Megfeneklett a beígért EU-s lőszerszállítás Ukrajnának

Nyolc hónappal ezelőtt az Európai Unió bejelentette, hogy egy éven belül egymillió tüzérségi lövedéket (a legendás 155 mm-est) szállít Ukrajnának. A terv ambiciózus és vakmerő: már akkor mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy nemcsak az európai, de még a globális kapacitások sincsenek felkészülve ilyen mértékű gyártásra, de a vágyvezérelt brüsszeli politika felül akarta írni a realitás szorítását.  

A képzett munkaerő hiánya és az ellátási láncok akadozása mellett felbukkant az annyiszor hangoztatott érv is a fegyvergyártók részéről: hosszú távú szerződések és állami támogatások hiányában a politikusok várhatják a csodát, de az nem fog bekövetkezni.  

Ezt az alapjaiban lesújtó állapotot tetézte a szokásos EU-s civakodás: Franciaország vezetésével néhány tagállam hallani sem akart arról, hogy uniós határokon kívülről vásároljon bárki is lövedéket. A cél az európai hadiipar felfuttatása lenne, nem pedig a tengerentúli vállalkozók zsebének kitömése.  

Mára nyilvánvalóvá vált, hogy az uniós tervek csak papíron léteznek, a gyártók pedig a közelébe sem kerülnek a kitűzött céloknak. Ahogyan az ukrajnai háborúra szánt EU-s keretösszegek felhasználását a lehető legtágabban értelmező Kaja Kallas észt miniszterelnök szomorúan bevallotta: „Az ígéretünket, amelyet Ukrajnának tettünk az 1 millió tüzérségi lövedékkel kapcsolatban... nem tudjuk teljesíteni”. 
 

Észak-Korea túlteljesít 

Ezzel szemben Észak-Korea megbízható szállítónak bizonyult. A dél-koreai titkosszolgálat jelentése szerint már túl is van az 1 millió tüzérségi lövedék küldésén – igaz, az úti cél Oroszország, nem pedig Ukrajna. A Putyin–Kim Dzsongun szeptemberi csúcstalálkozón utóbbi lelkesen ígérte meg, hogy mindenben támogatja Moszkva harcát a Nyugat ellen, és az ígéretét be is tartotta. A szállítmányok sorban érkeznek Oroszországba, miközben Ukrajna és az EU tanácstalanul néznek egymásra, majd lassan az USA felé fordítják a fejüket, ott azonban jelenleg éppen egy közel-keleti vastag függöny mögé rejtőztek a Fehér Házban.  

A Politico számításai szerint az Európai Unió június eleje óta 223 800 tüzérségi lövedéket szállított Ukrajnának, ám ezek zömében nem újonnan gyártottak voltak, hanem a tagállamok készletei, amelyeket Kijevbe küldtek. (Ezt pótolják a közös büdzséből, amelynek egy másik részét Kaja Kallas észt miniszterelnök fenntartások nélkül arra használt fel, hogy országa elavult haditechnikáját az ukránoknak ajándékozza, majd az EU-s adófizetők pénzéből újat szerezzen be.)  

A litván külügyminiszter, Gabrielius Landsbergis szerint napjainkig az EU-ból nagyjából 300 ezer darab lövedék érkezett Ukrajnába. Ez nem túl biztató, tekintve, hogy Ukrajna egyetlen hónapra követelt 250 ezret, az unió pedig fél év alatt tudott biztosítani nagyjából ennyit. A helyzet pedig nem javul, a fegyvergyártók kapacitásnövelése láthatóan lassan indul be, a kínálat tehát továbbra is igen szűkös – éppen emiatt méregdrága is.  

A tagállamok mindent megígérnek, de az már fél évvel ezelőtt is látható volt, hogy a csúcspolitikai szinten elhangzott kinyilatkoztatások finoman szólva sem harmonizálnak a valós kapacitásokkal. Franciaország mindenesetre tromfolt: közlése szerint 2024-ben már 3000 darab 155 mm-es lövedéket tud küldeni Ukrajnának havonta, szemben a mostani ezerrel. Ez évi 36 ezer lövést jelent, ami még mindig csepp a tengerben Kijev számára.  

Minden szem Németországra, az egyik legnagyobb EU-s gyártóra szegeződik, ám a helyzet ott is elég borúsan fest: a tervezetben a különböző 155 mm-es verziókból néhány tízezer szerepel, Berlin esetében ráadásul azért nehéz konkrét számokról beszélni, mert – mint kiderült – a papíron nagyon jól festő mennyiségeket vagy csak a távolabbi jövőben, vagy egyáltalán nem szállítják le. 

A legjobban talán a német védelmi gigász, a Rheinmetall igyekszik. Augusztusban megvásárolta az Expal Systems spanyol lőszer- és fegyvergyártó céget, kifejezetten a tüzérségi lövedékek gyártásának felpörgetése érdekében. (A Várpalotán beinduló magyarországi üzemben szintén gyártanak majd 155 mm-eseket.) A kapacitáshiány ugyanakkor az Armin Papperger vezette vállalatot is sújtja: az idei évben mindössze néhány tízezer lövedéket tud majd szállítani. Ebben az esetben a Rheinmetall főnöke időben figyelmeztetett mindenkit:  

 Intelme különösen fontos volt annak fényében, hogy Franciaország és Németország minden erejével gáncsolta azt az ötletet, amely szerint EU-s határokon kívülről is lehessen lőszert beszerezni Ukrajnának – uniós forrásokból. A megnövekedett belső piaci igények így ugyanis valóban óriásberuházásokat várnak el az európai fegyvergyártóktól, amelyek teljesen érthető módon bólogatnak Papperger mondataira: ha nincs olyan megrendelés, amelyből megtérül a kapacitásnövelési befektetés, akkor nincs lőszer sem.  

Oroszország nem fogy ki 
Az őszi hónapokban Ukrajna mindezek ellenére átvette a vezetést a napi lövések számában Oroszországgal szemben – legalábbis az ukránok állítása szerint. A háború kezdetén Moszkva naponta nagyjából 60 ezer tüzérségi támadást hajtott végre, szemben az ukrán négyezerrel. Ez megváltozni látszott: októberben Kijev napi 9000 lövést adott le, míg az oroszok átlag hétezret – mondja az ukrán hadsereg.  

Az ukrán közlemények valószínűleg inkább a lélektani hadviselés eszközei lehetnek, a vágyvezérelt újságírók pedig a kételkedés morzsája nélkül tényként közlik azokat.  

A csúcsra pörgetett gyártás eredményeképpen – Kaja Kallas védelmi miniszterének becslése alapján – Oroszország jelenlegi lőszertermelése hétszer nagyobb, mint a Nyugaté. 

Arról nem beszélve, hogy mivel Moszkva a mennyiséget és nem a minőséget tartja szem előtt (a nagy számok törvénye a háborúkban hatványozottan működik), a termelés költségei jóval alacsonyabbak a nyugati gyárakénál.  

Erre érkezett most rá az Észak-Korea által szó szerint milliós nagyságrendű tétel, ami még csak nem is limitmennyiség: Phenjan a jövőben is folytatja a szállításokat Moszkvának. Ne feledjük, egy olyan országról beszélünk, amely évtizedek óta vár erre a lehetőségre. Az pedig, hogy Moszkván keresztül vívhat proxyháborút az Ukrajnával saját proxyháborúját intéző Egyesült Államokkal, csak hab a tortán Kim Dzsongun számára.  

Tudták, hogy tél lesz, csak nem hitték, hogy tényleg havazni fog 

A brüsszeli újság szerint az, hogy az ukrajnai háború kitörése után nem indult meg a termelés globális felfuttatása, alapvetően annak köszönhető, hogy a Nyugat benne ragadt a hidegháborús konfliktusok valószínűségi struktúrájában. A Politico által hangoztatott elmélet szerint 

vagyis soha többé nem valószínű egy világháborúkhoz hasonlóan elhúzódó konfliktus. 

Miután az ukrajnai háború minden nyugati csúcstechnológiás megoldásra rácáfolt, és rámutatott, hogy 2022-ben még mindig a második világháborús forgatókönyvek valósulnak meg a tüzérség főszerepének köszönhetően, a lap kiegészítette a verzióját azzal, hogy a nyugati országok „nem ilyen háborúkhoz szoktak”, például az amerikai hadsereg afganisztáni vagy iraki inváziói alig hasonlítottak az Ukrajnában tapasztaltakhoz. Így aztán nem is készülhettek egy elhúzódó tüzérségi háborúra, miután abban a hitben éltek, hogy olyan már nem is létezik.  

Különösen igaz ez a NATO európai tagállamaira, ahol (köszönhetően egyrészt az amerikai jelenlétnek, másrészt a védelmi kiadásokkal szembeni közömbösségnek) a hadianyagokra fordított kiadásokat eleve visszaszorították.  

Most mindenki kapkod, termelésnövelést követel, és olyan felelőtlen ígéreteket tesz, mint az Ukrajnának beígért egymillió lövedék egy éven belüli szállítása, amelyről mostanra kiderült, hogy esélytelen a kivitelezése, és  

Az Európai Unió az ügyben belefutott az összes létező csapdába, amelyet maga elé rakott ki az egyébként is kátyúkkal teli úton. Európa egyik legbőszebb hipokritája, Kaja Kallas észt miniszterelnök, aki a közös lőszerbeszerzések egyik legnagyobb pártolója (és haszonélvezője),november 14-én ismét elmondhatja az EU-csúcson, mennyire lenézi a valóságról tudomást venni nem akaró politikusokat, gondolatban azonban eljátszhat a vágy- és dühpolitizálástól mentes pragmatikus gondolkodás alapjaival, és annak szerencsés hatásaival. Az egymilliós ígéret kivitelezésének aktuális állása ugyanis pontosan azt a blöffre épülő folyamatot mutatja be kristálytisztán, amelyet az „addig segítjük Ukrajnát, ameddig csak szükséges” közhelymondat. Elhangzott, csak éppen nincs mögötte semmi konkrét tartalom – a kihátrálás lehetőségét kivéve.  

*** 

Fotó: Ukrán tüzérek amerikai 155 mm-es M777-es ágyúval. 

MTI/EPA/Szergej Kozlov

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.