Készülődés a balközépen

2012. november 05. 16:55

Az ellenzéknek nem sikerült meggyőzniük a Fideszből kiábrándult hatalmas tömeget, hogy ők vonzóbb alternatívát jelentenek.

2012. november 05. 16:55
Miklósi Zoltán
Szuverén

„Ez a politikai környezet egyszerre komoly lehetőség és félelmetes csapdahelyzet a Fidesztől balra álló politikai erők számára. A lehetőség abban rejlik, hogy Orbán politikája jóformán lemond a kevésbé elkötelezett és mára már a kormány teljesítményével elégedetlen szavazókról, akik nyitottak lehetnek az ellenzék üzenetére. A csapda abban áll, hogy a sikerhez (legalább) két üzenetet kell egyszerre eredményesen célbajuttatni, és ezek részben egymás ellen hatnak. Egyfelől, meggyőzően kell érzékeltetni Orbán rezsimépítő törekvéseit, a politikai és gazdasági hatalma bebetonozására tett lépéseit, és ezeknek az országra nézve káros voltát, másfelől azt is el kell hitetnie, hogy mindezek ellenére a Fidesz legyőzhető. Fennáll a veszélye ugyanis annak, hogy az első üzenet sikeresen célbaér, de ebből a megszólítani szándékolt, a baloldal iránt nem eleve elkötelezett választói csoport azt a következtetést vonja le, hogy okosabb lehet igazodni és alkalmazkodni a kialakult helyzethez. Perverz módon ebben az esetben az orbáni tekintélyelvű félfordulatot érő ellenzéki bírálatok meghallgatása a Fideszt segítheti. Egyszerű példával illusztrálva, az ellenzéknek egyszerre kell azt mondania, hogy »a regisztráció rombolja a demokráciát«, és azt, hogy »menjetek el regisztráltatni«. A Fidesztől balra álló ellenzék nem mondhat le az Orbán-rezsim demokratikus kritikájáról, de ezt úgy kell végrehajtania, hogy közben erősíti a Fidesz leválthatóságának érzését.

Az előttünk álló egy évben az ellenzéknek tehát elsősorban lélektani fordulatot kell elérnie. Az elégedetlenség kritikus tömege már most megvan, de ebből még nem jött létre a kormányváltás politikai szándéka. Részben azért, mert a többség talán még nem hiszi el, hogy a Fidesz leváltása lehetséges, részben pedig azért, mert eddig a parlament demokratikus ellenzéki pártjainak nem sikerült meggyőzniük a Fideszből kiábrándult hatalmas tömeget, hogy ők vonzóbb alternatívát jelentenek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fóbia
2012. november 06. 07:06
Harangozó megmutatta az utat a fideszes szavazóknak! Ez a "hülyegyerek" azt hiszi, hogy belegázol Orbánba és majd a szavazók...... Hát nem barátom! Ti csak arra vagytok jók hogy cinikus vigyorotokkal szemtelenkedjetek. EZ Mesterházy teljes csapatára is vonatkozik.
vizesnyolcas
2012. november 05. 23:48
"A csapda abban áll, hogy a sikerhez (legalább) két üzenetet kell egyszerre eredményesen célbajuttatni, és ezek részben egymás ellen hatnak." Ez igaz, csak nem úgy, ahogy a szerző (a példáival illusztráltan) gondolja. Pontosabban csak majdnem igaz, mivel kettőnél valamivel több olyan üzenetet képvisel az Együtt 2014, amelyek páronként (nemcsak részben, hanem) teljesen kizárják egymást. Ez a tény előrevetíti káoszt az Orbán esetleges leváltása utáni kormányzás idejére. "Az ellenzéknek nem sikerült meggyőzniük a Fideszből kiábrándult hatalmas tömeget, hogy ők vonzóbb alternatívát jelentenek." Ez nagyon jó meglátás. De miért is volna másképpen? Akik únják az aktuális szakács főztjét, miért pont olyanokat keresnének a helyére, akikről tudott, hogy mikor tehették, főzés helyett szarral kenték ki a konyhát.
imres
2012. november 05. 19:17
Na arra a pillanatra befizetek, amikor a magát demokratikusnak nevező ellenzék meggyőzi a Fidesztől eltávolodott tömegeket programja pozitív voltáról. A ballibek ábrándokat kergetnek. Már megint.
bookmark
2012. november 05. 18:25
Megy az agymosás nagy erőkkel. Ahogy a massmédia azt sugallja, hogy melyik WC papírt használd miután elvégezted a dolgod, a nők betétjének reklámját is nem véletlenül adják kék vérre pont vacsora időben. Mind mind sugall valamit. Most azt próbáljak bedumálni a már jól előkészített agy mosottaknak hogy le akarják váltani az Orbán kormányt csak még nem tudnak róla. Felmerül a kérdés mitől ennyire biztosak, hogy ha sugallják el is fogjuk hinni? Mivel mérgeztek meg minket, hogy legyen a vérünkben valami, amitől az ilyen sugalmazásokra fogékonyak vagyunk? Vagy pont az a gond, hogy kevés a génmódosított kaja és még túl nagy a tömeg amelyik nem elég engedelmes? Hosszasan gondolkodtam el azon, hogy Bajnai miért nem illik be a képbe és mégis ott van. Az amerikaiak annyira nyomják előre, hogy már undorító. Gordonka miért ennyire jó nekik? Két céget is csődbe vitt, nálam ezzel kivívta a "looser" státust. 9 ember halálának kellene a lelkén száradnia, de róla lepereg. Ha Orbánról lenne szó a Clintonné személyesen vezetné a tüntetést a 9 halott ember családjáért, mint az igazság bajnoka, de mivel a Gordonkáról van szó, süketítően nagy a csend. Egy szem pici pislogó Gordonunk elment Amerikába kiképzésre és törött orral jött haza. Most már összeállt a kép. Mi az ami hasonló Bajnai Gordon, George Soros, Simor András, Mesterházy Attila, GYF között? Az empátia, vagyis az emberi együttérzés teljes hiánya. Ez a genetikai kódhiba teszi ezeket a biorobotokat használhatóvá a nem létező háttérhatalom számára. Hüllő hidegek és ne legyen kétségünk afelől, hogy Gordon már bizonyított mennyire hidegen fogja hagyni bármilyen kár amit ennek az országnak okozni fog, vagy emberi szenvedés, minden parancsot végre fog hajtani. Nem fog rosszabbul aludni, mert nincs benne empátia. A törött orr számomra az agyának az utolsó programozásához kellett. Az agy programozok fizikai fájdalommal, éheztetéssel, elektrosokkal, alvás elvonással hozzák az illetőt programozható állapotba. Nem kétséges, Gordon engedelmes droidja lesz annak, akinek éppen a kezében lesz az agyához rendelt távirányító. Akinek ez mind utópiának tűnik, ne tessék elfelejteni, hogy a 70.-es években a mobil telefon is az volt. Gordon a fejfájással hogy állsz, megsúgom nem igaz, hogy nem fogsz emlékezni, elég csak jó helyen beütni a fejecskédet és mindenre fogsz emlékezni, amit veled az átprogramozás ideje csináltak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!