Vértes a magyar építőiparnak: Jobban járnátok, ha csak hét százalékkal nőnétek ebben az évben

2019. április 05. 09:30

Szerintem jobban járnátok, ha csak hét százalékkal nőnétek ebben az évben, mintha tízzel vagy tizenöttel próbálkoztok – mondta Vértes András az Építésgazdaság lehetőségei című konferencián szerdán Budapesten. Hozzátette, hogy elemzőcége, a GKI épp ennyit, hét százalékos növekedést jósol az építőiparnak az idei évre.

2019. április 05. 09:30
null
Oláh Dániel

A Vértes által szorgalmazott lassulás egy „levezetése lehetne egy nagyon erőteljes fellendülésnek, amit az elmúlt években láttunk” és stabilizálná a piaci helyzetet számos területen. 

Vértes szerint az is jobb lenne, ha az állam kicsit kevesebb új beruházást indítana el és a piac hozna több beruházást. Úgy vélte, hogy a magyar állam részben kiszorítja a magánszférát a beruházási piacról.

Az általános gazdasági helyzetről elmondta, hogy Magyarország ma a valós, potenciális növekedési képessége felett teljesít. „Nem veletek van baj, hanem makrogazdasági problémánk van” – mondta az építőipar képviselőinek Vértes. 


Magyarországon a potenciális növekedés – „ami magától kijön a gazdaságból” – 2,5-3 százalékos az elemző szerint. Ezzel szemben tavaly 5 százalékkal és előtte is 3,5-4 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, messze a potenciális növekedés fölött.

Figyelmeztetett, hogy a termelékenység és a versenyképesség ugyanakkor nem javult, emiatt

a magyar gazdaság növekedésére nem marad más magyarázat, hogy a magyar gazdaság túlfűtött.

A túlfűtött gazdaság pedig „húz magával mindent”, például a tíz százalék körüli bérnövekedést, amit az elmúlt három évben is láttunk.

Ha a gazdasági növekedés a potenciális fölötti és a bérek is tíz százalék körül növekednek, az „hosszú távon egész egyszerűen lehetetlen” – mondta el, hozzátéve, hogy ezt legfeljebb „egy-két évig lehet csinálni”.

Nagy Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára, Zsabka Zsolt, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Ipari Tagozatának elnöke és Vértes András, a GKI elnöke a beszélgetésen.


Vértes szerint inflációs veszély van a magyar gazdaságban, ami egyelőre nem okoz egyensúlyi problémákat,

de már olyan irányba megyünk, mint Románia

– figyelmeztetett a korábban sok esetben példaként hivatkozott román gazdaságra az elemző.

Romániában nagyon súlyosan vissza kellett fogni a növekedést, hogy ne alakuljon ki inflációs helyzet. Az elmúlt 20 évben Magyarországnak is mindig egyensúlytalan helyzete volt – tette hozzá.

Most nem vagyunk veszélyes helyzetben, de a folyó fizetési mérlegünk az elmúlt időszakban mindig nagyon magas volt, a jelentős többletünk pedig most leesett 0,6 százalékra. Ráadásul az egyelőre kedvező egyensúlyi helyzetünk mögött is az uniós támogatások beáramlása áll Vértes szerint. 

„Tudom, hogy nehezen megérthető, de óvatosabban kell mozognunk” – zárta előadását a GKI elnöke, aki korábban a magyar gazdaság vártnál gyorsabb növekedését a Jóistennek tulajdonította.

(Fotó: Szalai Ádám)

 

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flesh ripper
2019. május 06. 17:31
Hányszor kel megbukni, kedves Kéri, Vértes, Ágh Attila, Lengyel László, Török Gábor, Petschnig Mária Zita & CO., béljósok, hamis váteszek? Mikor, hány pofáraesés, hányadszorra ismétlődő szakmai megsemmisülés kell nektek ahhoz, hogy végre, egyszer s mindenkorra befogjátok bornírt pofátokat? Hiteltelenség, te aki mindig együtt jársz a impertinenciával, a szemérmetlenséggel, a jellemtelenséggel.
llnnhegyi
2019. április 15. 15:25
Bizony! A fertelmes liberal-bolsevik kormany tanácsadója volt a bőszme. Nagyon nagyon rossz tanácsadó a Vértes András.
budapestbar
2019. április 15. 15:25
De ha ez a felfutás csak egy rövid ciklus lesz a háttérben lévő okok kifutása miatt, akkor hiába a fejlesztés, a termelékenységnövelés, a hazai piacon nem fog megtérülni a beruházás a ciklus kifutása után. Ezért kellene amostani konjuktúrát arra használni, hogy, ha a ciklus végén felszabadul a hazai építőipari kapacitás egy jelentős része, azt külpiacon hasznosítsa a hazai építőipar!
jetta84
2019. április 15. 15:25
Nem akarok személyeskedni, de nagyos sok butaságot hordasz össze.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!