A rémmese folytatódik

2012. június 18. 10:27

Nem várhatunk sokat ettől a kormánytól. Orbánék meg fognak bukni, és ezt egyre többen látják. Mi több, egyre többen várják.

2012. június 18. 10:27
Mesterházy Attila
Mesterházy Attila
Kapcsolat.hu

„S mi sem jellemzőbb a kabinetre: a miniszter bejelenti a foglalkoztatás bővítését, majd ugyanazzal a mozdulattal kipenderít az állásából 11 ezer 62. évét betöltött közalkalmazottat. Nem nézve, alkalmas-e a munkája ellátására, vagy hogy lehet-e majd az adott személyt az adott helyen pótolni. Nem. Egy kormányszóvivői tájékoztató mellékleteként élő adásban kirúgja őket.

Mindeközben zajlik a görög parlamenti választási kampány, vasárnap voksolás. Mindenki tudja, hogy lesz valamekkora pénzpiaci vihar, akármi is az eredmény. Épeszű ember erre felkészül, amennyire csak tud. A kormány legalább annyit megtett, hogy nem most nyitott újabb vitát a jegybanktörvényről. Ám az helyzet, amit előállított, alapjáraton életveszélyes. Hét hónapja nem történik semmi érdemi az IMF-hitel ügyében, pedig egy ilyen hitel pontosan arra való, hogy az ilyen zavaros, prognosztizálhatatlan időkben védettséget nyújtson.

Orbán Viktornak, Matolcsy Györgynek és a többieknek lehet az a személyes hobbijuk, hogy a szakadék szélén sétálnak, és csak az utolsó pillanatban lépnek hátra. Saját felelősségük, saját rizikójuk. Ám ha a felelősségérzet minimumával rendelkeznének, akkor tudnák: a magyar emberek elhelyezkedési és megélhetési esélyeit rombolják azzal, amit tesznek. Megjegyzem, mintha  barátaik és üzletfeleik a saját bizniszeikben óvatosabbak lennének, hiszen nem győzik körülpárnázni magukat közpénzekkel és önkezükkel készített jogszabályokkal.

Nem várhatunk sokat ettől a kormánytól. Orbánék meg fognak bukni, és ezt egyre többen látják. Mi több, egyre többen várják. Egyetlen határozott kérésem volna csupán hozzájuk: távozzanak méltósággal, és a hátralévő időben több kárt már ne okozzanak az országnak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Justinianus
2012. június 18. 15:24
Nyomorék komcsik! Rablók és gyilkosok gyülekezete vagytok. Nem tanultok semmiből! Kifosztottátok az országot, de még mindig röfögtök. Lámpavason végzitek akárki meglátja!
Jason Bourne
2012. június 18. 15:08
"Hét hónapja nem történik semmi érdemi az IMF-hitel ügyében" Attila, sötét vagy, mint a segglyuk. Nem lesz semmilyen ájemefhitel. Ti már októberben megmondtátok, ha nincs hitel napokon belül államcsőd, 'oszt mégse úgy lett. Ti csak ebben tudtok gondolkodni: hitelt felvenni. Ennek végre vége.
pemetecukor
2012. június 18. 14:39
Mi fax történt az Mszp-ben, elküldték Török Zsoltot, hogy szinte minden "ügyben" személyesen a pártelnök szólal meg??? Ha volt neki némi renoméja az ilyen és hasonló piszlicsáré megszólalások azt is lerombolják!
Negue
2012. június 18. 13:48
"A rémmese folytatódik" Az mszp a múltja ellenére, még mindig részt vehet a közéletben!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!