Rendkívüli spórolásba kezdett Berlin, nem is akármivel

2023. július 01. 07:03

Az Ukrajnába küldött készleteket pótolni kell, de évekig fog tartani.

2023. július 01. 07:03
null
Révész Béla

Nem is olyan régen Armin Papperger, a legnagyobb német hadiipari vállalat igazgatója kendőzetlen kritikával beszélt az ukrán és a globális lőszerhiányról. Mint mondta, kizárólag a Nyugat döntése, hogy Oroszország mikor veszíti el a háborút. A Rheinmetall főnöke szerint a fő probléma azzal van, hogy

a kormányok nem mernek hosszú távú szerződéseket aláírni,

márpedig anélkül egyetlen hadiipari szereplő sem fog milliárdos beruházásokat eszközölni és elkezdeni gyártani olyan fegyvereket, amelyről aztán kiderül, hogy senki nem veszi meg őket. A másik, amit akadályozó tényezőként megjelölt, az az állami támogatások hiánya. A Rheinmetall például a szászországi lőszergyárat csak kormánysegítséggel hajlandó felépíteni. „Nemzetbiztonsági projektről beszélünk, amit önerőből nem tudunk finanszírozni” – hívta fel a figyelmét a Scholz kabinetnek az igazgató, rámutatva: „A lőszerhiány nem a védelmi ipar hibája. Az ipar azt adja, amire szükség van”

Német fegyvergyár: azért nincs elég lőszer Ukrajnában, mert a kormányok nem nyúlnak a zsebükbe

Németország legnagyobb hadianyaggyártója, a Rheinmetall elnöke állami támogatásokat sürget, és azt állítja, nem a hadiipar hibája, hogy nincs elég tüzérségi lövedék Ukrajnában.

Már odaadtak mindent

Úgy tűnik, Scholz kancellár ért a szóból, és figyelembe veszi a riasztó körülményeket is. Németország a kezdeti húzódozás után az egyik legbőkezűbb európai támogatója lett Ukrajnának, a harckocsik mellett gyalogsági harcjárművekkel, légvédelmi rakétákkal, önjáró lövegekkel és természetesen az ászként számon tartott 155 mm-es lövedékekkel látva el Kijevet. A gáláns osztogatás természetesen azzal járt, hogy az egyébként is riasztó állapotban lévő  Bundeswehr készletei kimerültek, így éppen itt volt az ideje, hogy a kancellár mutasson is valamit a nagy német militáns fordulatból, és a Zeitenwende ne csak papíron létezzen, gúnyolódások céltáblájaként. 

A Scholz-kabinet most 28 878 lövedéket vásárol a PzH 2000 önjáró tarackhoz a Rheinmetalltól, megnyugtatva a károgókat és rendkívül elégedetté téve Armin Pappergert. A kormány szándékai szerint 118,5 millió eurót szánnának a vásárlásra, hogy elindítsák a nagyívű tervet: 2031-ig a jelenlegi 20 000 darabról 230 ezerre növelni a 155 mm-es lőszerkészletet. 

A Rheinmetall egy új gyártósorral próbálja kezelni a hirtelen támadt érdeklődést, kapacitása miatt azonban így is csak részletekben tudja teljesíteni a rendelést: a vállalat 2024-ben 9100, 2025-ben 12 000, 2026-ban pedig 7778 darab lőszert fog leszállítani.

Fotó: 155 milliméteres tüzérségi lövedékek a Rheinmetall gyárában.
MTI/EPA/Hannibal Hanschke

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!