Kösz, hogy észrevetted

2012. szeptember 25. 13:48

Annyira érdekes, hogy sokan most csodálkoznak rá közállapotainkra. Hogy vannak nácik, meg hogy fölösleges szívózni az IMF-fel.

2012. szeptember 25. 13:48
Ceglédi Zoltán
HVG

„Mondhatnám, hogy végtére is nagy öröm nekem, hogy immár egy-két kormányközeli fiatal, a szépen szabott öltönyében, az állami hirdetésekkel mankózott oldalukon is le-leírja, hogy talán nem kéne szórakozni az IMF-fel. Köszi, hogy észrevettétek, tényleg – bár jobb lett volna eleve így kezdeni, nem pedig lehülyézni azokat, akik ugyanezt a 2010-es »kipaterolás« óta mondják.

Roppant hálás vagyok azért is, hogy az előző kormány prominensei harcosan követelik a jelenlegi kormánytól, hogy tegyen valamit a kurucinfó ellen. Kösz, hogy észrevettétek, csak ugye, a nácik pont ugyanott, pont ugyanazt, pont ugyanilyen háborítatlanul írták már akkor is, mikor még a Gyurcsány-kormány regnált. Jaj, kérem, hát az egy amerikai honlap, nemzetközi jogsegély, külföldi szerver, nézze meg, hát szinte folyik a csap, nem megy az úgy, egyszerre. Majd egy újabb kiszállási díjért, addig még a Google-ba se írom be, hogy Varga Béla. És egyáltalán nem ujjongok, hogy először terel-nyög, adminisztratív kupeckedéssel gilisztázik a TF, ha kiderül, hogy Schmitt Páltól a Lasztovicza Jenőhöz közel álló kollégiumi szobáig úgy osztogatta a végzettséget igazoló papírokat, mint az aluljáróban az árleszállításos szórólapot szokás, és csak másodjára, kényszerből teszi a dolgát.

Elsőre kellett volna rendesen dolgozni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tenkeskapitany
2012. szeptember 25. 23:41
annyira vicc, hogy egy - a sajtószabadságért, véleménynyilvánításért, mindenszabadságért holtáig küzdő - szellemi háttérrel megvert lap egy másik bezárásáért rimánkodik:D szánalom
négyzetgyök
2012. szeptember 25. 18:07
Hol van nemezis?
Kandeláber
2012. szeptember 25. 16:42
Ez is ex-szdsz arc. Az ATV-n ugat, ha kell, ha nem. Ez még Laknernál is ellenszenvesebb.
Botos
2012. szeptember 25. 16:23
Nyugszik!A beteg beveszi gyógyszereit és szépen lefekszik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!