Így élesztette fel Strache a török pusztítástól tartó osztrák néplelket

Pontosan ott lett sikeres a bevándorlásellenes párt, ahol törökök dúltak

Christian Ochsner és Felix Roesel – a német ifo intézet kutatói – elsőként megvizsgálták, hogy a 16-17. században milyen török betörések és portyázások sújtották a mai osztrák területeket. 1529-ben, 1532-ben, majd több mint egy évszázaddal később is találkozhatott az osztrák lakosság a törökök első, majd későbbi hullámaival. Ez volt az az időszak, amikor a mohácsi csata után a törökök zavartalanul haladtak át hazánkon egészen Bécsig. A várost már nem tudták elfoglalni, de a különböző segédcsapatok „felprédálták” a környező településeket, ahogyan az alábbi térképeken látható.

Az alábbi baloldali térképen pedig beszínezték, hogy mely osztrák régiókat érintették a török betörések a két évszázad alatt. Ezek a területek pedig szorosan egybeestek azokkal az osztrák területekkel, ahol a Szabadságpárt nagy sikereket ért el a török bevándorlással kritikus üzeneteinek köszönhetően.

Időutazás: így aktiválta a történelmet a Szabadságpárt

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) Ausztria második világháború utáni legfőbb jobboldali pártja, amely a 2005-ös vezetőváltást követően, Heinz-Christian Strache színrelépésével új témaként fokozatosan bevándorlás-ellenessé vált. A törökökkel és muszlimokkal szembeni kritikus hangvételűbb kommunikáció teljesen új elemnek számított 2005-től: ehhez a német kutatók végignézték a párt plakátjait (összesen 1436-ot találtak) egészen 1949-től, és elemezték a tartalmukat.

Arra jutottak, hogy 

Barátságos viszonya volt a líbiai Moammer Kadhafival, Villach városban pedig muszlim kulturális központ létrehozásáért is lobbizott. Utóda, Strache idejében azonban hirtelen a jelmondatok 14 százaléka kimondottan török- vagy muszlimellenes lett a kutatók szerint.

Müezzin helyett Pummerin – fogalmazta meg Strache fő üzenetét egy jellemző jelmondatban. A Pummerin a bécsi Szent István Dóm harangjának a neve, amit épp a bécsi ostromok emlékére állítottak fel korábban. Strache talán nem is tudta, hogy a harang jelképes „megkongatásával” – és az erre épülő politikájával – hosszú, közös emlékezeti álomból riasztotta fel az osztrákokat. Az üzenet valahol, tudat alatt nagyon is ismerősen csengett azon választók számára, akiknek a településeit több generációval korábban kegyetlenül feldúlták a Magyarország felől betörő törökök.

2005-ben ráadásul az EU bejelentette, hogy csatlakozási tárgyalásokat kezd Törökországgal.

ami szintén olyan kifejezésnek számított, amit egészen a második világháború óta senki nem használt az osztrák politikában. Később képregényt adtak ki a bécsi ostromról, amelyben a bécsi dóm tetején minaretek látszanak, de a nők elfátyolozása ellen is petíciót indítottak.

Mátyás és Napóleon sem kegyetlenkedett annyit

A kutatók hosszasan részletezik a számítási módszereiket, amelyből kiemelendő, hogy a Szabadságpártra adott szavazatokban 2005 előtt nem volt trendszerű különbség a török portyákkal érintett és az érintetlenül hagyott területek között. Nem azért nőttek 2005 után egyes területeken a Szabadságpárt szavazatai, mert korábban is e területek voltak hajlamosabbak ide szavazni.

A közgazdászok azt is megmutatják, hogy az osztrák területekre magyar, huszita, svéd vagy éppen francia csapatok is betörtek már, Mátyás királytól Napóleonig, de egyik betörés sem mutat szignifikáns kapcsolatot az FPÖ szavazataival. Ezek a behatolások ugyanis sokkal kevésbé társultak kegyetlenkedésekkel, mint a török támadás – vélik a kutatók.

De mi van a többi radikális jobboldali párttal? – merül fel a kérdés, mire a közgazdászok rámutatnak, hogy

A többi jobboldali párt e témát nem vetette fel, így a szavazataikban sem mutatkozott semmiféle trendszerű változás – ők nem aktiválták a szunnyadó emlékezetet. 

A kutatók itt sem álltak meg és megvizsgálták, hogy a huszadik század többi fontos választásakor hogyan szavaztak a különböző osztrák régiók. 1930-ban például semmi jele nem volt különbözőségnek a törökök által érintett és általuk elkerült területek szavazási viselkedésében. Ekkor is voltak politikai próbálkozások a közös emlékezetre való hivatkozásra, de annak aktiválása nem sikerült, a török tematika nem került elő.

Átmentettük a török kegyetlenkedés emlékeit a közös tudatalattiba

Meglepőnek tűnhet az érvelés, amely szerint a mai osztrák választók elméjében valahol nagyon mélyen eltározódtak a 16-17. századi török kegyetlenkedések. Ez nem csak generációk közötti tudásátadást jelent, hanem többet, a történelmi tapasztalat és az emlékek átadását, úgy, hogy azok nem a tankönyvek lapjain maradnak, hanem bekerülnek az emberek elméje mellett azok identitásába is.

A kutatók szerint bár talán nem veszik észre, de

A török dúlás a mindenhol használt címerekben és hivatalos jelképeken is megtalálható, egyes templomok ablakai is arról mesélnek, de úton-útfélen emlékkeresztek is állnak az áldozatoknak. Az elpusztított templomromok, az azóta jelképessé váló és korábban sokaknak menedéket nyújtó épületek, az épületeken látható emléktáblák vagy a nevezetessé váló helyszínek elnevezései is ugyanazt a történetet mesélik el, de a közoktatás is ezt segíti. 

Az emlékek többsége törököket, tüzet, fegyvereket és menekülő helyieket ábrázol. Katzelsdorf például egy olyan osztrák falu, amelyet egy macskáról neveztek el – mert az ismert történet szerint a törökök a teljes keresztény lakosságot lemészárolták, az egyetlen túlélő pedig egy macska volt.

A török pusztítást átélő emberek tehát ösztönösen gondoskodtak arról, hogy emlékeik benépesítsék a földrajzi, a társadalmi és a tudati tereket is. A „török utca”, a „török fal”, a „török torony”, a „török tér” és a „török barlang” például mind létező helynevek Kelet-Ausztriában.

Érdekesség, hogy sokkal kisebb számban, de svéd és francia keresztek illetve kapuk is találhatók a térségben, utalva egy-egy más irányból érkező támadásra.

Az elemzők arra jutottak, hogy a központoktól távoli, lassan növekvő, vidéki településeken a közös emlékezet még erősebben őrződhetett meg, így ők az átlagnál is erősebben reagáltak az FPÖ kampányára. A közös emlékezet mindig helyfüggő, térbeli beágyazottsága van – hangsúlyozzák a szerzők, rámutatva a társadalomtudományok és a földtudományok elválaszthatatlan kapcsolatára. A kelet-ausztriai önkormányzatok 12,5 százalékában egyébként kézzel fogható, szemmel látható látható emlékek tanúskodnak a pusztításokról a mai napig.

A kutatás tanulsága nem csak az, hogy az emlékezetet a tudat mellett térben is vizsgálni kell, de az is, hogy

Címlapkép: MTI, Varga György, Tréba Ákos.