Valter Attila negyedik a világ legszebb egynapos bringaversenyén!

2022. március 05. 18:45

Valter Attila – élete legnagyobb eredményét elérve egynapos versenyeken – a negyedik helyen végzett az év első kiemelt országúti kerékpárversenyén, a Strade Bianchén. A győztes a szlovén szupersztár, Tadej Pogačar lett.

2022. március 05. 18:45
null
Balázs Boldizsár

Valter Attila szédületes sikerrel nyitotta azt az évet, melynek a legnagyobb célja a budapesti Giro-rajt napján a visegrádi hegyi befutó megnyerése lesz majd – hogy tavalyi áttörése után újra viselhesse a kerékpársport egyik legfontosabb trikóját, a Rózsaszínt. 

A magyar bringás a szezon első kiemelt egynaposán, a toszkán

Strade Bianchén ért el negyedik helyezést.

Előtte csupa világklasszis végzett. Első helyen a világ pillanatnyilag legjobbja, az elmúlt két Tour de France győztese, a szlovén Tadej Pogačar, másodikként egy világbajnok spanyol legenda, Alejandro Valverde; a dobogóra pedig egy másik kiemelt egynapos verseny, a Flandria tavalyi győztese, a dán Kasper Asgreen állhatott még fel.

Valter Attila megelőzte az uralkodó világ- valamint az olimpiai bajnokot is.

A Strade Bianche az év holtversenyben leggyötrelmesebb egynapos versenye. A minden alkalommal a világ szinte összes egynapos menőjét felvonultató mezőny a toszkán dombvidék leggyönyörűbb, fehér murvás szőlőutjain keresztül, 3500 méter szintet mászva érkezik meg Siena világörökség-főterére.

A Strade Bianche 2022-es mezőnye a fehér toszkán murván. Fotó: Dirk Waem / Belga via AFP
A Strade Bianche 2022-es mezőnye a fehér toszkán murván. Fotó: Dirk Waem / Belga via AFP

Itt, a befutóban egy olyan kemény emelkedő várja őket, amin nemegyszer leszédülnek a bringáról a majd' öt órája tekerő versenyzők.

Embed from Getty Images

Valter Attila az utolsó emelkedőn.

A keménysége és esztétikuma miatt a mindössze tizenöt éves múlttal rendelkező versenyt a közmegegyezés a legfontosabb, száz éve rendezett klasszikus egynapos versenyekkel egy szinten kezeli. Ezen a szinten Valter Attila legjobb eredménye korábban a tavalyi 12. helye volt a Lombardiáról.

Nyitókép: Valter Attila a Fujinál, a tokiói olimpián. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anegy_
2022. március 06. 13:11
Gratulálok, ehhez a kőkemény helytálláshoz! Kegyetlen egy sport. (Nem is értem a "rózsaszín" trikó címadást, majd utána olvasok a történetnek)
westend
2022. március 06. 13:05
Szenzációs eredmény egy kőkemény versenyen! Nagy gratulációm. Remélem Attila a Giro-n is okoz majd újabb meglepetést.
quantum
2022. március 06. 13:05
Büszke vagyok, hajrá Walter Atti!
Búvár Kund
2022. március 06. 13:04
Ati egész nap nagyon szépen versenyzett, végig az élmezőnnyel tekert. Gratulálok az eredményhez! Bár még nem győzelem, de ez megint egy olyan eredmény, amit a világon mindenütt jegyeznek! Pogi ma is verhetetlen volt, gyakorlatilag már 50 kilométerrel a vége előtt megnyerte a versenyt a támadással, amit senki sem tudott átvenni. Utánna már a mezőny csak a célvonal után látta újból! Azért túlzott elvárásokat ne keltsünk, hisz a visegrádi szakasz esélyese egyáltalán nem Ati. Neki az a hegy kicsi. Ezt ő is mondja mindig. Csak a magyar újonnan lett kerékpáros "szakértők" rakják rá ezt a visegrádi terhet. Azt az emelkedőt a sprinterek is kibírják, így valószínű az olyan sprinterek közt fog eldőlni aki kibirják az ilyen emelkedőket. Mint pl Sagan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!