Offenzív külpolitikát!

2010. szeptember 14. 19:12

Amikor radikális változások mennek végbe, előfordulhat, hogy egy közepes ország is élére állhat a változásoknak.

2010. szeptember 14. 19:12
„A kormány, részben tudatosan, részben - meggyőződésem szerint - ösztönösen, politikai érzékétől vezérelve, felismerni látszik, hogy a világban teljesen új helyzet áll elő. Olyan változások mennek végbe, amelyek eredményeképpen a világ nagyobbat változik, mint a kommunizmus bukásával változott, veszélyesebb lesz, mint annak előtte, a rendelkezésünkre álló eszközök rendre alkalmatlannak bizonyulnak a felmerülő problémák kezelésére, és bizony a változás iránya és eredménye - a kommunizmus bukásával ellentétben - nem kedvező az ún. nyugati világ számára. (...)

Egyre több nem-állami szereplő lép be a képbe, amelyek egy része akár jóindulatú lehet és elfogadja a játékszabályokat (nemzetközi nagyvállalatok, sajtó, nagy nemzetközi nem-kormányzati szervezetek), de egy részük éppen a fennálló rend szabályainak kikerülésére, kijátszására - nemzetközi szervezett bűnözés -, vagy éppen annak lerombolására - katasztrofális nemzetközi terrorizmus - törekszik. (...)

Amikor radikális változások mennek végbe, előfordulhat, hogy egy közepes ország is élére állhat a változásoknak. Ha Horn Gyula és Antall József követte volna azokat a tanácsokat, amelyeket a »nagyok« annak idején adtak nekünk, talán még mindig a Varsói Szerződés tagjai lennénk. Az ilyen »önálló« kezdeményezésekkel, természetesen, csínján kell bánni. Nem szabad mindennap újabbakkal előállni és minél több szövetségest kell szerezni hozzá - de elutasítani ennek lehetőségét, azzal hogy »kis ország vagyunk«, meg hogy »az EU-ban és a NATO-ban nem szabad ugrálni a nagyokkal szemben«, nagy hiba lenne.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Netuddgi
2010. szeptember 15. 10:01
Ej, ej Gyarmati Pityu! Látom igyekszel mindenkivel elfeledtetni, hogy rongyos negyven milkáért Fletó Fletovics összegányolt katonai biztonsági stratégiáját tuszkoltad le mindenki torkán nem is olyan régen. Remélem kedvenc médiáddal a hvg/hirszerző párossal együtt gyorsan eltűnsz a süllyesztőben!
Kosinva
2010. szeptember 14. 23:09
Magyarországnak, Közép-Európának és egyben Európának lassan eljön az utolsó lehetősége hogy félretegyék az európaiak és köztük a magyarok a kicsinyes viszálykodásaikat és összefogjanak, különben a történelem következő évszázada úgy fogja lesodorni Európát, mint sakk közben egy parasztot szokás.
miloka
2010. szeptember 14. 21:50
Mit is írt véleményként ez a Gyarmat István egy évvel ezelőtt?? Néha vissza szokta olvasni a saját írásait? Nem hiszem, mert akkor most nem lenne ez az írása. Mert ha összevetné az régebbi írásit pl. ezzel, hát saját magával veszne össze. Nem kicsit...
Adófizető
2010. szeptember 14. 21:41
Ha ez a bizonyára nagytudású blogger egy kicsit jobban átlátná a világ folyását, és félresöpörné a narancsszínű ködöt a szeme elől, akkor rájönne valamire. Ennek a kis törpediktátornak a mindenkibe belekötő feltűnősködését nem illik Horn Gyula ténylegesen világátalakító, vagy Antall József ténylegesen országátalakító munkájához hasonlítani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!