Úgy megverte a szomszédját a volt Fradi-játékos, hogy börtönre ítélték

2024. február 15. 19:35

A labdarúgót súlyos testi sértés és csoportosan elkövetett garázdaság bűntettében jogerősen el is ítélték.

2024. február 15. 19:35

Egészen döbbenetes, két évvel ezelőtti esetről számolt be a Blikk a hasábjain. Azzal kereste meg a szerkesztőséget a miskolci Szabó Krisztián, hogy kegyetlen verést kapott a szomszédban lakó, korábbi élvonalbeli labdarúgótól, nevezetesen a korosztályos válogatottban is megfordult Kundrák Norberttől és családjától.

„Kialakult egy szóváltás, aztán ahogy visszafordultam a kapujuk előtt a kutyához, Norbi oldalról belerúgott a combomba, majd nekem estek. Az édesanyjuk lefogott hátulról,

jöttek hárman a két testvérével, és körülbelül egy perc alatt úgy lerendeztek, hogy hat bordám eltört,

arccsonttörésem lett – három szájsebészeti műtétem volt – és még sorolhatnám” – nyilatkozta a miskolci Szabó Krisztián, akit az esetet követően kórházba kellett szállítani. A történtek után a labdarúgót és családtagjait súlyos testi sértés és csoportosan elkövetett garázdaság bűntettében jogerősen el is ítélték.

„A Miskolci Járásbíróság az ügyben az egyik férfi elkövetőt 1 év 6 hónap, a többieket 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte, amit 2 év próbaidőre felfüggesztett. A döntés 2023. december 18-án a negyedrendű vádlott ítéletével bezárólag jogerőre emelkedett” – jelentette ki a lapnak dr. Jogg Zsolt ügyészségi szóvivő.

Mint ismert, a 24 éves, miskolci nevelésű Kundrák Norbert a DVTK-ból igazolt 14 évesen a Magyar Futball Akadémiára. A Budapest Honvéd utánpótlásából szerződtette a Ferencváros, itt is mutatkozott be 2017-ben az NB I-ben. A zöld-fehérekkel Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett, majd Soroksár érintésével Debrecenbe vezetett az egykori korosztályos válogatott támadó útja. Jelenleg a Honvéd alkalmazásában áll, a klub belső vizsgálatot indított az ügyben.

Fotó: MTI/Donka Ferenc

 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hyazinth
2024. február 25. 10:10
Norbi gyerek a miskolci harcművészetben jeleskedő Kundrák família tagjaként belekóstolt a küzdősportokba. Ebben az esetben rossz célra használta fel tudását.
Oldalkosár
2024. február 15. 20:58
"...a klub belső vizsgálatot indított az ügyben." Két éve melyik klubnál focizott? Akkor miért nem indítottak vizsgálatot? Ha már akkor is a Honvédnél volt, miért csak most, ítélethozatal után?
Oldalkosár
2024. február 15. 20:51 Szerkesztve
Hogy lehet 1 év 6 hónapot két évre felfüggeszteni??? Szutyok bíró.
21 gramm
2024. február 15. 20:28
Klassz kis család lehet, ahol a mutter lefogja a pacákot a három fiának, hogy azok falkában péppé verhessék... elég könnyen megúszták.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!