A motiválatlan Ferencváros legyőzése után a sikeredzőt éltette a kecskeméti lelátó: „Szabó Pista! Szabó Pista!”

2023. május 13. 22:10

Nyugodtan kijelenthetjük: a Bács-Kiskun vármegyei csapat ebben a bajnokságban a Fradi mumusává nőtte ki magát, hiszen nem kevesebb, mint 7 pontot vett el a bajnokcsapattól!

2023. május 13. 22:10
null
Vámos Tamás

Emlékezzünk csak: az újonccsapat a szezon első körében, hazai környezetben 2-0-ra győztek Nagy Krisztiánék (ezzel megszakították a zöld-fehérek veretlenségét), míg a Groupama Arénában 1-1-re végeztek a csapatok.

Nem véletlen, hogy a Széktói Stadionban telt ház, mintegy 5000 néző fogadta a csapatokat, amelyek Berke Balázs FIFA-bíró felvezetésével a következő összeállításban kezdték a meccset:

Kecskeméti TE: Varga B. – Zeke, Szabó A. Szalai G. – Belényesi, Banó-Szabó, Nagy K. Vágó, Nikitscher – Horváth K. Tóth B.

Ferencváros: Bogdán – Botka, Knoester, Abena, Pászka – Baráth P. Gojak – Zachariassen, Marquinhos, Kwabena – R. Mmaee.

Az első percekben egyik oldalon sem alakult ki említésre méltó helyzet, csupán egy-két „ismerkedő” szabálytalanságot jegyezhettünk fel.

A 9. percben azonban már felhördült a kecskeméti közönség! Történt, hogy a meccs első szögletét Banó-Szabó ívelhette be (a hazaiak gólpasszkirálya feltűnően lassan ment elvégezni a sarokrúgást – az embernek egyből az jut eszébe: a KTE-nek vajon megfelel a döntetlen is?), a lepattanó labdát a hazaiak szerezték meg, majd Horváth Krisztofer beadása után Belényesi bólinthatott, a középre tartó fejest azonban könnyedén hárította Bogdán.

Válaszként a Fradi is rúghatott egy szögletet, Gojak lövését azonban biztosan fogta a korábbi FTC-nevelés, Varga Bence.

A 12. percben Vágó Levente és Baráth Péter fejelt össze egy ártalmatlan szituációban, szerencsére mindkét játékos visszatérhetett, igaz a kecskemétiek csapatkapitány csak hosszú percek után, ráadásul egy hatalmas kötéssel a fején.

A remek tavaszt produkáló Horváth Krisztofer a 23. percben a rövid sarokra rúgott egy szabadrúgást, a labda szögletre pattant, majd a Torinóból hazatérő tehetség a következő percben már középről villant: éles, kellemetlen lövését azonban védte Bogdán.

A 29. percben villant először a Fradi: a tizenhatos csücskénél Szalai Gábor borította föl Botkát, Berke bíró remekül alkalmazott előnyszabályt, hiszen Kwabena tizenhét méterről rászúrta, Varga Bence csak üggyel-bajjal tornázta szögletre a lövést.

Zeke beadása után Belényesi, majd a hórihorgas Tóth Barna fejelte tovább a labdát, amelyet a berobbanó Szalai Gábor közelről a léc alá vágta, Bogdán Ádámnak esélye sem volt a hárításra – Kecskeméti TE –Ferencváros 1-0!

A 39. percben kis híján válaszolt a Ferencváros: Gojak 18 méteres szabadrúgása után a labda kipattant Vargáról, az egyébként lesről induló Kwabena nem szándékosan, de eltalálta a KTE kapusát, lett egy kis perpatvar, de aztán lenyugodtak a kedélyek.

Nem mindig zárt eredményesen a Fradi-védelem Fotó: KTE/Facebook
Nem mindig zárt eredményesen a Fradi-védelem Fotó: KTE/Facebook

SZÜNET UTÁN

Kecskeméti szabadrúgással, majd szöglettel folytatódott a mérkőzés – eredmény nélkül. Majd sárgaláz ütötte fel a fejét a Ferencvárosnál: előbb az 51. percben a szünetben beálló, és azóta csak a szabálytalankodásaival kitűnő Esiti kapta a mérkőzés első figyelmeztetését, az ígéretes helyzetben kitörő Nikitscher földbe döngöléséért, három perc múlva Kwabena kapott lapot, miután könyökkel „megsimogatta” Nagy Krisztián arcát, a sorozatot Abena zárta le egy lappal, amelyet Banó-Szabó fellökésért kapott.

a feltűnően keveset mutató Zachariassen helyett Adama Traoré, míg Owusu helyett ifjabb Lisztes Krisztián lépett pályára a zöld-fehéreknél. A 18 éves tehetség rögtön felhívta magára a figyelmet, igaz, most nem góllal, hiszen Horváth Krisztofert szintén sárga lapot érően gáncsolta el.  

Eseménytelen percek után egy újabb ferencvárosi sárga borzolta fel a kedélyeket: a 73. percben Nikitscher passza után Abenát emelte át a kezdőkörben Horváth Krisztofer, a suriname- i légiós átölelte, majd földre vitte ellenfelét, így teljesen jogosan kapott lapot, de mivel ez volt a második figyelmeztetése, egyből villant a piros is. Jogos ítélet volt!

A 76. percben Belényesi törte meg a Fradi hegemóniáját, hiszen ő kapott lapot Marquinhos földre viteléért, a szabadrúgást Ryan Mmaee csavarta kapu mellé – a kecskeméti publikum nagy üdvrivalgása közepette.

Egy előreívelést Mats Knoester fejelte föl, a lehulló labdát pedig a hazaiak hórihorgas csatára 17 méterről, kapásból zúdította a kapu jobb alsó sarkába. Kecskeméti TE – Ferencváros 2-0!

Az egész város a KTE mögött! Fotó: Kecskeméti TE/Facebook
Az egész város a KTE mögött! Fotó: Kecskeméti TE/Facebook

Nem véletlen, hogy ezekben a másodpercekben a kecskeméti sikeredzőt éltette a hazai publikum: hangosan zúgott a „Szabó Pista! Szabó Pista!”

A felzaklatott holland légiós a következő percben sárga lapot kapott Nikitscher felrúgásáért, a hosszabbításban pedig – egy kis tömegbunyó után – éppen az előbbi szenvedő felet, valamint a lökdösődő Traorét figyelmeztette Berke Balázs. A meccs lezárásaként még a csereként beállt Májer Milán rúgott egy zúgó kapufát, majd véget ért a találkozó.

Találó volt, amit egy Fradi-szurkoló a kecskeméti lelátón megjegyezett: „még szerencse, hogy nem volt komoly tétje ennek a meccsnek!”

Nyitókép A Kecskemét sikeredzője, Szabó István az egész bajnokságban tudta, melyik a helyes irány Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt (archív)

 

 

  

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ismeretlen Ismerős
2023. május 16. 18:58
Befűzték az oktatófilmet Kubatovnak, meg a zsoldos-hordájának... Tetszett, nagyon tetszett. Arra azért remélem, vigyáznak, nehogy szétszedjék a csapatot, mert már hallani, hogy ennek ez is kellene, annak meg az a játékos...
gyaloggos
2023. május 14. 11:04
EZ a FRADI tényleg gyalázatos! CSERCSESZOV azt mondta, ez is egy meccs. A BAJ az, hogy SOKADIK ilyen meccs már ez!
rugovics tibusz
2023. május 14. 10:06
Minden ratyi-meccsről külön tudósítás van már a mandineren?
Halder
2023. május 14. 10:02
Minősíthetetlen játék és lélektelen hozzáállás végig 2023ban. Ez maga a borzalom. Vallatni lehetne a FTC meccsekkel. Évek óta a régi Fradi tavasz rettenetes. De Rebrov és az osztrák edző tudta mit jelent az FTC. Rebrov figyelt arra, hogy otthon azért mégis nem alázzák meg a Ferencvárost. Tavaly év eleje óta ez másodlagos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!