Csurka

2012. február 07. 10:45

Mennyire jó lett volna, ha ez az öregember megmarad írónak és lovisnak.

2012. február 07. 10:45
woas
Whiskey On A Sunday

„Siettünk, én meg ösztönösen odamentem az első, tapasztaltnak kinéző öregemberhez, elkértem az újságját és végignéztem a mezőnyt. Akkor tűnt fel, hogy ez maga Csurka. Nem volt sok idő, 5 ló száma volt így-úgy megjelölve az újságban, ebből egyet megtettem az alaptéttel. Elköszöntem: „Köszönöm, és jó szerencsét, pártelnök úr. Nagyon sokat nyertem. Csurka nem, ő nem jött oda a kifizető ablakhoz, hanem a hosszú, bézs ballonkabátban, sietősen távozott. A pártelnök urat kissé cinikusan vetettem oda, biztos szemtelenkedésének vette, mondjuk annak is szántam.


Mint aznap, később megtudtam, Csurka István annyira hozzátartozik a Pillangó utca lóversenyhez, mint a futamok közötti kötelező Dj Bobo számok meg az eldobált, bukott fogadócédulák.

Nos, azóta akárhányszor jártam lovin, Csurka mindig ott volt, legtöbbször a világos ballonkabátban. Mindig egyedül. Általában biccentettünk, mint akik ismerik egymást, pedig sosem mondtam el, hogy életem legnagyobb lovi nyereményét neki köszönhetem. Sőt, legtöbbször a Picsa Kössük a Csurkát fel! refrénű száma jutott eszembe, amikor megláttam. (Álom 7. az 1993-as Vörös Front c. albumról)

Mennyire jó lett volna, ha ez az öregember megmarad írónak és lovisnak. Undorító féregnek tartottam azért, amit 9/11-ről írt és őszintén tetszett, amikor a Picsa-koncerteken üvöltöttük, hogy náci firkász, dögölj meg. De a lovin ő is csak egy volt a néhány öregember közül.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csi
2012. február 07. 17:23
Igazi seggfej, kamu sztorikkal.
nyugalmazott tanár
2012. február 07. 13:59
"Mennyire jó lett volna, ha ez az öregember megmarad írónak és lovisnak." Kisebb hangzavar mellett lehetett volna szétlopni az országot. Túl sokszor bekavart ez a botcsinálta politikus a liberálszoci játékokba.
heep
2012. február 07. 13:35
Ennyire félt a Csurkától a ballib? Ennyire igaza volt minden mondatában? Csak ez magyarázhatja, hogy a halála kapcsán fröcsög a média egy része, hogy egymást letaposva igyekeznek a megmondó emberek, politikusok belerúgni az emlékébe. Gondolom a következő performance az lesz, hogy a színházak előadásain ingyen pezsgőt szolgálnak fel a nézőknek, ha azok hajlandóak hangosan tapsolni a halál hírre. De ocsmány alakok vagytok libsikéim. Ezért sem szabad még egyszer a hatalom közelébe engedni titeket.
durrbele
2012. február 07. 13:19
Nos ha a rendszerváltáskor pár emberke Ceaușescu mintájára távozott volna e világból ma a baloldali média és a zsidó hangorkán is óvatosan és kulturáltan viszonyulna a politikához.Magyarország más irányba ment volna. Csurkának hálával tartoztok mert nála hoztátok divatba a nácizást.Persze szűkölt a valagatok és csendben voltatok a rendszerváltáskor.Amint láttátok hogy nembánt titeket senki egyből kerestetek egy ellenséget.Pont ti akik e nemzet ellenségei voltatok mindig.Ha most balhé lesz ti kerültök sorra.Úgyhogy ne szítsátok a tüzet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!