A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa február végi ülésén döntést hozott a kötelező tartalék kamatozásának átalakításáról, vagyis arról, hogy áprilistól a tartalékalap 2,5 százaléka után már nem fizet kamatot. A kötelező tartalékráta januárban bejelentett megemelésének célja, hogy tartósan lekösse a pénzpiaci forrásokat, így javítsa a pénzpiacok stabilitását.
A mostani lépés kapcsán viszont csökkeni fog a hitelintézetek kamatbevétele, amelyre tekinthetünk úgy, mint egy alternatív bankadóra, hiszen a jegybanknál lévő pénzmennyiség nem változik, viszont a hitelintézeteknél jelentkező jövedelem csökken.
Regős Gábor vezető közgazdász írása a Makronómon.
Amikor a jegybanki döntéseket szemléljük, akkor figyelmünk elsősorban az éppen aktuális kamatkondíciókra összpontosít. Bár a 2008-as pénzügyi válság óta megszokhattuk, hogy a jegybanki döntéseknél nem csak a kamatra kell figyelni, az elmúlt időszakban a hazai döntéseknél előkerült egy régi-új eszköz, a kötelező tartalékráta is. A keddi ülést követően a jegybank ismét élt eszközével, hogy a kötelező tartalékráta módosítása révén avatkozzon be a gazdaság működésébe. Nézzük meg, mi lehetett a jegybank motivációja ezen lépésével.
A jegybanki eszköztárba klasszikusan három eszközt szokás sorolni:
E három eszközt egészítik ki az úgynevezett nemkonvencionális eszközök, mint például az eszközvásárlási programok vagy a hitelprogramok.
A kötelező tartalékot a tartalékköteles források (pl. betétek, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok) után kell a hitelintézeteknek a jegybanknál elhelyezniük. Ezen eszköz célja eredetileg a bankpánikok megelőzése volt és a bankok folyamatos likviditásának biztosítása, ezért is vonatkozik csak a hitelintézetekre, és maradnak ki belőle például a befektetési alapok. Manapság, amikor már rendkívül ritkák a bankpánikok, más funkciót kapott a kötelező tartalék. A kötelező tartalékráta emelésének jelenleg az a célja, hogy a piacon meglévő likviditás nagyobb része tartósan landoljon a jegybanknál, azaz a piacon kint lévő pénzmennyiség mérséklődjön, a monetáris politika szigorúbbá váljon. Alapvetően ritka, hogy egy jegybank aktívan használná a kötelező tartalékrátát (a román jegybank kivétel ebben a tekintetben). Ennek praktikus okai vannak: a kötelező tartalékrátát nem lehet egyik napról a másik módosítani (a mostani lépés is áprilistól lép csak életbe), így pedig kevéssé hatékony eszköz akut gazdasági sokkok kezelésére. A jegybank januárban bejelentette, hogy áprilistól a kötelező tartalékrátát az eddigi 5 százalékról 10 százalékra emeli. Ez tehát egy klasszikus szigorításnak tűnik, mivel ezzel csökkenti a piaci likviditást. A helyzet azonban ennél bonyolultabb.
Az intézkedés megértéséhez a következő legfontosabb intézkedéseket kell ismernünk:
A kötelező tartalékráta vátozása által érintett források és kamatozásuk (milliárd forint)
Forrás: MNB adatai alapján Makronóm Intézet számítása
Az elmúlt időszakban az egynapos betéti eszközben 6–8 ezer milliárd forint parkolt, miközben a kötelezően előírt tartalék 2200 és 2700 milliárd forint között alakult – ez ugye elvileg az 5 százalékos tartalékrátának felelt meg, de a bankok vállalhattak ennél magasabb, 6, 7, 8, 9 vagy 10 százalékos tartalékrátát is. A statisztikai adatokból nem derül ki, hogy ez mennyire volt jellemző, de vélhetően nem nagymértékben, tekintve, hogy az egynapos betéti eszköz révén érdemben magasabb, 18 százalékos hozamot tudtak elérni.
Ha így számolunk, és a márciusra elvárt 2341 milliárd forintos kötelező tartalékból indulunk ki, akkor ennek szintjét kell a bankoknak megduplázniuk. Ez a 2341 milliárd forint, amellyel növelni kell a bankoknak a kötelező tartalék összegét, most is a jegybanknál van, csak egy másik eszközben, az egynapos betétben. Ezzel tehát érdemi likviditáscsökkentés nem történik, csak egyik kalapból a másik kalapba kerül majd át a pénz.
De nem mindegy a jegybanknak, hogy melyik kalapban van a pénz? Nos, nem. Az egyik kalap, az egynapos betét után évi 18 százalékos kamatot kell fizetnie, míg a másik kalap, a kötelező tartalék után csak 13 százalékot. Vagyis kellett eddig. Mielőtt az új szabályokat ismertetnénk, jegyezzük meg, hogy a változásnak annyi értelme lehet, hogy ez a pénz stabilabban ott van a jegybanknál, azaz kevésbé lehet például shortolás finanszírozására felhasználni, bár amint látható, ettől még bőven marad erre likviditás.
Azzal tehát, hogy a jegybank az egyik kalapból átteteti a pénzt a másik kalapba, nem szűkíti érdemben a piaci likviditást, csak olcsóbbá teszi a maga számára a korábban már bevezetett likviditásszűkítést, hiszen a 18 százalékos kamat helyett csak 13 százalékot kell fizetnie. Ezen a helyzeten csavart a jegybak még egyet most keddi ülésén. A kötelező tartalék egynegyedéig ugyanis semmilyen kamatot nem fizet, csak az e feletti részre fizeti a 13 százalékos alapkamatot. Az, hogy a kötelező tartalék feletti részre 13 helyett 18 százalék kamatot ad, olyan nagy változást ebből a szempontból nem okoz, hiszen ez a 18 százalék az egynapos betétben amúgy is elérhető lenne. Továbbá ha ezt a lépést nem hozta volna meg, feltehetően nem sok hitelintézet választaná a magasabb tartalékszintet az elvesztett kamat miatt.
Mit okoz tehát ez a változás? A módosítás nélkül a 2341 milliárd forintra 13 százalékot fizetne az MNB, míg az a feletti részre 18 százalékot – azt az egynapos betétben elhelyezve. A változás után 1170 milliárd forintra 0 százalékot fizet, 3511 milliárd forintra 13 százalékot, míg az e fölötti nála tartott pénzre 18 százalékot. Ez egy év alatt a tartaléktartásra kötelezett intézmények (hitelintézetek) számára évente mintegy 230 milliárd forint veszteséget (a gyakorlatban elmaradt kamatjövedelmet) jelenthet – természetesen feltételezve a kamatkondíciók változatlanságát. Mivel az egynapos betét és az alapkamat közötti távolság vélhetően a következő egy évben csökken, a valós összeg ennél kevesebb lehet.
Ez a 230 milliárd forint egy olyan összeg, amelyet a jegybank – minden más kondíció változatlansága mellett – így megspórol. Ezt nevezhetnénk akár monetáris lazításnak is, ám a gyakorlatban ilyen hatása vélhetően nincs, hiszen a lakossági betétekre fizetett kamat eddig is minimális volt, ez nem tud hova csökkenni. Tekintettel arra, hogy a marginális kamatláb 18 százalék, azaz a szabad pénzek elhelyezése után továbbra is ennyit fizet a jegybank, ezért ez a hitelezés szempontjából sem jelent kedvezményt, valós célja a spórolás.
A hitelintézetek kamatkiesésére tekinthetünk úgy, mint egy alternatív bankadóra, hiszen a bank az eddiginél kisebb összegre kapja csak meg a 18 százalékos kamatot, a megnövelt kötelező tartalék esetén ennél kisebb kamatot realizál.
A monetáris lazításra, amely a piaci kamatok csökkenését is elhozhatja, még várni kell, ennek még nem érkezett el az ideje. Amennyiben már elérkezne, annak nemcsak azért örülnénk, mert olcsóbb lenne a hitelezés, és ez jót tenne a gazdasági teljesítménynek, mivel felpörgetné a beruházásokat, hanem azért is, mert a kockázati megítélésünk és az inflációnk is kedvezőbben alakulna, hiszen ez a lazítás feltétele. Ugyanakkor míg a jegybank a hivatalos bejelentés szerint a likviditás fentebb is jelzett (nem) szűkítésével szigorított, már beszélt a kockázati megítélés javulásáról is, amelyet korábban a lazítás feltételéül szabott. Vagyis kommunikációs szinten már megkezdődött a monetáris lazítás előkészítése.
(Címlapfotó:123.rf.com)
A 2025-2027-es időszakra az S&P Global Ratings azzal számol, hogy a magyar gazdaság 2,8 százalékos reálnövekedést ér el éves átlagban – értékelte a Makronóm Intézet elemzője a péntek esti döntést.
A KSH friss adatai szerint a 30 év alattiak, valamint az 55 év felettiek körében emelkedett elsősorban az aktivitás az utóbbi időszakban – derül ki a Makronóm Intézet elemzőjének értékeléséből. A munkanélküliség továbbra is alacsony, főleg nemzetközi, uniós összehasonlításban.
Különböző korok és konfliktusok vagy éppen dilemmák elevenednek újra az asztalon, és a játékosé a döntés, hogy a világ milyen irányba menjen tovább.
A rapper mesélt alkoholizmusáról, fajgyűlöletről és a politikai érintettségéről is.
Mi teszi a jó vezetőt? Milyennek találja Donald Trump és Orbán Viktor politikai tevékenységét? Erről beszélgettük John Burtkával, az Intercollegiate Studies Institute elnökével.
A sikertelenségnek meg a folyamatos pofára eséseknek az elegye borzalmasan frusztrálttá és gyűlölködővé tette őket.
Sem Niedermüller Péter, sem a veje, Horn Gábor nem tudott magyarázatot adni a történtekre.
Tizenegy éves kor előtt egyetlen gyereknek sem lenne szabad telefont birtokolnia.
