Itt a fordulat, megfosztották trónjától a dollárt

2023. április 27. 10:56

A hivatalos adatok szerint márciusban a jüan lett a legszélesebb körben használt pénznem a határokon átnyúló tranzakciók során Kínában. Első alkalommal előzte meg a dollárt, ami tükrözi Peking erőfeszítéseit a jüan nemzetközivé tételére.

2023. április 27. 10:56
null

A jüanban történő határokon átnyúló fizetések és bevételek márciusban rekordszintre, 549,9 milliárd dollárra emelkedtek az egy hónappal korábbi 434,5 milliárd dollárról - derül ki a Reuters számításaiból, amelyek az Állami Devizahivatal adatain alapulnak.

A Reuters számításai szerint

a jüant az összes határon átnyúló tranzakció 48,4 százalékában használták, míg a dollár részesedése 46,7 százalékra csökkent az egy hónappal korábbi 48,6-ról.

A 48 százalékos részesedése a jüannak azért is érdekes, mert ennek aránya 2010-ben még nullához közelitett. Az adatokból az is kiderül, hogy ugyanebben az időszakban az amerikai dollár részesedése 83 százalékról csökkent 47 százalékra.

A határokon átnyúló tranzakciók volumene kiterjed a folyó és a tőkemérlegre egyaránt.

Kína erőfeszítéseket tesz valutájának nemzetközivé tételére és ennek részeként már régóta támogatja a jüan használatát a határokon átnyúló ügyletek lebonyolítására. A jüan használata bár folyamatosan növekszik, de a globális kereskedelem finanszírozásában továbbra is alacsony.

A SWIFT adatai szerint márciusban a jüan részesedése a kereskedelem finanszírozására szolgáló globális devizatranzakciókból 4,5 százalékra emelkedett, míg a dolláré 83,71 százalék volt.

A hírek szerint Massa argentin gazdasági miniszter sajtótájékoztatót tartott, amelyen bejelentette, hogy a Kínából importált áruk fizetésénél Argentína elhagyná az USA-dollárt, helyette az elszámoláshoz a jüant használná.
Áprilisban mintegy 1 milliárd dollárnyi kínai importot kíván jüanban kifizetni dollár helyett, ezt követően pedig körülbelül 790 millió dollár havi importot fizetnek jüanban – állt az argentin kormány közleményében.

Áprilisban mintegy 1 milliárd dollárnyi kínai importot kíván jüanban kifizetni dollár helyett, ezt követően pedig körülbelül 790 millió dollár havi importot fizetnek jüanban – állt az argentin kormány közleményében.

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
budihazi gabriellák
2023. május 09. 20:41
Remélem minden orkszopó majd a sárga komcsik pénzében tartja majd minden vagyonát:D A kínai lakáspiac lufi nem csak a bankokat fogja magával rántani:DD
bonafidesupraman
2023. május 04. 17:24
Idióta cimadó....
Kondoros
2023. április 30. 15:20
Hagyd el, van aki nem meggyőzhető.
ozdiszatir
2023. április 28. 22:45
Nem kell a jüan és nem is fog! Orbanisztánban talán....mi van az egyetemmel meg a vasúttal? Fütyül már a kanyarban elözés közben....mekkora sötét gombák vagytok ti, Mimagyarok..:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!