OECD

2020. december 2. 10:12
Az OECD szerint a délkelet-ázsiai országok jól kezelték a vírust, de sok alacsony-jövedelmű országban továbbra is kemény a helyzet.
2020. november 20. 11:29
A koronavírus-járvány rávilágított az egészségügyi szakdolgozók hiányára az európai országokban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) csütörtökön megjelent jelentése szerint. A párizsi székhelyű szervezet úgy látja, hogy Európában „nagyobb befektetést kellene” az egészségügyi szakemberekre fordítani.
2020. november 20. 10:49
Jelentősen nőtt a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 37 tagállamának gazdasági teljesítménye a harmadik negyedévben a második negyedévvel összevetve, amikor soha nem látott mértékű volt a visszaesés a koronavírus-járvány féken tartását célzó intézkedések hatására.
2020. november 5. 12:44
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban szeptemberben 1,3 százalék volt a fogyasztói árak éves növekedési üteme ugyanúgy, mint augusztusban.
2020. november 2. 11:45
Az első fél évben 50 százalékkal csökkentek a közvetlen külföldi beruházások (FDI) a világon a tavalyi utolsó hat hónaphoz képest. A visszaesés az első negyedévben 41 százalék, a második negyedévben 39 százalék volt negyedéves szinten, áll az OECD jelentésében.
2020. szeptember 22. 13:01
Az indiai gazdaság fellendüléséről szóló előrejelzések hamar rosszabbra fordultak, miután az országban rohamosan nő a koronavírus-fertőzöttek száma.
2020. szeptember 16. 16:26
Az OECD a korábbi, júniusi előrejelzéséhez képest kisebb globális gazdasági visszaeséssel számol elsősorban amiatt, hogy az első hat hónapban a becsültnél jobban teljesített Kína és az Egyesült Államok a gazdaság élénkítését célzó óriási költségvetési kiadások hatására.
2020. szeptember 9. 17:15
A júniusi 8 százalékhoz képest júliusban 7,7 százalékra csökkent az átlagos munkanélküliségi ráta a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban.
2020. szeptember 8. 18:14
Egyre több gyermek vesz részt az oktatásban Magyarországon, és emelkedtek a tanári fizetések is – többek között ezt állapítja meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) éves oktatási jelentése, amelyről az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden tájékoztatta az MTI-t.
2020. augusztus 26. 16:33
Az új koronavírus-járvány féken tartását célzó intézkedések következtében példátlan mértékben esett vissza a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 37 tagállamának gazdasági teljesítménye a második negyedévben.
2020. augusztus 18. 21:23
Dél-Korea gazdasága kevésbé zsugorodik majd a vártnál ebben az évben a gyors kormányzati intézkedéseknek köszönhetően – derül ki az OECD jelentéséből.
2020. május 28. 10:22
Az OECD tagállamok együttes gazdasági visszaesése 1,8 százalék volt az idei első negyedévben az előző negyedévhez képes, ami a legnagyobb csökkenés a 2009. évi 2,3 százalékos zsugorodás óta.
2020. március 31. 13:45
Az IMF és a WTO után pár napon belül már az OECD is felhívta a figyelmet, hogy a világgazdaság recessziója nem irreális forgatókönyv. A járvány több iparágat is érint a turizmustól kezdve az ingatlanpiacig és ez valószínűleg tovább folytatódik – derül ki a szervezet friss jelentéséből. José Ángel Gurría, a szervezet főtitkára felhívta a figyelmet, hogy szorosabb együttműködésre lesz szükség nemzetközi szinten, emellett néhány javaslatot is tett a gazdasági hatások enyhítésének érdekében.
2019. november 13. 15:44
Bemutatta a digitalizált gazdaság adózási kihívásaira választ adó tervezetét az OECD, a nemzetközi törekvések alapvető célja, hogy a digitális üzleti modellek útján elért nyereség arányos módon adóztathatóvá váljon a jövedelemszerzésben érintett valamennyi országban – tájékoztatta a Deloitte az MTI-t.
2019. szeptember 19. 20:49
Miközben a menedékkérők célpontjának számító OECD-tagállamokban folyamatosan csökken a kérelmezők száma, Franciaországban és Spanyolországban jelentősen emelkedett tavaly – állapította meg a nemzetközi migrációról készített éves jelentésében a Gazdasági és Együttműködési Fejlesztési Szervezet (OECD).
2019. május 6. 13:00
Tavaly jelentősen, 27 százalékkal csökkentek a közvetlen külföldi beruházások (FDI) a világon, a megelőző évben ráadásul 16 százalék volt a visszaesés. Eközben az unióba is ötödével kevesebb külföldi tőke érkezik, Magyarország viszont egy év alatt megduplázta az országba érkező külföldi befektetéseket – áll az OECD jelentésében.
2019. január 31. 16:08
A magyar gazdaság prosperál, és a következő években is erőteljes, bár valamelyest lassuló ütemű növekedés várható az OECD szerint.
Bevándorlás és alapjövedelem
2018. szeptember 13. 13:20
Nincs munkaerőhiány Európában, csak alacsony bérek. A bérek emelésével sikerül majd megtalálni a munkaerőt is – mondta Václav Klaus a Makronómnak egy korábbi interjúban. Nemzetközi szervezetek most mégsem bíznák a piacra a „probléma” megoldását: „növelnék” a bevándorlást és csökkentenék a minimálbért. Fennáll a veszélye, hogy a tömeges munkanélküliség letűnt időszakát a tömeges migrációval hoznák vissza egyes szektorokban, így importálva az alacsonyan képzett bevándorlókkal együtt az alacsony-bér modellt.
Fontos a világkereskedelem szabadsága
2018. június 1. 8:26
Magyarország támogatja az Európai Unió törekvését arra, hogy minél több és minél ambiciózusabb szabadkereskedelmi megállapodást kössön, de elvárja a magyar érzékenységek figyelembe vételét – mondta az MTI-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Párizsban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) miniszteri értekezletén.
Kedvező kilátások
2018. május 31. 7:45
Javította a magyar gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a Gazdasági kilátások címmel fél évente megjelenő prognózisának legfrissebb, szerdán megjelent kiadványában.
TECHtonic Shifts
2018. február 13. 20:49
Bemutatták Cséfalvay Zoltán, Magyarország OECD és UNESCO nagykövetének a technológiai átalakulásról szóló kötetét kedden Párizsban, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) székházában.
2018. január 24. 17:49
Magyarországon kívül egyetlen OECD országban sem csökkent az egy főre jutó egészségügyi kiadások reálértéke 2003 és 2009 között, sőt ebben az időszakban a legtöbb országban jelentősen nőttek a kiadások. 2009 és 2016 között az országok többségében viszont már sokkal lassabban nőnek az egészségügyi költések, míg hazánkban ekkor kezdtek csak növekedésbe. A kiadások növekedésének üteme hazánkban az OECD-átlag kétszerese, Magyarország ezzel az első tíz ország között van.
2017. november 29. 10:28
Az OECD is elismerte – más nemzetközi szervezetekkel, piaci elemzőkkel, hitelminősítőkkel együtt –, hogy a tavaly megkötött hat évre szóló bérmegállapodás erős növekedést támogató gazdaságpolitika része – mondta Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
GDP-növekedés
2017. november 20. 21:35
Lassult a gazdasági növekedés negyedéves összevetésű üteme a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban július-szeptemberben. Magyarország gyorsabban növekszik, mint az OECD átlaga.
2017. november 16. 14:05
Míg 2008 előtt a lakosság jellemzően (deviza) hitelből fogyasztott, addig 2015-ben a megszerzett jövedelemből költ többet.
Próbálj meg lazítani...
2017. október 7. 15:18
Mohamed El-Erian felismerte, hogy a mértéktelen túlórázás tönkreteszi a családi kapcsolatait. Időben lépett, hiszen számos esetben mindez öngyilkosságokhoz vezetett. De mennyit dolgozunk mi, magyarok?
2017. szeptember 20. 9:00
Tényleg keveset költ a Kormány az oktatásra? Az uniós statisztikák szerint 2013 és 2016 között közel egy százalékponttal növekedett a finanszírozás mértéke, amellyel hazánk már 2015-ben is többet költött oktatásra, mint az EU-országok átlaga. A pedagógusbérek ennek köszönhetően az elmúlt öt évben szintén jelentősen növekedtek, de a béremeléseket folytatni kell.
Nyolc óra munka?
2017. szeptember 14. 11:45
Ezért lassult a bérnövekedés nyugaton a nyolcvanas évektől? Miért tűntek el a szakszervezetek és virágoznak a munkaadói hálózatok? Az OECD közgazdászai a dolgozói szervezetek drasztikus leépülésére figyelmeztetnek.

összesen: 28 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó