Scholz tavaly és az idén is beígérte, hogy NATO-vállalásához híven Németország a GDP-je 2 százalékát védelmi kiadásokra költi. Véget nem érő játék lett belőle, ahol mindenki a német kormányt keresi, de senki nem találja. Ahogy a pénzt sem.
A Makronóm Intézet elemzőjénk írása.
Rossznyelvek szerint Olaf Scholz hivatalba lépése óta egyetlen alkalommal szólalt meg olyan határozottan és ellentmondást nem tűrően, hogy azzal egyszerre vívta ki ellenfelei és politikai szövetségesei tiszteletét. Ez az az eset volt, amikor tavaly, mindössze néhány nappal a háború kitörése után meghirdette a Zeitenwendét, a nagy német fordulatot, amely egyszerre szakított a második világégés utáni pacifista külpolitikával, és pozicionálta a Bundeswehrt Európa leendő vezető hadseregévé, magát Németországot pedig a NATO európai vezérévé.
Ezt is ajánljuk a témában
Az orosz-ukrán háború alapjaiban változtatja meg az Amerikai Egyesült Államok viszonyát szövetségeseihez és az egész világhoz. Bár úgy tűnik, vezető hatalmi pozíciója megszilárdul, valójában óriási átrendeződés vette kezdetét, amely egyben a legújabb kori Pax Americana végét is jelenti.
Az ötlet nem volt rossz, csak olyan, mintha senki nem vette volna komolyan, a jelek szerint Scholz kancellár a legkevésbé. A Bundeswehr, amely amúgy is elképesztően legatyásodott állapotban volt, továbbra is abban maradt. A nagy dérrel-dúrral felvett 100 milliárd eurós haderőfejlesztési alapból az első egy évben gyakorlatilag semmit nem fordítottak a német hadseregre, a teljesen alkalmatlan védelmi miniszter lemondott posztjáról, az új pedig, miután szétnézett a saját minisztériumában, csak a fejét tudta fogni kétségbeesésében.
Scholz egy darabig még hajtogatta a magáét a Zeitenwende nagyszerűségéről, ám egy idő után már a sajtó is érezte, hogy mint oly sok mindenben, a kancellár ebben is alapvetően a kommunikációra helyezte a hangsúlyt, nem pedig a gyakorlati kivitelezésre.
A Zeitenwendével egy időben Scholz azt is bejelentette, hogy innentől nincs mese, Németország tartja magát NATO-s kötelezettségvállalásához, és GDP-jének a 2 százalékát a védelmi kiadásokra fordítja. Ebből az ígéretből azóta sem győz kifarolni, az pedig immár véglegesnek tekinthető, hogy az ügyben semmiféle előrelépés nem lesz.
Ezt is ajánljuk a témában
A Politico újságírója megpróbálta összegezni a Scholz kancellár által egy évvel ezelőtt meghirdetett „korszakváltás”, azaz a Zeitenwende eredményeit, majd éppen csak le nem idiótázta a német kormányt, amely szerinte pontosan ott tart, mint tavaly februárban.
A 2 százalékkal kapcsolatban Scholz ide-oda táncolt az elmúlt hónapokban. Legutóbb a vilniusi NATO-csúcs után ígérte meg, Boris Pistorius védelmi miniszter legnagyobb örömére. A tárcavezető a hivatalba lépése után nem sokkal jelezte, hogy a 2 százaléknyi védelmi kiadás olyan alap, amely nélkül a Bundeswehr soha nem fog talpra állni. A miniszter tulajdonképpen mindenkivel összeveszett, aki ellent próbált mondani neki, és úgy tűnt, egy idő után sikerült a legskótabb németet, Lindner pénzügyminisztert is maga mellé állítania.
Olyannyira, hogy a jelzőlámpa-koalíció még azt az ötletet is elfogadta tőle, hogy a 2 százalékos védelmi GDP-összeg kerüljön be a jövő évi költségvetésbe, illetve a nemzetbiztonsági stratégia alappillére legyen, kötelezve a kormányt annak kivitelezésére.
Ezt a kitételt aztán halkan törölték a szövegből, így a 2 százalékos védelmi kiadás megint csak egy reggeli ásítás maradt az álmos kormányüléseken.
A hírek szerint Annalena Baerbock külügyminiszter fúrta meg a dolgot, mondván, a jelenlegi jogi szabályozás több mint elegendő az ügyben, semmi szükség további vállalások és fogadkozások írásba foglalására.
Így, hogy a passzus a kukába került, a NATO-kvóta betartása vagy be nem tartása ismét egy meddő vitává változott, azaz még azzá sem, ugyanis a jelenleg hatályos rendelkezés csupán annyit mond lebegtetve: a 2 százalékos célt „több év alatt kell elérni”.
A napokban a legnagyobb német gazdasági lap, a Handelsblatt egy egészen furcsa, mégis érthető logikájú véleménycikkben vette védelmébe a kancellár pávatáncát. A cikk azzal indít, hogy igen, Olaf Scholz összevissza beszél a 2 százalékról, és jól láthatóan bűvésztrükköket mutat be azzal kapcsolatban, de ebben semmi meglepő nincs,
ugyanis az egész NATO-s kötelezettségvállalás a GDP-vel kapcsolatban nem más, mint értelmetlen bohóckodás és szemfényvesztés a számokkal.
A Handelsblatt írásának alapmegállapítása: „a mennyiség nem egyenlő a minőséggel”. Példa erre Görögország, amely hosszú évek óta stabilan a GDP 2,5 százalékán tartja a védelmi kiadást, ám hadserege igen távol áll attól, hogy kiemelkedőnek lehessen nevezni, pontosan azért, mert egy gyenge gazdaságú ország 2,5 százaléka messze nem üti meg egy erős állam ugyanolyan összegű kiadását.
A másik trükk – mutat rá a német lap – abban rejlik, hogy minden ország teljesen másképp értelmezi a „védelmi kiadás” kifejezést. Beruházást értünk alatta vagy fegyvervásárlást, esetleg katonai szociális kiadásokat vagy mindent ömlesztve? Franciaország például NATO-kiadásként papírozza le a párizsi tűzoltóság költségvetését, a német védelmi kiadásokban pedig benne vannak a nyugdíjkifizetések is.
Ugyanakkor az is jogos felvetés, hogy egy-egy nagyobb fegyverbeszerzés egy év alatt nagyobbat lök a büdzsén, mint 2 százalék, máskor pedig üresjáratok lehetnek a projektekben – ilyenkor azon megy a fejtörés, hogy hogyan tologassák az összegeket a felesleges, „csak azért is” kiadások elkerülése érdekében. De ennek a fordítottja is előfordulhat: a Bundeswehrrel ellentétben nagyon is stabil lábakon álló német védelmi ipar megrendelései például konfliktusok idején érezhetően megugranak. A mostani háborús helyzet jól jelzi ezt, de emlékezhetünk a harmadik Merkel-kormány időszakára, amikor a közel-keleti megrendelések miatt Németország évente több haditechnikai eszközt exportált, mint bármelyik kabinet előtte, olyannyira, hogy egyesek már kvázi háborús uszítóként emlegették Berlint.
A Handelsblatt végül érdekes konklúzióval zárja írását:
Scholznak egyáltalán nem kell foglalkoznia a 2 százalékkal, ellenben nem úszhatja meg a haderőfejlesztést és a Zeitenwende céljainak elérését. Hogy ehhez milyen eszközöket használ fel és milyeneket nem, ahhoz senkinek a NATO-ban tulajdonképpen semmi köze: a cél elérése a lényeg, és ha ebbe a folyamatba a német kormány nem tudja beilleszteni a 2 százalékos GDP-s védelmi kiadást, akkor nem fogja beilleszteni.
A százalékszámolgatás helyett tehát Németországban elsősorban a Bundeswehrre, nem pedig a NATO egészére kell összpontosítani. Ha a német hadsereg rendben lesz, rendben lesz a NATO európai szárnya is, akár itt vannak az amerikai csapatok, akár nem. Ez pedig bőven felülírná a 2 százalékos rendszert. Kezdetnek rögtön ott van 100 milliárd euró, amit erre lehetne költeni.
Ezzel viszont ideje lenne Scholznak foglalkozni végre.
Fotó: MTI/EPA/Friedemann Vogel
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálja a makronom.hu oldalon.
Idén tovább csúszik a lejtőn Európa legnagyobb gazdasága. A tavalyi recesszió 2024-ben is folytatódik, ami rossz hír Magyarország számára, a hazai ipar ugyanis nagyban a német kereslettől függ.
A globális katonai kiadások kilenc egymást követő évben döntöttek rekordot. Tavaly sem volt ez másképp: összesen 2443 milliárd dollárt költöttünk arra, hogy vagy háborúzzunk, vagy felkészüljünk a háborúra.
A történet egy iraki háborús misszióban kudarcot valló katonáról, Győrbíró Zsolt alezredesről szól.
Nem megy jól Scholz kancellár pártjának, előveszik a régi kártyát.
A francia és a német jobboldal méregeti egymást.
Míg a lengyelek Dél-Koreával és az Egyesült Államokkal üzletelnek, addig a magyar kormány a német vállalatokkal kötött megállapodásokat.
Horn Gábor szerint Magyar Péter nem a messiás.
Magyar Péterék szipkázhatták el a támogatókat.
