Magasan szárnyaló sasok

2022. április 28. 20:03

Az Európa-ligában az elődöntőben két német csapat szerepel, ráadásul különböző ágon, vagyis akár Leipzig-Frankfurt döntő is lehet. Az utóbbi csapat már megnyerte ennek a sorozatnak az elődjét az UEFA Kupát, mai focistái szeretnének méltóak lenni az elődökhöz.

2022. április 28. 20:03
null
Edvi László

A másodikszámú európai kupasorozatban, az Európa-ligában a legjobb négy között két német, a Leipzig és a Frankfurt, az angol West Ham United, továbbá a skót Rangers harcol a trófeáért. Kicsit meglepő kvartett ez, de idáig véletlenül nem lehet eljutni. Lehet német, vagy akár brit házidöntő is, hiszen Leipzig-Rangers és West Ham- Frankfurt párosításban küzdenek a felek. Talán meglepő, de

közülük a Leipzig az egyetlen, mely soha nem nyert még nemzetközi kupát

, bár ha figyelembe vesszük, hogy ezt a klubot 2009-ben, vagyis 12 éve alapították, akkor már nem is annyira érthetetlen a dolog.

A West Ham 1965-ben, a Rangers 1972-ben hódította el a „megboldogult” Kupagyőztesek Európa-kupáját, míg az Eintracht Frankfurt 1980-ban nyerte meg az Európa-liga elődjét, az UEFA Kupát. Az utóbbi sorozat különlegessége az volt, hogy

a legjobb négy között csak (nyugat-)német csapat volt

, így értelemszerűen a döntőben is ketten szerepeltek abból az országból.

A legjobb nyolc között még öt NSZK-beli csapat volt, vagyis az összes ide nevező megérte a tavaszt. Ugyanis akkoriban a top bajnokságokból négy-négy gárda érkezett, és mivel az előző évi kiírást a Borussia Mönchengladbach nyerte, így jöhettek öten. A második Stuttgart, a harmadik Kaiserslautern, a negyedik Bayern München, az ötödik Eintracht Frankfurt és a tizedik Gladbach, mint címvédő.

A legjobb nyolc között egy belterjes párosítást hozott a sors, a Bayern München kiütötte a Kaiserslauternt. A többi párban a németek külföldiekkel találkoztak.

1980-ban azzal a kupával ünnepeltek a Frankfurt akkori játékosai, amivel az utódok szeretnének idén májusban. Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov
1980-ban azzal a kupával ünnepeltek a Frankfurt akkori játékosai, amivel az utódok szeretnének idén májusban. Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

A Gladbach a francia  Saint-Etienne-t, a Frankfurt a csehszlovák Zbrojovka Brno-t, a Stuttgart a Lokomotív Szófia-t ütötte ki. Ebből a hat mérkőzésből ötöt a németek nyertek, vagyis egyértelmű volt a fölényük a sorozatban.

Majd jöttek a történelmi elődöntők.

A Stuttgart az első meccsen 2-1-re legyőzte a címvédőt, de a visszavágón a „csikók” Lothar Matthäus  és Winnie Schäfer góljaival 2-0-ra győztek, így

a fiatal Jupp Heynckes által irányított gárda lett a döntő egyik résztvevője.

Az ellenfél kiléte óriási izgalmak után derült ki. Az első találkozón a Bayern 2-0-ra legyőzte a Frankfurtot, és sokáig a visszavágón is úgy tűnt, hogy a ‚70-es évek nagy „klasszikusa“ létrejöhet az UEFA Kupa fináléjában. Az Eintracht focistái azonban másképp‘ döntöttek. A 87-ik percig csak 1-0-ra vezettek a sasok, ekkor hozta Bruno Pezzey a „meccsnull”-t.

A hosszabbítás bevonult a sportág klasszikus ráadásai közé.

A csereként beálló Harald Karger 103-ik percben szerzett góljával a Frankfurt  állt továbbjutásra, 3-0-al, két perc múlva Dremmler találatával a bajor alakulat 3-1-el, majd újabb két perc elteltével ismét a hazai gárda, újra Kargernek köszönhetően. Az 5-1-es végeredményt Werner Loránt állította be, így az Eintracht 5-3-as összesítéssel jutott a fináléba.

Jupp Heynckes, a később két csapattal is Bajnokok Ligáját nyerő edző tréneri pályafutása elején elveszítette az UEFA Kupa döntőjét az Eintracht Frankfurt ellen. Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek
Jupp Heynckes, a később két csapattal is Bajnokok Ligáját nyerő edző tréneri pályafutása elején elveszítette az UEFA Kupa döntőjét az Eintracht Frankfurt ellen. Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

Akkor még kétmeccses döntők voltak. Az elsőt a Gladbach nyerte, 3-2-re. A visszavágón sokáig őrizte ezt az előnyt, de a frankfurtiak úgy gondolkoztak, ha egyszer már sikerült, miért ne sikerülhetne másodszor is a hajrában a fordítás. A frankfurti tréner Friedel Rausch húzott egy váratlant a hajrában. A 77-ik percben lehozta csapata sztárját, Norbert Nachtweih-t, és

beküldött a helyére egy teljesen ismeretlen 19 éves „gyereket”

, Fred Schaubot, akinek ez volt az első nemzetközi szereplése. És négy perc múlva szerzett góljával megnyerte a kupát a Frankfurtnak. Az idegenben szerzett góloknak köszönhetően.

Schaub később nem futott be nagy karriert, és

nagyon fiatalon autóbalesetben életét vesztette.

Ám az Eintracht-ban játszottak a mai rajongók által is ismert focisták. Pl. a védő Karl-Heinz „Charly” Körbel, aki máig a legtöbb Bundesliga találkozón lépett pályára, 602-ön. Ott volt a később ismert edzővé váló Werner Loránt, az első Németországban játszó koreai, Bum-kun Cha és a ’74-es világbajnok National11 tagja Bernd Hölzenbein. Továbbá a már említett Nachtweih, aki tinédzserként meglehetősen kalandos körülmények közepette disszidált az NDK-ból a kapus Jürgen Pahl-lal együtt, és később a Bayern Münchennel ért el szép sikereket.

A nagy elődök sikereit szeretnék megismételni a frankfurti sasok, de ehhez még lesz néhány szava a West Ham United-nak is.

 

 

A nyitóképen: Az Eintracht Frankfurt szurkolói ünnepelnek a lelátón a labdarúgó Európa-liga negyedöntőjének FC Barcelona - Eintracht Frankfurt visszavágó mérkőzése végén a barcelonai Camp Nou Stadionban 2022. április 14-én. Még két párharcot kell nyerni, és még ennél is nagyobb bulit csaphatnak a drukkerek.

MTI/EPA-EFE/Alejandro Garcia

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!