építőipar

2021. szeptember 13. 17:35
Az építőanyagár-emelkedés megállításának egyik fontos eszköze lehet a szállítmányok vámhivatali ellenőrzése. A pénzügyőrök augusztusban több mint harminc jogsértést tártak fel az ellenőrzésekben – tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
2021. szeptember 7. 9:22
Enyhül az áremelkedés miatti építőipari feszültség: szeptember elejétől a kritikus építőanyagok (fa, acél) ára 10-15 százalékkal mérséklődött, mindezt pedig a fogyasztók is érzékelni fogják – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) hétfőn az MTI-vel.
2021. szeptember 1. 12:27
Nyolc hete vizsgálja a fogyasztóvédelem az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségeket, az augusztus végéig felkeresett félezer kereskedelmi egység 60 százalékát érték jogsértésen - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.
2021. augusztus 30. 12:45
Az országban elsőként nyílt vállalkozói, kamarai és oktatási intézményi együttműködésben megvalósított építőipari ágazati központ Keszthelyen, ahol a középfokú oktatás mellett a felnőttképzésnek is helyet adnak.
2021. augusztus 12. 8:44
Hosszú távú megoldást keres a román kormány az építőipari alapanyagok drágulása okozta problémára: olyan rendelet elfogadására készül, amely lehetővé teszi, hogy a közberuházások elvégzésére leszerződött kivitelezők esetében az önkormányzatok ne a szerződésben előre rögzített alapanyagárakat vegyék figyelembe, hanem a statisztikai hivatal által megállapított drágulás alapján számolják újra a munkálatok értékét – közölte a román fejlesztési minisztérium szerdán.
2021. augusztus 10. 9:02
Enyhült az alapanyaghiány a német építőiparban egy hétfőn ismertetett felmérés szerint.
Magyarságból jeles
2021. augusztus 5. 13:25
Magyarország egyik legnagyobb építőipari cége, a Mapei Kft. visszafogta exportját, hogy a magyar embereknek legyen miből építkeznie az alapanyaghiánnyal sújtott időszakban. A Makronóm személyesen vette fel a kapcsolatot a Mapei vezérével, Markovich Bélával, hogy felfedje az építőipari alapanyaghiány és a brutális áremelkedés mögött megbúvó tényezőket, illetve hogy rávilágítsunk, egy patrióta cég miként mutathat példát egy ilyen nehéz időszakban. Interjúnk.
2021. július 29. 8:02
Orbán Viktor július elején bejelentette, hogy megadóztatja az extraprofitot termelő építőipari cégeket, illetve az építőipari anyagok exportjának korlátozására szólította fel a vállalatokat, hogy az alapanyaghiány ne álljon az építkezések útjába. Magyarország egyik legnagyobb építőipari cége, a Mapei Kft. visszafogta az exportját, amit a Portfolio úgy értelmezett, hogy a szankciók belengetése ijesztette meg őket. A gazdasági lap mindezt úgy állította, hogy nem kérdezte meg a szóban forgó céget. A Makronóm személyesen vette fel a kapcsolatot a Mapei vezérével, Markovich Bélával, hogy felfedje az exportcsökkentés mögött álló indokokat. Interjúnk.
2021. július 24. 8:47
Ugyan a homok hatalmas kiterjedésű tengerpartokat és sivatagokat borít szerte az egész világon, mégis homokhiánnyal küzdenek az építőiparban. Hogyan lehetséges ez?
2021. július 23. 12:12
Elveszíthetik az otthonfelújítási támogatást az ügyfelek, ha nem megfelelő számlával rendelkeznek – figyelmeztet a Deloitte nemzetközi tanácsadó az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2021. július 20. 8:28
A magyar tulajdonú Bayer Construct csoporthoz tartozó Viastein Kft. meglévő térkőgyára mellett megindította a termelést az új betonelem előregyártó üzemében a biharkeresztesi Ipari Park területén – közölte a cég az MTI-vel hétfőn.
2021. július 16. 12:16
A keresleti oldalt tekintve biztatóak az építőipar kilátásai, az alapanyok drágulása és a szakemberhiány a kínálati oldalon okoz nagyobb fejtörést – így kommentálták az építőipar májusi termeléséről kiadott KSH-adatokat az MTI-nek nyilatkozó szakértők.
2021. július 15. 13:41
Májusban 18,7 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, és a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok szerint 2,3 százalékkal haladta meg az előző havit – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. július 8. 9:49
A budaörsi székhelyű építőipari segédanyaggyártó cég a belföldi igények zavartalan kielégítése érdekében fékezte exportkivitelét – közölte a cég az MTI-vel csütörtökön.
2021. július 7. 8:49
A kormány sikeres gazdaságvédelmi intézkedéseinek köszönhetően a munkaerőpiac mindennél jobban igényli a szakképzett munkaerőt; az építőiparban erősíteni kell a szakmai képzést, az oktatásnak tartania kell a lépést az élelmiszeripar és védelmi ipar korszerűsítésére biztosított források rendkívüli mértékű növekedésével is – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a szakképzést támogató ágazati készségtanácsoknak tartott évértékelő egyeztetésén kedden Budapesten a tárca közleménye szerint.
2021. július 6. 18:50
A Business Standard szerint Indiában az építőipar, a feldolgozóipar, a pénzügyi szolgáltatások és a mezőgazdaság pozitív bruttó hozzáadott érték (GVA) növekedést mutattak a tavalyi pénzügyi év negyedik negyedévében.
2021. július 5. 19:51
A világ gazdaságának egyharmadát az ipari tevékenység teszi ki, melynek egyik fő ága az építőipar. Az Európában is kiemelkedő iparág, az EU összes GDP-jének 9 százalékát teszi ki, rengeteg embert foglalkoztat és fejleszti az általános életszínvonalat.
2021. július 1. 10:39
Az utóbbi hetekben hihetetlen emelkedésnek indult több kulcsfontosságú építőanyag ára is. A drágulás hátterében leginkább egy-egy kedvezőtlen világgazdasági történés áll, de a GVH is vizsgálódik, mert egyes esetekben a piaci súllyal való visszaélés sem zárható ki. A kormány is szoros figyelemmel kíséri az eseményeket, egy gyors állami beavatkozás sem elképzelhetetlen, ha el akarják kerülni, hogy a lakástámogatásokat teljesen felőrölje a drágulás.
2021. június 30. 14:52
A Makronóm Magyarország legmodernebb készház-technológiát alkalmazó gyárában járt, ahol akár napok alatt elkészülhet álomházunk.
2021. június 18. 10:46
Csökkent áprilisban az építőipari termelés az euróövezetben és az EU-ban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön publikált jelentése alapján.   
2021. június 17. 16:11
Az építőipari vállalkozások az építési költségek (például építőanyagok, munkaerőköltségek) országos szinten 5-9 százalékos, Budapesten viszont több mint 10 százalékos áremelkedésére számítanak a második fél évben – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerdán az MTI-vel.
2021. június 16. 7:35
Áprilisban az építőipari termelés 7,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, és munkanaphatással kiigazítva 7,3 százalékkal kisebb volt a márciusinál – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. június 16. 7:33
Némi csalódást váltott ki az építőipar áprilisi teljesítménye az MTI-nek nyilatkozó elemzők körében, de a rendelésállomány alapján és várhatóan bővülő források révén lassan felszálló ágba kerülhet az ágazat.
2021. június 10. 14:50
Visszavetheti az idén a német építőipar teljesítményét az alapanyaghiány ás a nyersanyagárak emelkedése az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a HDB honlapján csütörtökön publikált jelentés alapján.
2021. június 8. 9:32
Sok év telt el azóta, hogy Beregszászi Pál beleszeretett az erdélyi gerendaházakba. Azóta Magyarország legmodernebb készház-technológiát alkalmazó gyárát építette fel, ahol akár napok alatt elkészülhet álomházunk. A Makronóm interjúja.
2021. június 4. 13:43
 Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a kiemelt iparágként kezelt építésgazdaság versenyképességének, teljesítményének növelésén dolgozik. A tárca javaslatára a kormány a koronavírus-járvány hatásainak kezelése érdekében felülvizsgálta a stratégiai célokat, és újabb konkrét intézkedésekről döntött a következő három évre – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára pénteken közleményben.
2021. május 21. 9:20
Nőtt az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben márciusban, havi és éves összevetésben is.
2021. május 13. 20:10
Az építőipar fellendülésére számítanak a márciusi adatok alapján az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők.
2021. május 13. 11:08
Márciusban az építőipari termelés 4,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva, az előző hónaphoz mérve pedig 11,5 százalékkal bővült, szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva. Az első negyedévben az építőipar termelése 2,0 százalékkal elmaradt a tavalyi év azonos időszakától – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. május 10. 11:43
Az építési vállalkozások a jogos követelésük 92 százalékához jutnak hozzá a szerződésekben rögzített fizetési határidőre, a késedelmes fizetések aránya 8 százalékra nőtt, a tavaly év végén mért 4 százalékról, közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) hétfőn az MTI-vel.
2021. május 6. 8:52
A magyar lakosság felének számít a környezetvédelem, mikor építkezésbe, felújításba kezd, közülük 7 százalék számára pedig ez az elsődleges szempont az otthonteremtésnél – közölte az újHÁZ Centrum az MTI-vel.
2021. május 3. 9:06
Az építőipari fellenülésnek köszönhetően kezdett kapacitásbővítő beruházásba a Gressio Kft., közölte az acélszerkezeteket gyártó vállalat.
2021. április 30. 12:35
A Wingholding Zrt. teljes átfogó eredménye 12,34 milliárd forint volt tavaly, 2019-ben azonban ez az érték 18,96 milliárd forint volt – derül ki az ingatlanfejlesztő és beruházó Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerint elkészített 2020. évi konszolidált éves beszámolójából, amit csütörtökön tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. április 28. 18:43
A robotika területe az utóbbi időben rohamosan fejlődik és a változás szele az építőipart is elérte.
2021. április 23. 14:09
Mintegy 800 ezer kockaház van Magyarországon, minden negyedik magyar ilyenben él, és a felnőtt lakosság nagyrésze nem utasítaná el, hogy úgynevezett Kádár-kockában lakjon – derül ki abból a reprezentatív felméréséből, amely a BMI Bramac megbízásából készült.
2021. április 22. 12:24
Az építőipar egyre inkább érdekelt abban, hogy fenntartható és vegyszermentes alternatívákat találjon a hagyományos építőanyagok mellett. Egy izraeli építőipari cég, a Kenaf Ventures pedig úgy véli, hogy a rostmályva felhasználásával talált egy jó alternatívát.
2021. április 20. 21:54
Világszinten nehézségek jelentkeztek az építési vegyi anyagok gyártásához szükséges alapanyagok előállításában, a gyártási problémák nemcsak áremelkedést, hanem ellátási nehézségeket is okoznak, hívta fel a figyelmet az építőipari segédanyagokat gyártó és forgalmazó Mapei Kft. keddi közleményében.
2021. április 20. 21:19
A Mészáros Csoport kezdeményezésére 23 magyar építőipari vállalat fogott össze, hogy egymillió euró (360 millió forint) értékben 120 teljesen felszerelt és bútorozott lakókonténerrel segítsék a tavalyi horvátországi földrengés károsultjait, a kedden átadott lakókonténerek több mint 200 ember lakhatását oldják meg.
2021. április 16. 14:09
Romániában a nyers adatok szerint 0,6 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
2021. április 15. 10:28
Februárban az építőipari termelés 16,1 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent: az épületeké 16,7, az egyéb építményeké 15,0 százalékkal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 11,7 százalékkal kisebb volt a januárinál, amikor 7,4 százalékkal nőtt.
2021. április 13. 8:28
Az építőipari vállalkozások kielégítőnek ítélik meg üzleti helyzetüket, a tavaly tapasztalt ágazati lassulás várhatóan megtorpan, a 2020-as 9 százalékos csökkenéssel szemben az idén 9-10 százalékos árbevétel-növekedésre számítanak – közölte felmérése alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az MTI-vel.
2021. április 12. 12:47
A lakásárak is követik az első negyedéves ingatlanpiaci felfutást: a paneleknél és a használt tégla lakásoknál is 4-7 százalékkal emelkedtek az átlagos értékesítési árak az ország keleti és a nyugati részén éves összevetésben, közölte a Duna House hétfőn.
2021. április 7. 5:16
A fa egy ősi anyag, amelyet az emberek évmilliók óta használnak. Olyan megújuló energiaforrás, amelynek számos felhasználási módja létezik, azonban egy dologra még eddig biztos nem használták. Mindeddig üvegből készültek az ablakok, melyek átlátszóak és kemény szerkezetük támaszt ad az ablakkeretben. Azonban az üvegek nem jó szigetelők és az épületek sok hőt veszítenek rajtuk keresztül, ezért van szükség általában dupla falú üvegezésre, de ez sem jelent 100 százalékos megoldást. A fa viszont rendkívül jól szigetel, azonban nem átlátszó. Általában.
2021. március 17. 11:12
Erősen kezdte az évet az építőipar, mind a havi, mind az éves teljesítmény bíztató képet mutat, jelezték elemzők. A Makronóm az elemzői, a piaci és a szakpolitikai oldal véleményét is bemutatja.
2021. március 10. 14:58
Tavaly a koronavírus-válság ellenére is növelte teljesítményét a német építőipar, immár a nyolcadik egymást követő évben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése alapján.
2021. február 15. 11:46
Az építőipari termelés – a kisebb decemberi elakadása ellenére is – csak mérsékelten húzta vissza a bruttó hazai termék, a GDP növekedését a tavalyi negyedik negyedévben – állapították meg az elemzők a legfrisseb adatokat kommentálva.
2021. február 15. 10:05
Kijöttek a KSH adatai az építőipar tavalyi teljesítményéről. Interaktív ábrákon mutatjuk, hogy teljesített ez a kulcsfontosságú ágazat a járvány nyomása alatt az előző évek fényében.
2021. február 11. 16:28
Az építőiparban tevékenykedő kis- és közepes vállalkozások (kkv) hétfőtől adhatják be támogatási kérelmeiket a hatékonyságnövelő, kapacitásbővítő beruházásaikhoz, amennyiben az Építő-5 programban is 50 százalék körül alakul a támogatás intenzitása, akkor a több mint 10 milliárd forintos keretösszegű program minimum 20 milliárd forintnyi beruházást gerjeszthet a kkv-k körében – mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke csütörtökön az MTI-nek.
2021. február 4. 11:31
A Gazdasági Versenyhivatal rekordösszegű bírságokat szabott ki a közösségimédia-platformok ellen a fogyasztók megtévesztése és adataik továbbadása miatt. Az internetes véleménycenzúra ügyében a szervezet a hiányzó törvényi védelem megalkotását szorgalmazza. A Makronómnak nyilatkozott Rigó Csaba Balázs.
2021. január 28. 9:16
A magyar gazdaság idén 3,1 százalékkal, ezen belül az építőipar termelési volumene 5 százalékkal bővülhet, 2022-től pedig további gazdasági növekedés mellett az építésgazdaság teljesítménye már 9 százalékkal is emelkedhet, ismertette Varga Dénes közgazdász, kutatásvezető a független Építési Piaci Prognózis 2021-2024 című kutatás eredményeit szerdán online sajtótájékoztatón.
2021. január 27. 8:28
Az építőipar teljesítménye az idén elérheti a 4500 milliárd forintot, ami a járványhelyzet előtti, 2019. évi szintnek felel meg, mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke hétfőn.
2021. január 20. 9:29
Alig volt érzékelhető a koronavírus-járvány okozta sokk az építőiparon novemberben: éves összevetésben enyhén csökkent, míg havi összehasonlításban emelkedett az építőipari termelés az euróövezetben és az Európai Unióban.
2021. január 15. 12:53
Június óta az építőipar teljesítménye minden hónapban magasabb volt az előző havinál, novemberben az előző havi értékekhez képest újabb 12,1 százalékkal nőtt, így már hatodik hónapja látszik az építőipar kilábalása a koronavírus-járvány okozta válsághelyzetből – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.
2021. január 15. 12:49
Tavaly novemberben az építőipari termelés 5,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az épületek építése 7,7, az egyéb építményeké 2,2 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. január 5. 8:14
Erős, de az elemzői várakozásoktól elmaradó ütemben emelkedtek az építőipari kiadások novemberben az Egyesült Államokban.
2020. december 22. 12:52
Az építőipar jövőre, az első negyedév végére várhatóan megkezdheti a már előkészített, de a járvány miatt elhalasztott beruházásokat, az állam elindíthatja a következő uniós költségvetési ciklus forrásaiból a beruházásokat, továbbá az államilag támogatott felújítások is lökést adhatnak az ágazatnak – erről beszélt Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke kedden reggel az M1 aktuális csatornán.
2020. december 15. 11:00
Június óta az építőipar teljesítménye minden hónapban magasabb volt az előző havinál - folytatódik az ágazat kilábalása a válsághelyzetből: októberben az előző havi értékekhez képest újabb 1,3 százalékkal nőtt – hívta fel a figyelmet kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)
2020. december 3. 12:13
A jövőre induló otthonteremtési és otthonfelújítási programok várhatóan tartós megrendelést biztosítanak a magyarországi építőanyag-gyártóknak és a kivitelező vállalkozásoknak egyaránt – közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) csütörtökön az MTI-vel.
2020. november 19. 12:20
A járványvédelmi korlátozások második hulláma miatt szeptemberben ismét csökkent a tavaszi visszaesés után már növekedésnek indult építőipari termelés az euróöveztben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése alapján.
2020. november 12. 13:36
Szeptemberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 14,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az augusztusihoz mérten 1,4 százalékkal, a májusi mélyponthoz képest 10,9 százalékkal nőtt az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. november 5. 13:40
Az első három negyedévben 12 876 új lakás épült, 25 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 17 278 volt, 37 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. október 20. 19:39
Szingapúr gazdaságának zuhanása lassult a harmadik negyedévben annak köszönhetően, hogy enyhítettek a szigorú korlátozásokon.
2020. október 19. 19:30
Az amerikai lakásépítő cégek derűlátóbbak voltak októberben, mint egy hónappal korábban.
2020. október 19. 12:47
Kilábalni látszik az építőipar a koronavírus-járvány sokkjából: augusztusban éves összevetésben már alig csökkent az építőipari termelés az euróövezetben és az Európai Unióban.
2020. október 16. 14:48
Augusztusban ismét nőtt az építőipar teljesítménye, jelentős a javulás az előző három hónaphoz képest - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára pénteken Budapesten, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.
2020. október 16. 14:42
Az első nyolc hónapban a nyers adatok szerint 17,3 százalékkal nőtt a román építőipari termelés volumene a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
2020. október 16. 14:19
Az építőipart sem kerülte el a járványügyi korlátozások hatása, a lakásépítéseket a vásárlóerő alakulása mozgatja, az üzleti beruházások viszont egyelőre ütemterv szerint haladnak, de az iparág fellendítéséhez szükség lenne a felpörgetésükre a közületi beruházásokkal együtt – kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a legfrissebb statisztikai jelentést.
2020. október 13. 9:47
Készházelemek gyártását kívánja elindítani a TGA Consult Kft. Dunaújvárosban uniós támogatással, közölte a cég.
2020. október 1. 17:04
Az építőipari cégek 60 százaléka a szakemberhiányt, 41 százaléka pedig a megrendelések hiányát tartja üzleti tevékenysége legfőbb akadályának – derült ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) felméréséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
2020. szeptember 24. 17:35
Bürokráciacsökkentésre tesz javaslatot az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), mert úgy vélik, a hosszadalmas hatósági ügyintézés jelentős késéseket okoz a lakásépítéseknél.
2020. szeptember 17. 13:52
Júliusban az előző havihoz képest emelkedett kissé, de így is már sorban a hatodik hónapja maradt el az egy évvel korábbitól az euróövezet építőipari termelése – jelentette csütörtökön az Eurostat.
2020. szeptember 15. 14:15
Az építőipart nem közvetlenül a korlátozások hatásán keresztül, hanem a megrendelők elbizonytalanodása révén sújtja a koronavírus válság, ami a rendelésállomány csökkenésében tükröződik – állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik 10 százalék körüli éves visszaesést várnak az ágazatban, amely így idén már nem fog hozzájárulni a GDP növekedéséhez.
2020. szeptember 15. 14:13
Jól vette az építőipar a koronavírus-járvány első hullámának akadályait, és felkészülten áll a második hulláma előtt, a szaktárca javaslatai elkészültek – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
2020. szeptember 15. 10:24
Júliusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 21,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi, magas bázistól; ebben a hónapban a koronavírus-járvány gazdasági hatása az építőipar egészére jelentős volt – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. augusztus 25. 21:44
A 2020-2025-ös időszakra vonatkozó Nemzeti fenntartható építésgazdasági stratégia várhatóan október elejéig kerül a kormány elé, abban az ágazati szereplők igényeire reagálva nagy hangsúlyt kívánnak fektetni a képzett munkaerő biztosítására, a kiszámítható állami iparpolitikai támogatási rendszer kialakítására, az építőipari cégek technológiai fejlesztésére, mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára online konferencián kedden Budapesten.
2020. augusztus 18. 21:12
A vártnál nagyobb mértékben, hathavi csúcsra nőtt a kiadott magánlakás-építési engedélyek és emelkedett a megkezdett lakóingatlan építések száma is júliusban az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau kedden kiadott jelentése szerint.
2020. július 30. 14:10
Az első félévben 8697 új lakás épült, 34 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 12 475 volt, 32 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. július 30. 14:05
Az új lakások számának növekedését a még 5 százalékos áfával vásárolt otthonok használatbavételének tulajdonítják, a tervezett építkezések csökkenését pedig a kedvezményes kulcs kifutásával magyarázzák a szakértők a KSH adatait kommentálva. A rozsdaövezetek szeptemberre várható kijelölésétől várják az építkezések fellendülését.
2020. július 21. 9:23
Jelentős növekedésre számít a lengyel ingatlanpiacon a Cordia, miután az első negyedév erős számokat hozott, a hat legnagyobb városban az egy évvel korábbinál 14 százalékkal több új lakás talált vevőre – közölte a magyar ingatlanfejlesztő, amely a közelmúltban az MNB Növekedési Kötvényprogramjának (NKP) segítségével felvásárolta a varsói tőzsdén jegyzett Polnord SA közel 93 százalékos részvénypakettjét.
2020. július 7. 12:22
Közel 40 százalékkal kevesebb új lakásépítési projektet indítottak el a fővárosban a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, amely a vírus okozta befektetői elbizonytalanodást jelzi annak ellenére is, hogy az adatok még nem mutatnak drámai változást az új építésű lakások darabszámában, közölte az Otthon Centrum.
2020. május 14. 8:44
Az építőipari cégek a koronavírus-járvány hosszú távú hatásaitól tartanak, a keresleti oldalon tapasztalható kiszámíthatatlanság miatt ugyanis a beruházók bizonytalanná váltak, hangzott el a Portfolio.hu által szervezett online konferencián szerdán.
2020. május 11. 10:10
Az építőipar teljesítménye 2020. január 1. és május 10. között az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) számításai szerint 3-5 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakában mérttől, ez továbbra is jobb arány az Európai Unió országainak 15-20 százalékos elmaradásánál az Európai Építőipari Főszövetség április végi becslése alapján, közölte az ÉVOSZ hétfőn az MTI-vel.
2020. március 26. 11:41
Márciusban valósággal összeomlott az üzleti hangulat Németországban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének második, végleges havi felmérése alapján.
2020. január 9. 13:43
Egyes ázsiai fejlett országok gazdasága közel került a recesszióhoz 2020-ra, ilyen Hongkong és Szingapúr is. Amíg Hongkongban leginkább a tüntetések miatt haldoklik a gazdaság, addig Szingapúrt az Egyesült Államok és Kína közt hosszú ideje elnyúló kereskedelmi háború tépázza, mivel a városállam gazdasága túlságosan is függ az exporttól.
2019. december 1. 22:21
Az év végéig eléri a magyar építőipar teljesítménye a 4000 milliárd forintot – mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke péntek este az M1 aktuális csatornán.
2019. november 19. 10:28
Tovább folytatódott a lakásárak emelkedése az idei első fél évben, a kereslet továbbra is erős marad – ez derült ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb, novemberi lakáspiaci jelentéséből.
2019. november 12. 21:06
Szeptemberben az építőipari termelése 17,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az augusztusi 8,5 százalékos emelkedés után. Az épületek építése 18,7, az egyéb építményeké 17,2 százalékkal nőtt – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal.
2019. október 16. 23:39
Elsősorban a magasépítéseknek köszönhető az építőipari termelés augusztusi növekedése – kommentálta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, szerdán megjelent adatait az M1 aktuális csatornán.
2019. szeptember 27. 10:00
Folytatódik az építőipar technológiai korszerűsítését és hatékonyságának növelését segítő támogatási program, 3 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.
2019. július 24. 10:16
Több mint nyolcezer céggel kevesebb működött Magyarországon 2019 második negyedév végén, mint egy évvel korábban – közölte a Bisnode Magyarország Kft. negyedéves elemzése alapján. A cégalapítási kedv viszont látványosan, több mint 8 százalékkal emelkedett, az építőiparban 23 százalékos a növekedés egy év alatt.
2019. június 30. 22:50
Akik szakmunkások, egyéni vállalkozók, azok Magyarországon is szépen el tudnak boldogulni.
2019. június 19. 21:49
A magyar gazdaság idén 4,3 százalékkal, ezen belül az építőipar termelési volumene 21 százalékkal bővülhet, ugyanakkor 2020-tól már lassul a gazdaság növekedése, az építésgazdaság teljesítménye pedig jelentősen visszaeshet – ismertette Varga Dénes közgazdász, kutatásvezető a független Építési Piaci Prognózis 2019-2022 című kutatás eredményeit kedden Budapesten.
2019. június 19. 21:02
Az előző hónapokhoz hasonlóan csökkent az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben áprilisban havi összevetésben, derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) szerdán kiadott jelentéséből. Magyarország a gazdasági növekedés után az építőiparban is uniós rekorder, 2010-hez képest a visegrádi országok körében is kimagasló építőipari növekedést ért el.
2019. május 27. 12:50
Kivenné a részét régiónk irodai piacának lendületéből az Allianz, amely több mint félmilliárd eurót fektetne be a térségben – erről számolt be Thomas Villadsen, az Allianz Real Estate vezetője.
2019. május 15. 14:49
A KSH adatai szerint az építőipari termelés volumene márciusban 67,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Várják a zuhanást
2019. április 25. 23:00
Az üzleti, ezen belül is különösen az ipari, építőipari várakozások romlása miatt jelentősen csökkent áprilisban a GKI konjunktúraindexe, nagyjából két évvel ezelőtti szintjére esett vissza – közölte GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel. Az intézet 2010 előtt még rendre túlbecsülte a magyar gazdaság teljesítményét, most viszont már arra biztatja a magyar vállalatokat, hogy növekedjenek lassabban, a cég romló előrejelzésének megfelelően.
2019. április 15. 11:13
Februárban 48,0 százalékkal emelkedett az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz képest. Az épületek építése 39,4, az egyéb építményeké 65,4 százalékkal emelkedett. Az előző havihoz mérten 6,7 százalékkal emelkedett a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított építőipari termelés – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedés 2017 eleje óta töretlen, de a most februárinál gyorsabb ütemet egyszer sem mért a KSH.
2019. április 5. 9:30
Szerintem jobban járnátok, ha csak hét százalékkal nőnétek ebben az évben, mintha tízzel vagy tizenöttel próbálkoztok – mondta Vértes András az Építésgazdaság lehetőségei című konferencián szerdán Budapesten. Hozzátette, hogy elemzőcége, a GKI épp ennyit, hét százalékos növekedést jósol az építőiparnak az idei évre.
2019. április 4. 11:03
Az építőipar megrendelésállománya 2018 és 2023 között elérte a 25 ezer milliárd forintot, mindezek teljesítése érdekében a szektor teljesítményét 2023-ig további 53-54 százalékkal kell emelni – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságszabályozásért és stratégiáért felelős államtitkára az Építésgazdaság lehetőségei című konferencián szerdán Budapesten.
2019. április 3. 17:16
Az építőipar GDP-arányos kibocsátása 2018-ban 9,9 százalékos volt, ez az elmúlt 15 év legjobb adata – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a 38. Construma építőipari és otthonteremtési szakkiállítás szerdai, budapesti megnyitóján. A Hungexpo vásárközpontban 20 ország közel 550 kiállítója mutatkozik be április 3-7. között.
2019. március 15. 10:00
Kiugró lendülettel indult idén az építőipar, a jelenlegi kilátások alapján a szektor idei teljesítménye valamivel több mint 10 százalékkal, de akár 20 százalékkal is meghaladhatja a 2018-as szintet.
2018. december 15. 13:23
2019-ben újabb 6 milliárd forinttal kívánja támogatni a kormány az építőiparban tevékenykedő magyar vállalkozásokat – mondta György László államtitkár az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) évzáró ünnepi közgyűlésén pénteken, Budapesten.
Túl sok a magyar kisvállalat
2018. október 30. 23:47
Ha a hazai építőipar termelékenysége megközelítené a nyugati szinteket, akár egy-két százalékponttal gyorsabb lehetne a gazdasági növekedés.
2018. szeptember 27. 9:34
A lakásépítési kedv 2020 utáni fenntartása érdekében az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) egy több pontból álló javaslatcsomagot juttatott el a kormányzatnak, amelyben az áfa-visszatérítés kiterjesztése is szerepel – mondta Koji László, a szakszövetség elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.
2018. szeptember 18. 10:05
Meglepetést okozott az építőipar júliusi teljesítményének jelentős megugrása, az MTI-nek a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatairól nyilatkozó elemzők nem számítottak ilyen mértékű növekedésre.
2018. szeptember 12. 23:43
Digitalizálni kell a teljes építőipart, azaz olyan számítógépes rendszert kell alkalmazni, ami lefedi a tervezői, kivitelezői és minőségellenőrzési feladatokat is, mert a szektor csak így maradhat 2020 után versenyképes a belföldi és a nemzetközi piacokon egyaránt – mondta Reicher Péter, a Graphisoft SE Magyarországért felelős vezetője sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Építőmérnök200
2018. szeptember 12. 23:15
A magyar építőipar teljesítménye elmarad a visegrádi országok szintjétől, de a termelékenység és a kapacitások növelését is segíti az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatási programja – mondta György László, az ITM államtitkára az Építőmérnök200 konferencián Budapesten.
Erős vállalkozások
2018. július 10. 13:36
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által az építőipar számára kidolgozott ajánlások akár 20-40 százalékkal is javíthatják az építőiparban működő kis- és közepes vállalkozások (kkv) termelékenységét, és megoldást jelenthetnek a kapacitáshiányra is – mondta György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára július 4-én Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018. március 6. 13:03
2017 az ezredforduló óta nem látott növekedést hozott az építőiparban.
Rekordnövekedés
2018. február 19. 14:32
Az előző hónapokhoz hasonlóan, decemberben is Magyarországon bővült éves összevetésben a legnagyobb mértékben, 35 százalékkal az építőipar termelése az Európai Unióban – mutatja az Eurostat hétfőn kiadott felmérése.
2017. november 29. 10:36
A 2017-2019-es időszak a gazdasági növekedés és az építési piac bővülése szempontjából is kivételesen jó időszak lesz, ugyanis ebben a három évben a magyar GDP 10 százalékkal, az építőipar volumene pedig akár 50 százalékkal is nőhet, az építőipari teljesítmények értéke 2019-ben a 2016. évinek a másfélszerese lehet – derül ki az Építési Piaci Prognózis 2018 című kutatásból, amit Varga Dénes közgazdász készített a Build-Communication Kft. megbízásából.
2017. november 8. 12:03
Ha a következő két évben további 50 százalékot emelkednek a bérek, és elérik a nyugat-európai szint 75 százalékát, akkor már nem feltétlenül lesz érdemes külföldön dolgozni.
2017. október 18. 14:50
A 2008-as válság után jelentős lassulás történt az építőipar termelékenységében a leggazdagabb országokban. A vállalatok a legfejlettebb gazdaságokban is inkább embereket alkalmaznak robotok helyett, mivel ez az erős ciklikus ingadozásokkal bíró szektorban a túlélés garanciája lehet. A magyar építőipar termelékenysége 1995 és 2015 között ugyanakkor jelentős javulást mutatott, a kormány célja pedig a további gépesítés támogatása a szektorban.

összesen: 113 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 következő utolsó