Orbán

2022. április 20. 6:05
Tom Luongo volt kutató vegyész, amatőr kecsketenyésztő, anarcho-libertáriánus és ellenszegülő közgazdász még a magyar választás napján tette közzé írását a blogján, ahol kijelentette: „Ma a magyarok azért mennek szavazni, hogy döntsenek a jövőjükről. Talán észre sem veszik, hogy eközben döntenek az európai kontinens nagy részének jövőjéről is”.
Makronóm: Választások előtt és után
2022. április 16. 15:54
A konzervatívok közösség-kovácsolási szándéka szembetűnő, a „függetlenek” pedig szignifikánsan a kormány és főleg a kormányfő lejáratásában járnak elöl.
Időben hozott jó döntést a magyar jegybank
2022. február 5. 10:02
Az Arany Világtanács (WGC) számításai szerint 2021 negyedik negyedévében 1146,8 tonna volt a globális aranykereslet, ami 2019 második negyedéve óta a legtöbb, 2020 negyedik negyedévéhez képest pedig csaknem 50 százalék volt a bővülés.
2022. január 11. 21:55
Óriási összeggel, a GDP 3 százalékának megfelelő hozammal lehetnénk gazdagabbak, ha már Gyurcsánynak eszébe jutott volna az aranytartalék visszaszerzése. A Surányi által elvert 62 tonna aranyat a magyar kormány 2010 után elkezdte visszapótolni. A World Gold Council szerint 2021 első felében az egész világon Magyarország volt az egyik legnagyobb aranyvásárló. Az egy főre jutó aranytartalék hazánkban már egészen magasnak számít.
Az önrendelkezés az első és legfontosabb
2021. november 4. 17:13
György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár szerdán egy Facebook-posztban fedte fel a Világbank adataira hivatkozva, hogy a szocialista kormányzás eredményeként 2006-ra a világ 7. legeladósodottabb országává vált Magyarország. Az államtitkár rámutatott arra is, hogy ezzel Sierra Leona mögé kerültünk az eladósodottsági rangsorban. Innen hozták vissza Magyarországot az Orbán-kormányok az elmúlt 11 évben, húzta alá az államtitkár.
2021. október 1. 8:30
Hat évvel ezelőtt az EU tagállamai el sem tudták volna képzelni, hogy falakat húzzanak fel az illegális bevándorlók ellen, és vádlóan néztek Magyarországra, amikor megépült a migránsokat visszatartó kerítés. Ezzel szemben ma az európai tisztviselők euró milliárdokat költenek a határvédelem megerősítésére, rosszalló megjegyzések nélkül emelkednek a határfalak, amit hat évvel ezelőtt – amikor Magyarország egyedüliként a térségben felhúzta a határzárat – még vasfüggöny, gyűlöletfal, és egyéb megjegyzésekkel illettek.
2021. szeptember 8. 17:34
Az uniós vezetők migránsválságra adott válaszai akár egy Orbán-interjúból is származhatnának.
2021. június 11. 12:36
A magyar lakossági fogyasztók továbbra is Európa legalacsonyabb energiaáraival kalkulálhatnak a végfelhasználói árinformációk szerint – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) májusi nemzetközi árösszehasonlító vizsgálata alapján pénteken az MTI-vel.
2021. március 10. 18:23
Mi az a téma, ami a LIGA-szakszervezet elnökét, más szakszervezeteket és Soros Györgyöt egy platformra hozza? Most kiderült: 2021. február 15-én a világ számos civil- illetve szakszervezetének vezetője, valamint a tudományos szféra képviselői küldtek levelet az Európai Unió különböző intézményeit megcímezve. A nyílt levélben felvázolták, milyen uniós gazdaságpolitikát tartanának megfelelőnek az koronavírus okozta válság után. A levél aláírói közt megtalálható a magyar származású milliárdos, Soros György neve is.
2021. március 10. 18:03
Orbán Viktor politikája csak a helyi oligarchákat gazdagította és növelte a társadalmi egyenlőtlenségeket – állítja Végh Márton, a CEU politikatudomány mesterszakos hallgatója a Jacobin Magazine-nak írt múlt heti elemző cikkében. A politológus éles kritikával illeti a magyar miniszterelnököt, aki szerinte csak látszólag áll a magyar dolgozók oldalán, egyébként kizárólag a gazdagoknak nyújt támogatásokat, a romákat hátrányos helyzetben tartja és nem költ az oktatásra. A baloldali sajtót nyomon követők számára ismerős mantrák ezek, amit külföldi sztárközgazdászok és elismert szervezetek kimutatásai egyaránt cáfolnak. Mutatjuk.
2020. október 8. 19:10
A visegrádi négyeknek (V4) meg kell próbálniuk együtt növekedni, erősödni, mert ha erre képesek, akkor lesz közép-európai szereplője a világgazdaságnak és a világpolitikának, valamint befolyásos szereplője az európai politikának – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a lengyelországi R4S vállalat budapesti üzletfiók-megnyitóján.
2020. augusztus 23. 19:44
Szeptember közepére várható a gazdaság növekedését támogató, két évre szóló új terv – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2020. február 12. 14:31
Mára Angela Merkel német kancellár is elismeri a magyar kormány gazdaságpolitikáját, megcáfolva ezzel egy régi ellenzéki mítoszt, miszerint Magyarország nem megfelelő módon használja fel az uniós forrásokat - állapította meg a XXI. Század Intézet legfrissebb elemzésében, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.
2019. június 26. 8:01
Legkésőbb 2024-től ez a fasiszta áradat megfordítható. Interjú.
2019. június 14. 14:26
Javában a Gyurcsány-kormány válsága előtt többségbe kerültek a jobboldali nagytőkések.
2019. február 10. 17:47
Orbán pedig visszatér a valóság elvéhez, egy olyan világhoz, amely az államok és nemzetek valóságán alapul, és nem a davosi képzelgéseken.
Egyensúlyteremtő gazdaságpolitika
2018. április 13. 15:51
Néhány intézkedése az Egyesült Államokban is működhetne, ha a republikánus pártnak lenne bátorsága kipróbálni ezeket.
2018. március 6. 13:49
Úgy látszik, hogy Branko Milanovic egyenlőtlenségkutató megelégelte korunk áltudományos publikációit.