Pillantás a szélerőműről

2012. október 05. 10:15

Barack Obamát akarják bíróság elé citálni a kínaiak, személyesen őt, sőt, még kártérítést is követelnek tőle.

2012. október 05. 10:15
Frei Tamás
Metropol

„Vajon mi lesz ennek a vége? – merült fel bennem a kérdés, de aztán tovább olvastam a brit gazdasági lap tudósítását, amelyből pár sorral később kiderült, hogy mindez Amerikában történik. A kínaiak az amerikai alkotmányos rendért és az ottani jogbiztonságért aggódnak. Perrel pedig nem a kínai kommunista párt elnökét vagy épp a pekingi kormány fejét riogatják, ááá… dehogy! Barack Obamát akarják bíróság elé citálni a kínaiak, személyesen őt, sőt, még kártérítést is követelnek tőle.

Az történt, hogy a kínai kommunista párt berkeiben remek kapcsolatokkal bíró két kínai üzletember, minő véletlen, épp egy olyan telket vásárolt meg Oregon államban (persze fedő-cégeken keresztül), melynek közvetlen tőszomszédságában az amerikai hadsereg kommandósainak kiképzőbázisa működik. A kínaiak ráadásul szélerőművet akartak építeni a területen, magas kilátópontokkal. (...)

Becslések szerint ha minden marad a régiben, akkor 2020 táján már körülbelül félmillió amerikai állása lesz kínaiak kezében. Kínai munkaadók kenyerét eszik majd az »amik amcsiföldön«, és ezt láthatóan nem nyelik le egykönnyen. Obama (talán épp a választási kampány okán) nem akart magas labdát feladni, és amikor kiderült, hogy az oregoni szélerőművek (betekintő kémpontok?) miatt már nemzetbiztonsági szakemberek is aggódnak, akkor azonnal megtiltotta, hogy a kínaiak az amerikai katonai támaszpont közelében »matassanak«. Múlt pénteken elrendelte a megkezdett szélerőmű lebontását, 14 napot adva a kínaiaknak, hogy mindent eltakarítsanak a helyszínről.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ottapont
2012. október 05. 15:46
Semmi efféle örömködésről nem írtam, ezt belevetíted. Száraz tényközlésnek szántam. Megtörni látszik a zsidó hegemónia, ennyi. Nem tudom a kínai hajszálnyival jobb lesz vagy rosszabb, majd kiderül. Akinek hatalma van az általában visszaél vele, legalábbis a tapasztaat ezt mutatja.
kjkj945
2012. október 05. 15:27
Ez a sárga veaszedelem.
KannibálTatárÚr
2012. október 05. 15:22
Amerikában már hanyatlik a zsidók hatalma. A közelmúltban még megvásárolták volna a szélerőmű olcsó villamo energiáját és drágán eladják a katonai támaszpontnak.
ottapont
2012. október 05. 14:58
Ez a kínai nyomulás főleg azoknak veszélyes akik Amerikát mint nyugis hátországot használták eddig arra, hogy onnan csavargassák a pénzcsapokat, biztonságban, a tűzfészkektől távol. Cserébe az amcsik kifizethető áron zabálhatták a hamburgert, hogy ne lázadozzanak. Most meg nini, megjött a vágottszemű konkurencia.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!