Én nem a filmben vagyok benne, hanem az emberek agyában

2011. december 18. 15:17

A film azokról a megtörtént jelenetekről szólhatott volna, amikor én, fővárosi MIÉP-képviselőként díszmagyarban és napszemüvegben ott állok, amint Földes László hófehér szmokingban átveszi a Budapestért kitüntetést Demszky Gábortól.

2011. december 18. 15:17
Schuster Lóránt
Quart

„Állítólag azért Kopaszkutya kettő lett a közelmúltban bemutatott film címe, mert te levédetted a számmal írott, Kopaszkutya 2 címet.

Egész pontosan a Bölcskei Mihály (manapság Mike) vezette cég védette le, ami például a Rockinform magazint is kiadja. De ha már itt tartunk, abból, amit ezzel a filmmel kapcsolatban Szomjas Györgyék mondanak, abból semmi nem igaz. Így például azt, hogy mi egyáltalán nem is foglalkoztunk ezzel. Már három éve bent voltunk a Sándor Pálnál, a Budapest Filmstúdió igazgatójánál: Szomjas, Póka Egon és én. Palinak nagyon tetszett az én koncepcióm, és mondta, hogy csináljuk meg a Kopaszkutya folytatását, ő támogatni fogja. Ám utána az első film dvd-kiadása miatt összevesztek a Szomjassal, és így nem lett belőle semmi. Folyamatosan napirenden volt, hogy ebből lesz valami, arról viszont szó sem volt, hogy a Hobót kihagynánk ebből a dologból. Még meg is kérdezte, hogy nekem van-e problémám vele? Mondtam, hogy van, de ez egy filmforgatás, eljátsszuk, ami a szerepünk, a többit meg ki nem szarja le? Igazság szerint ő, a [Földes] Laci volt az, aki már kezdettől fogva farolt ebből a dologból kifelé. Ha már itt tartunk, a Hobo Blues Band története is egy hazugság, hiszen a zenekar története akkor kezdődött, amikor a Kopaszkutya filmet forgatni kezdték. A Földesnek pedig még kevésbé volt története, hiszen én vittem az országban körbe másfél évig, mint a győzelmi zászlót: két számot énekelt, mi pedig lekísértük. (...)

Amikor Sándor Pállal beszélgettetek a folytatásról, voltak konkrét tervek is?

Persze, próbaforgatások is voltak, egy rendes játékfilm lett volna. A nagy klasszikus regények végén is szokott lenni másfél oldal, amikor leírják, hogy melyik szereplővel mi történt később, hogy mindenki megnyugodjon. Itt az lett volna az egyik dolog, hogy mi lett a régi arcokkal, a másik pedig a klasszikus Hét szamuráj- vagy Hét mesterlövész-szituáció, amire aztán a Blues Brothers is épült. Nevezetesen, hogy újra összeszedik a régi csapatot. Itt is ez lett volna a fő szál. Az első jelenethez tudni kell, hogy megcsináltam az ország legnagyobb hang- és fénytechnikai cégét, elég marha módra ebbe öltem a pénzem. Szóval úgy lett volna, hogy a régi kommunista emlékművek múzeumába érkezik egy csoport, hogy koszorúzni szeretne valamelyik mozgalmi ünnepen, és ehhez szeretnének olyan autentikus hangosítást, ami annak idején volt a felvonulásokon, ez a tölcséres, »kedves elvtársak-sak-sak« féle hangszín. Nekem ekkor lesz tele a tököm a hangosítással, és elmegyek a Kőbányai Zeneiskolába, ami egyébként pont akkor nyitott, és odamegyek a Póka Egonhoz, hogy jöttem beiratkozni, mire mondja, hogy »ezzel már elkéstél«. Így indult volna a film. Volt még pár jelenet, amit felvettünk, de a lényeg, hogy a film azokról a megtörtént jelenetekről szólhatott volna, amikor én, fővárosi MIÉP-képviselőként díszmagyarban és napszemüvegben ott állok, amint Földes László hófehér szmokingban átveszi a Budapestért kitüntetést Demszky Gábortól. Még hatszáz ilyen példát tudnék mondani, és csak az volt a kérdés, hogy mit hagyunk ki. Még az azóta tőlem elhatárolódó Egon is azt mondta a tőlem szintén elhatárolódó Szomjasnak, hogy mit kell ezen agyalni, leülünk a Lórival és pár perc alatt annyi sztorit összedobunk, hogy nektek csak azt kell kitalálni, hogy legyen ebből film.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Obulus
2011. december 19. 10:12
Schuster Lóránt úgy hazudik, mint a vízfolyás. Azt írja ez a tetű miépes, hogy "Ha már itt tartunk, a Hobo Blues Band története is egy hazugság, hiszen a zenekar története akkor kezdődött, amikor a Kopaszkutya filmet forgatni kezdték. A Földesnek pedig még kevésbé volt története, hiszen én vittem az országban körbe másfél évig, mint a győzelmi zászlót: két számot énekelt, mi pedig lekísértük." Én először Hajas Tibor performansza előtt hallottam először a Hobo Blues Band koncertjét a Fővárosi Művelődési Házban, 1977-ben. "1979 nyarán, amikor a HBB a svájci Krokus és az Omega előzenekaraként a Kisstadionban adott koncertet, a zenekar végleg befutott. Ennek ellenére az akkori hanglemezgyártó vállalat képviselői egyelőre nem akartak tudomást venni a sikereikről. A hatalmas nyomásnak engedve csak 1980-ban jelent meg az első kislemez, később már az első albumot is kiadták, Középeurópai Hobo Blues címmel. Többször is kiérdemelték a különböző közönségszavazásokon az év együttese, az év előadója, az év egyénisége, az év hangszeres előadója címeket." (wiki)
Zokni
2011. december 19. 08:06
Nem tudom, ki ez. Gondolom akkor lett ismert, amikor engem már nem érdekelt rajongói szinten a bítzene. A K-1 is idegesített, amennyire emlékszem, nem is értettem, hogy miről szól. A figurával kapcsolatban viszont van egy újkori élményem. Amikor a Pannon Rádió nevű nyilas-kezdemény még működött, volt benne egy műsora, talán a fővárosi közgyűlés eseményei kapcsán (?) - elfelejtettem, de az biztos, hogy ez az állat minden műsor előtt beidézett egy szöveget - akkor meg is néztem, hogy honnan -, mely a "bolsevik" - mint olyan - nagyságát taglalja. Ez ugye egy gúnyos-szimbolikus dolog akart lenni - az ő naaagy harcáról -, csak az összefüggés volt értelmetlen, az elhivatottság időszerűtlen, a történelemkép hamis és úgy, ahogy volt, az egész egy ostoba hülyeség. Mint amikor a még másodikos embert az utolsó tavaszi napon elgáncsolja és kineveti egy nyolcadikos az iskolaudvaron, és a saras ruhája miatt a tan’tónéni az osztály előtt szidja le a jeles bizonyítványáért - joggal elvárt dicséret helyett, s aztán, mivel legközelebb csak ötven év múlva találkozik a tettessel, a sakkozók között meglátva a parkban, szó nélkül odamegy, és leköpi....
Claypool
2011. december 18. 22:45
Suszter..Megkeseredett vénember.. Végigolvastam az origo interjú minden sorát, tulajdonképpen csak a spanyolviaszt nem ő fedezte fel ,a többieknek csak a szar jutott.. idézet: ... "Azért a Piramis volt akkor az über alles. Kiment a Révész Sanyi a színpadra és az összes kiscsaj bevizelt, hát ezzel nem lehetett versenyezni. Ezekkel az emberekkel semmi bajom nincs, ugyanazt a szart ettük évekig, de azért nehogy már a Piramis meg a P. Mobil egy kategóriában legyen. Az S. Nagy István írta meg nekik a magyar fiatalok lelkében élő dalokat. Én a Ha volna két életemre válaszul írtam meg az Utolsó cigarettát, hogy hát hogy milyen hülyeség már ez, hogy lehetne két életed? De általában inkább bennünket kopíroztak: mi megírtuk a Miskolcot, erre a Karthago megcsinálta a Paks, az atomvárost. Mi megírtuk a Főnix éjszakáját, erre az Edda megírta A keselyű éjjelét. De a lényeg, hogy tíz éven keresztül nem jelenhetett meg tőlünk semmi, még a rádióban sem. A tévében lehetett csak ügyeskedni valamit egy kis pénzzel, de ennyi. Ezek azért hiányoznak a Kopaszkutya filmből, de én egyébként az elsőt sem akartam először elvállalni, mert olyan párbeszédek voltak benne, amikről aztán ki is derült, hogy nem lehet őket filmre vinni. A Billel például nem lehet elmondatni egy előre megírt szöveget. Ő egy egyszerű szerkezet, amivel egyébként semmi baj nincs, jól énekel, szeretik az emberek..."
Az igazi Schoffan
2011. december 18. 21:01
Csak két dolog.... Hobó 18 éves korában nem szakíthatott az apjával, mivel egy rajban voltunk katonák Mezőtúron 1964-65-ben és az apja többször meglátogatta, még anyámat is ő hozta le a Mercivel.Hobó 65 februárban volt 20 éves.... A másik dolog...Én nagyon jól ismertem Hobót, egy nagyon rendes srác volt, értelmes, közvetlen és egyáltalán nem volt elájulva a szoc. rendszertől, sőt!! Többet volt fogdában, mint én, 1964 karácsonyát is ott töltöttük és összesen mindketten két nap szabadságot kaptunk a katonaidőnk alatt ! Kihúzhatta volna magát a katonaság alól, ahogy sokan megtették, de ő nem! Szóval, aki emberileg kezdi ki Hobót az minimum hazudik!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!