Így tartanák fenn az építőipari fellendülést az építési vállalkozók

2018. szeptember 27. 09:34

A lakásépítési kedv 2020 utáni fenntartása érdekében az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) egy több pontból álló javaslatcsomagot juttatott el a kormányzatnak, amelyben az áfa-visszatérítés kiterjesztése is szerepel – mondta Koji László, a szakszövetség elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.

2018. szeptember 27. 09:34
null

Mint mondta, az új lakás vásárlásokra vonatkozó 5 százalékos áfakulcs eltörlését követően, 2019. december 31-e után új intézkedésekre van szükség a lakásépítési kedv fenntartásához. Az egyik lehetőség, hogy 2020-tól már az új kész lakásokra is terjesszék ki az áfa-visszatérítést, amivel jelenleg azok élhetnek, akik több kivitelezővel dolgoznak és a tőlük kapott számláik után igénylik vissza az áfát, maximum 5 millió forint értékben.

A szakszövetség ezen felül kezdeményezte, hogy a lakásfelújítás legyen egyenértékű a lakásvásárlással, azaz a megrendelők felújításkor is tudjanak élni az áfa-visszatérítéssel. 

Koji László szerint erre azért van szükség, mert Magyarországon a meglévő lakások száma 4,3 millió, csak Budapesten több mint 900 ezer lakás található, ezeknek azonban több mint a felét az elmúlt 50 évben nem újították fel. 

Az ÉVOSZ javaslati közül kiemelte még kamattámogatott hitel szerepét, mint mondta, azt kérték a kormánytól, fontolja meg, hogy azok számára, akik lakást akarnak építeni vagy felújítani a hitel kamata 3 százalék körül mozogjon.

Koji László közölte, a szakszövetség javaslatcsomagjában a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) átalakítását is kezdeményezte, hogy életkortól függően, mindenki aki kiskorú gyermeket nevel, kapja meg a csok-támogatást.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsolt75
2018. szeptember 30. 11:11
Sok rálátásod mindenesetre nincs a témára...
aleb19
2018. szeptember 30. 11:09
sikeresen megdragitottak az epitkezeseket az extra profit bezsebelese erdekeben ezek a lobbista barmok... ez az egyik oka a soha nem latott alacsony gyereknek szamnak
Akitlosz
2018. szeptember 28. 23:00
"Így tartanák fenn az építőipari fellendülést az építési vállalkozók 2018. szeptember 27. 09:34 A lakásépítési kedv 2020 utáni fenntartása érdekében az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) egy több pontból álló javaslatcsomagot juttatott el a kormányzatnak, amelyben az áfa-visszatérítés kiterjesztése is szerepel – mondta Koji László, a szakszövetség elnöke " Hát nem is úgy, hogy ők keverik a maltert!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!