Az ukrajnai háborút elemezve készül Tajvan a sajátjára

2023. március 18. 14:28

Tajvan feszülten figyeli az ukrajnai eseményeket, hogy hatásosan tudjon reagálni egy kínai támadásra.

2023. március 18. 14:28
null

Az ukrajnai háború egyfajta külső laboratórium lett mind Kína, mind Tajvan számára. Mindkét fél számára folyamatos tanulságokkal szolgál a konfliktus: míg Peking az oroszok döntéseit értékeli, addig Tajvan az ukrán védekezési technikákat elemzi, különös tekintettel a haditechnikai eszközök alkalmazására. 

A háború kitörése óta Tajvan egyre nagyobb tempóban próbálja erősíteni saját haderejét. Arra a megállapításra jutott, hogy az ukrajnai háborúban mindkét oldalon kiemelt szerepet játszanak a drónok, amelyet maguk az ukránok is a modern hadviselés jövőjének tekintenek. Egy esetleges kínai támadás elleni védekezésben ezért Tajvan is kiemelt szerepet tulajdonít az eszközöknek, ezért turbó fokozatba kapcsolta a drónok fejlesztését és gyártását

A sziget védelmi minisztériuma szerint ugyanezt teszi Kína is, erőltetett ütemben fejleszti és növeli katonai drónprogramját, komplett robotosztagokat állítva hadrendbe. A tajvani védelmi minisztérium szóvivője, Sun Li-fang elmondta: az ellenséges fenyegetésre reagálva az ukrán-orosz háború tapasztalatait használják fel, ezért döntöttek úgy, hogy felpörgetik nemcsak a dróngyártást, hanem a kutatás-fejlesztési projekteket is. 

A védelmi tárca a cél elérése érdekében magáncégekkel írt alá együttműködési megállapodást, hogy elérje célját, vagyis jövőre már 3000 katonai célokra használható drónt állíthasson elő, ezzel párhuzamosan pedig elhárítórendszereket fejleszthessen. 

A tajvani hadsereg a napokban mutatta be legújabb modelljeit, az Albatros kémdrónt, a kisebb, könnyen hordozható Cardinal drónt és a Teng Yung továbbfejlesztett változatát. Ami a jövőt illeti, a tajvani védelmi kutatás-fejlesztés kifejezetten a nagyobb méretű és hatótávolságú drónok szegmensére akar fókuszálni, vagyis előtérbe helyezi a csapásmérő eszközök gyártását.
 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nasi12
2023. március 20. 17:57
Nem kell szólni amerikának. Az magától is rögtön lebombázza majd a taiwani chipgyárakat, nehogy kína kezére kerüljön. Ld. Afganisztáni haditechnika. Vagyis taiwan jobb ha a békére készül, mint a háborúra, mert azon mindenképpen veszít. Mint ukrajna. Ha ezt nem látják, elment az eszük ami odamenekült Maoék elöl. De rámegy az aranyuk is amit szintén odamenekítettek anno. Nem a semmiböl lett a kis sziget chip világhatalom.
ptrfarkas43
2023. március 20. 06:20
Most mi a bajod, ukrajna megtámadta a kelet ukrajnai szakadárokat és háborúzik, kína nem támadta meg tajvant. Apró külőnbség számodra felfoghatatlan.
enes
2023. március 20. 06:20
Senki ne feledje a Kandahári Szörnyet - amit úgy kellett barack husszeinnek kipitizni az irániaktól :)- ------------------------- Segítene megfejteni? Kanhári= CIATIMI?
vajda
2023. március 20. 06:20
"...senki nem ismeri el Tajvant..." Ezzel szemben az első ország, amely elismerte Tajvant, a Szentszék volt, amely 1942-ben nyilvánította ki elismerését. Jelenleg egyébként a Szentszéken kívül 14 ország tart fenn diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal. Igaz, hogy ezek kis országok, de senkinek nem nevezhetőek: Belize Guatemala Haiti Honduras Nicaragua Paraguay Saint Kitts és Nevis Saint Lucia Saint Vincent és a Grenadine-szigetek Eswatini (korábban Szváziföld) Burkina Faso Kiribati Nauru Tuvalu
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!