bírói ítélettel az ügyészségnek nincs semmi dolga!
székely
2012. november 11. 13:30
Feltételezem, hogy a médiatanácsban értelmes emberek ülnek. Üres oldalt csak a szellemi fogyatékosok írnak alá.
Kronikas
2012. november 11. 13:30
A Médiatanács két éve nem meri meghozni a jogszerű döntést, ezért húzza az időt (most az ügyészséggel)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!