A világ lassan, de biztosan kifogy a talajvízből. Az évszázadokon át kimeríthetetlennek tűnő erőforrás gyorsabban fogy, mint ahogy azt a természet pótolni tudná. Mi lehet a megoldás? Érdemes gyűjteni, a talajba vezetni a csapadékot, hogy emeljük a talajvizek szintjét?
Főleg az aszályos területeken ismerik fel, hogy a felszín alatti vizeket gyakorlatilag ingyenes és korlátlan vízforrásként kezeltük, holott megtanulhattuk volna, hogy nem erről van szó.
A víztartó rétegek porózus, szivacsszerű föld alatti formációk, amelyek képesek tárolni a talajvizet. Innen a víz kinyerhető a kutakon keresztül, és természetes módon táplálhatják a forrásokat vagy vizes élőhelyeket. Azokon a helyeken, ahol az éghajlatváltozás már eddig is súlyos csapást mért, sok víztartó réteg annyira kimerült, hogy a visszapótlása emberi beavatkozást igényel. Egy 2015-ös tanulmány szerint a szaúd-arábiai arab víztartó réteg és az észak-afrikai Murzuk-Dzsado-medence különösen nagy stressznek van kitéve, és alig van remény az újrafeltöltésére. De Európában és az Egyesült Államokban is lehetne példákat felhozni a víztartó rétegek gyors kimerülésére.
Az aszály sújtotta Kalifornia a vízhiány és a károk helyreállítására érdekes példát szolgáltat. Tavasszal az államban lévő hatalmas hótakaró olvadni kezdett, ami potenciális áldás a víztározók számára, de veszélyes árvizeket jelentett egyes településeknek. Márciusban az állam jóváhagyta a felszín alatti vizek aktív feltöltésére irányuló terveket, miután hónapokon keresztül váratlanul sok csapadék hullott. Az állam vízkészlet-ellenőrző testülete 2015 óta úgy alakítja ki a vízkorlátozásokat, hogy azokban a rövid időszakokban, amikor Kaliforniának van szabad vízkészlete, ösztönözze a víztartalékok fokozott feltöltését. Tehát ez a lépés nem újdonság, de az idei erőfeszítés mértéke példa nélküli.
A kaliforniai módszer szerint a vizet úgy juttatják a talajokba, hogy bizonyos parcellákat elárasztanak, hagyják, hogy a víz a talajon és a kőzeteken keresztül lassan szivárogjon le az alatta lévő víztartó rétegekbe.
Ez csak az egyik lehetséges módszer, kifejezetten a beszivárgásra tervezett gödröket, medencék alakítanak ki, vagy akár szivattyúval pumpálják be a vizet a vízzáró rétegbe.
A tevékenységet többféle néven jegyzik: víztartó rétegek fokozott feltöltése, vízbankolás, mesterséges talajvízfeltöltés, víztartó rétegek hasznosítása. Ezek között árnyalatnyi különbségek vannak, de mindegyikük a talajba és végül a víztartó rétegekbe beszivárgó víz mennyiségének növelését jelenti.
Ezzel lehet kiegyenlíteni a szélsőséges időjárási ingadozásokat, az aszályos és az nagy vizes vagy árvizes időszakokat.
Lényegében az történik, hogy az intenzív csapadékos időszakokban a többletvizet felfogják, és tartalékolják az aszályos időszakokra.
A felszín alatti vizek aktív feltöltését használó módszernek az óceánparti állam számára van még egy járulékos előnye. Megvédi a felszín alatti vizeket a sós víz behatolásától. Az óceánból származó víz ugyanis könnyen beszivároghat egy part menti víztartó rétegbe, kitöltve az üres helyet, ezzel megmérgezve a kutat a későbbi mezőgazdasági vagy ivóvízhasználat számára. Ennek kockázata az éghajlat felmelegedésével és a tengerszint emelkedésével egyre nagyobb lesz.
A Környezetvédelmi Ügynökség szerint a víztartó rétegek feltöltését a leggyakrabban olyan helyeken alkalmazzák, ahol eddig is magas volt és tovább növekszik a felszín alatti víz iránti kereslet. Általában ott, ahol sok ember él és intenzív a gazdasági tevékenység.
A kaliforniai gazdaság és városok által felhasznált víz közel 40 százalékát a víztartalékok adják, a száraz években ez az arány még magasabb.
Márpedig az utóbbi évek többsége száraz volt.
Természetesen ezt a tevékenységet szabályozza a vízjog, így az állam vízügyi tanácsa engedélyezte, hogy akár 4 milliárd köbméter vizet juttassanak el olyan helyekre, ahová az évnek ebben az időszakában normális esetben tilos lenne. Hogy mennyit sikerül előre tárolni? – arról majd az év végén tudnak számot adni.
Annak meghatározása, hogy mikor és hol kell alkalmazni a különböző megközelítéseket a víztartó rétegek feltöltésére, nem mindig egyértelmű. Az egyik lehetőség, hogy a víz elárasztja a parlagon hagyott földeket, ahogyan ezt a San Joaquin-völgyben tették. Ezt nevezhetjük felszíni elárasztásnak is. Másrészt a vizet külön erre a célra kialakított feltöltőmedencékbe és csatornákba is lehet irányítani. Mindkét esetben a felesleges vizet a vízelvezető talaj gyorsan elnyeli, ami elősegíti, hogy a csapadékvíz a talaj alá kerüljön.
A második módszer nagyon hasonlít az Andrásfalvy Bertalan által leírt ősi, a Kárpát-medencében is alkalmazott ártéri fokgazdálkodáshoz.
A Kárpát-medence sík vidékein általában pár száz milliméterrel kevesebb eső esik, mint amennyire szükség volna, így már évszázadokkal ezelőtt is az évenként bekövetkező árvizet nem kergették át a száraz síkvidéken, hanem sok fáradsággal készült és fenntartott csatornarendszerrel, az úgynevezett fokokon keresztül szétvezették az elönthető tájon. A kijelölt parcellát az oda beengedett víz tápanyagokkal feldúsította, és ezzel a szélesebb értelemben vett környéken is emelni tudták a talajvíz szintjét.
Külön programot indítottak annak megállapítására, hogy mely területeket volna érdemes meghatározni, ahol a feltöltés működőképes lehet. Néhány geokémiai és -fizikai tulajdonság viszonylag egyszerűen mérhető: porózus-e a kérdéses talaj? Vannak-e kavicstöltésű „paleovölgyek”, amelyek lehetővé teszik, hogy a víz gyorsan beszivárogjon az alatta lévő víztartó rétegekbe? Mindehhez pedig egy költség-haszon eszközt fejlesztenének ki a vízgazdálkodók számára.
Ott például, ahol a víztartó réteg felett vízzáró kőzet van, ezek a módszerek nem alkalmazhatók, ezeken a helyeken befecskendező kutak jelentenek közvetlen kapcsolatot a felszín alatti vízzel.
Itt mechanikusan a víztartó üregbe pumpálják a vizet.
A városokban is, bár kisebb léptékben, kísérleteznek a víz megtartásával. Támogatják a városban leesett csapadékvíz megőrzésére a „zöldinfrastruktúra” kialakítását. Itt az épített környezetet a természetes hidrológia szerint próbálják alakítani. Például a növényzettel bélelt sekély csatornákba irányítják át a csapadékvizet, és az alkalmazott áteresztő burkolat segíti, hogy a víz beszivárogjon a talajba. De népszerűek a nagyobb épületeknél kialakított az esőkertek is.
Forrás: Heatmap.news
A 2025-2027-es időszakra az S&P Global Ratings azzal számol, hogy a magyar gazdaság 2,8 százalékos reálnövekedést ér el éves átlagban – értékelte a Makronóm Intézet elemzője a péntek esti döntést.
A KSH friss adatai szerint a 30 év alattiak, valamint az 55 év felettiek körében emelkedett elsősorban az aktivitás az utóbbi időszakban – derül ki a Makronóm Intézet elemzőjének értékeléséből. A munkanélküliség továbbra is alacsony, főleg nemzetközi, uniós összehasonlításban.
Kaliforniában szavazást rendeznek egy, a drogbűnözőkkel és tolvajokkal szemben laza törvény eltörlésére, de Soros csak azért is beleáll az ügybe, a törvény megmaradása melletti kampányt támogatva.
Nem járnak jó idők a Sparra: veszteséget termel, és a vezetés ezt azzal leplezné, hogy több fronton támadja a kormányt. A nemzetközi cég kulturálatlan magatartással vádolja a kabinetet a meghirdetett patrióta gazdaságpolitika miatt.
Januárban 77 ezer forinttal emelkedett a bruttó átlagkereset, ami így már 605,1 ezer forintra rúg. Ennek nettó értéke 400 ezer forint felett van, miközben a reálkereset értéke ismét 10,4 százalékkal nőtt, derült ki a KSH friss kereseti adataiból.
Kitűnő eredményeket ért el a turizmus februárban is, az előző évhez képest 18,9 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a helyi szálláshelyeken. Ebben nagy szerepet játszott Magyarország pozitív nemzetközi imázsa, ami hozzájárult ahhoz, hogy Európából 28,3 százalékkal több vendég érkezett, valamint az Észak- és Dél-Amerikából származó látogatók száma is emelkedett.
Aggódnak, de nagyon.
A nyitó napon több mint 3000 látogató tekintette meg első ízben a „Mivel megyünk? Energiamix a közlekedésben” c. új időszaki kiállítást is.
