Meleg esküvő – templomban?

2012. június 19. 08:15

Ha a vallás nem szólhat bele az állam dolgaiba, akkor ez legyen fordítva is igaz!

2012. június 19. 08:15
László András
Kerdem

A dán törvényhozás az elmúlt napokban fogadta el a szociáldemokrata kormányzat törvénytervezetét, miszerint június 15-től a melegek egyházi esküvő keretében is összeházasodhatnak. (...)

A jogi aktivisták arra hivatkoznak, hogy minden ember egyenlő, ezért azonos jogok illetnek meg mindenkit. Ez így rendben is van, azonban a meleg párok részére egyházi esküvő nélkül is lehet biztosítani azokat a jogokat, amelyek a házaspároknak is járnak. Dánia ráadásul 1989-ben elsőként tette lehetővé, hogy meleg párok civil házasságot kössenek, így azt sem lehet mondani, hogy e törvény nélkül a melegeket súlyosan hátrányos megkülönböztetés éri. Egy férfi és egy nő sem az egyházi házasság révén szerzi az azzal járó jogokat, hanem a polgárival. Az egyházi esküvő lényege annak hívőként való megélése, a házasság egy szentség.

A nyugati demokráciák, különösen a baloldali és liberális pártok előszeretettel hirdetik a szekularizációt, az állam és az egyház szétválasztását. Na de, ha a vallás nem szólhat bele az állam dolgaiba, akkor ez legyen fordítva is igaz! Ahogyan a legtöbb egyházban, úgy a keresztény egyházban is kinyilatkoztatott értékek alapján tanítanak, amiben lehet hinni vagy sem. Az egyházi tanítás nem kötelező senki számára: ha valaki úgy gondolja, hogy a világot nem Isten teremtette vagy a férfi társa nem a nő, azt senki sem kényszeríti, hogy ez alapján élje életét. Épp ezért, amikor az állam előírja egy egyháznak, hogy össze kell adnia meleg párokat, akkor többszörös tévedésben van szerepét illetően, és brutálisan megsérti az adott egyház tanítását, a hívők életét. Nem érti sem a vallás, sem az egyházi esküvő lényegét.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csomorkany
2023. január 01. 21:34
Hát, Szent Péter nem véletlenül szólt be Krisztus Urunknak, hogy "menj el tőlem Uram, mert bűnös ember vagyok." Ezt a mondatot pontosan értem. Azt a mondatot a legkevésbé sem értem, hogy "Ne félj, ezentúl emberhalásszá teszlek". Szóval nem tudom, hogyan csinálta ezt Krisztus Urunk. De megcsinálta. A katolikus papok szerintem azt remélik, hogy velük kapcsolatban is megcsinálja valahogy. Ha ez lehetetlen, vagy ha ez csak Krisztusnak volt lehetséges valamilyen különleges isteni erővel, akkor Krisztus embersége nem teljes. De akkor nem lehet a teljes emberek Megváltója. Mit tudhat ő egy házasság gondjairól?
Hunor N.
2013. február 11. 13:18
"Isten nem Ádámot és Évát teremtette, hanem Ádámot és Bélát?" :o)
1120
2013. február 10. 17:39
A dán egyház már évtizedek óta szinte a nullával egyenlő. A svéd úgyszintén. Luther meg forog a sírjában... :(
vater
2013. február 10. 17:39
Nézni kell a dolog pozitív oldalát is. Ha majd a magyar papok is házasodhatnak egymással vélhetően nem kell homoszexuális-ügyek eltussolásán fáradozniuk a magyar püspököknek a jövőben. Egyébként a cikkíró mondanivalója (ha az egyház nem avatkozik bele az állam ügyeibe, akkor ezt -viszonossági alapon- az állam se tegye) azon -téves!- alapfeltételezésen alapszik, miszerint az állam és az egyház egyenrangú szereplői a társadalomnak. Ez azonban nincs így, hiszen minden egyház (és egyháztag) köteles (lenne) betartani az összes világi törvényt, de -ezzel szemben- az államot eljárásaiban nem kötik az egyház által alkotott törvények. Ennek alátámasztására felhívom a cikkíró szíves figyelmét a Pécsi Püspökséggel kapcsolatba hozható -jelenleg is folyó- bűntetőeljárásra, vagy a korábban egyházi épületben történt rendőrségi házkutatásra amit a rendőrök kiskorúakkal kapcsolatos szexuális tartalmú anyagokkal összefüggésben végeztek. Adódik tehát a megkerülhetetlen kérdés: Vajon nem lenne-e időszerűbb a magyarországi egyház(ak)nak először a saját erkölcsi megtisztulásuk érdekében tevékenykedniük, mielőtt -értelmetlen pótcselekvésként- a dán világi és egyházi hatalom belső ügyeit kritizálják? A egyházi "belső" megtisztulás halogatása ugyanis az egyháztagok számára csökkenéséhez és az egyház radikalizálódásához (szélsőjobbhoz való közeledéséhez) vezet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!