Leállt a török tőzsde a földrengés miatt

2023. február 09. 05:30

A katasztrófa nyomán dollármilliárdokat estek a részvények értékei, ez pedig drasztikus lépést követelt.

2023. február 09. 05:30
null

Utoljára huszonnégy évvel ezelőtt, az 1999-es földrengés miatt függesztették fel a kereskedelmet a török tőzsde, a Borsa Istanbul papírjaival. Szerdán ugyanez történt, miután a részvények zuhanórepülésbe kezdtek, az értékcsökkenés pedig már csak dollármilliárdokban volt mérhető. A  kár megközelítette a 2008-as pénzügyi válság legrosszabb heti eredményeit, így a Borsa Istanbul visszamenőleg, a felfüggesztésig létrejött reggeli tranzakciókat is törölte. A kereskedés leállításáig ugyanis több részvénytársaság jelezte részvény-visszavásárlási szándékát, amely még jobban megrázta volna a piacot.

A törökországi földrengés a felfüggesztésig még ennek ellenére is akkora esést okozott, ami a részvénypiac 20 százalékos zuhanását jelentette a januári kereskedelemhez képest

Törökországban az infláció miatt rengetegen vásárolnak részvényeket: a statisztikák szerint a földrengés sújtotta városokból származó befektetők januárban körülbelül 380 ezren voltak, a tulajdonukban lévő papírok pedig a török részvénypiac körülbelül 10 százalékát teszi ki. 

Az ország egyébként is kétségbeejtő anyagi helyzetben van: a Covid-járvány utáni mesterséges kamatcsökkentés hatására a török líra összeomlott, az inflációs ráta novemberben még 80, decemberben pedig 66 százalék felett volt, de még a múlt hónapban is csak 58 százalékra tudott visszaesni. 

A Borsa Istanbul egyelőre nem tudta megmondani, mikor nyit ki újra. 

Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!