Töretlen lendületben a nemzetgazdasági miniszter

2012. január 17. 16:07

Járai Zsigmondot szívesen látom miniszteri dolgozószobámban, hogy személyesen is meggyőződhessen arról, kitűnő szellemi és fizikai állapotnak örvendek.

2012. január 17. 16:07
Matolcsy György
NGM

Némi szomorúsággal állapítom meg, hogy volt barátom, Járai Zsigmond legutóbbi közleményeiben figyelmen kívül hagyja az Orbán kormány eddig elért eredményeit.

A 2010-ben örökölt több mint 7 %-os költségvetési hiányt az év végére 4,2%-ra szorítottuk le, a 2011-es költségvetést többlettel zártuk, a 2012-re előrejelzett költségvetési hiány az  Európai Bizottság által visszaigazoltak szerint is 3% alatti lesz.

Mindemellett 2011-ben kidolgoztuk a Széll Kálmán tervet és a munkaösztönző, munkahelyteremtő, családtámogató adórendszer átalakításában is döntő áttörést értünk el. Emellett lépéseket tettünk a lakossági devizaadósság csökkentésére, és 2011 végére megszületett a megállapodás a Kormány és a Bankszövetség között.

A pénzügyi konszolidáció további szakaszát jelzi, hogy a tegnapi kormányülésen megtárgyaltuk a Nemzetgazdasági Minisztérium által kidolgozott Magyar Növekedési Tervet és az új külgazdasági stratégiát.

Példátlan gazdaságtörténeti sikernek tekintem, hogy az elmúlt másfél évben a nemzetközi gyakorlatoktól eltérően, megszorítások és gazdasági visszaesés nélkül állította helyre az Orbán kormány Magyarország pénzügyi egyensúlyát. Ezt nem látni közgazdasági vakság, nem elismerni több, mint udvariatlanság.

Járai Zsigmondot egyébként szívesen látom egy beszélgetésre miniszteri dolgozószobámban, a Nemzetgazdasági Minisztérium József nádor téri épületében, hogy személyesen is meggyőződhessen arról, kitűnő szellemi és fizikai állapotnak örvendek.

(Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter)
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GY. F.űegér
2012. január 18. 15:02
"... valamint fúrtam még egy lukat a gyorsnaszádra, hogy legyen hol kifolynia a víznek..." A közgazdaságtan Alexander Mágusa: http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=alexander%20m%C3%A1gus&source=web&cd=1&ved=0CCMQFjAA&url=http%3A%2F%2Falexander.astro24h.hu%2F&ei=59AWT-XGGtCO4gTFw-zkAw&usg=AFQjCNFkRvd8NCxF9SCozH9tDWfsSd8f1Q&cad=rja
malagazsofia
2012. január 18. 13:37
Nem Orbán írta alá 2001-ben, hogy nem nyomtathat tö9bbé a jegybank forintot, mert így akar a "nemzetközi pénzvilág"??? És nézzük meg a Simics-Nyerges-Pintér triumvirátus alkotásait, hol kit tettek a székekbe, mit hogyan fosztanak ki, mint pl. a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalban (MVH) a Palkovics-Drajkó-Alföldi hármas, akiknél nagyobb marhát és jellemtelenebb embert nem látott még Magyarország!!! Egyszer ezeket is perbe kell fogni, hogy üljenek!!!
bukta
2012. január 18. 11:04
1972-ben ismertem meg Járai Zsigmondot. Akkor még nem sejtettem, hogy az IMF fizetett ügynöke. (Részlet Matolcsy György későbbi tanuvallomásából)
flo
2012. január 18. 09:53
Gyuri, a gyorsnaszádon te vagy az elszabadult hajóágyú. A tengerbe kellene már lökni téged, hogy ne okozz több kárt. A buta és szorgalmas, tevékeny ember a legveszélyesebb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!