Buy, hold, sell – fintech befektetői körkép

2023. február 05. 12:25

A TrendFM-en futó Fintech Világa legutóbbi adásában Suppan Márton, a Peak alapítója és Érczfalvi András műsorvezető Kincses Miklós szakértővel beszélgettek a fintech piac állócsillagairól és befektetési szempontból ígéretes cégeiről. A befektetői körkép vegyes trendeket mutat.

2023. február 05. 12:25
null

A piaci környezet ugyan nem kedvez a technológiai cégek részvényeinek, a fintech szektorban mégis több nemzetközi szereplőt is látni, amelyet érdemes figyelemmel kísérnie a befektetőknek.

A tőzsdén jegyzett fintechek teljesítményét mérő Peak Fintech Index 56 cége egyetlen év alatt értéke mintegy 50 százalékát vesztette el. Tavaly elapadtak a befektetői pénzcsapok, zuhanni kezdtek a cégértékek, tömeges elbocsátások kezdődtek. Emellett sorra dőltek be a fintech cégek, és mindössze két új tőzsdei bevezetés ment végbe. A világgazdasági körülmények és a magas kamatkörnyezet mellett a piac tisztulásának hatását látjuk a szakértők szerint. Még korai lenne megjósolni, hogy mikor várható visszapattanás, de néhány cégre már most érdemes odafigyelni.

A világ legnagyobb befektetői is hisznek a szektorban

NuBank korábban Warren Buffett figyelmét is felkeltette. A brazil fintech hitel- és betéti kártyákat, valamint mobilfizetési megoldásokat és egyéb neobanki szolgáltatások kínál ügyfeleinek. Régi szereplő a nagy volumenű felhasználói bázisáról, alulbankolt társadalmáról és az ideális szabályozói környezetéről híres dél-amerikai fintech piacon. A PagSeguro a KKV szegmenst célozza fintech megoldásokon alapuló vállalati és növekedési hiteleivel.

Jól ismert név a SoFi is, melynek neve a Social Finance rövidítéseként jött létre. A vállalat azzal a céllal alakult, hogy a technológia és az adatok felhasználásával személyre szabottabb és megfizethetőbb pénzügyi szolgáltatásokat nyújtson az Egyesült Államokbeli felhasználóknak. A SoFi erős márkát és hírnevet szerzett a fintech iparágban, egyre növekvő, 4 milliós nagyságrendű ügyfélkörrel rendelkezik. A vállalat papírjai nagyot zuhantak az elmúlt időszakban. Mégis mellettük szól az erős brand, az erős menedzsment és az IT infrastruktúra fejlesztése, így hosszú távon meglepetéseket is okozhat a vállalat.

Az elsőből is lehet utolsó

A jutalékmentes tőzsdei kereskedést biztosító fintech, a Robinhood a koronavírus válság nagy nyertese volt. Ekkor a válságmentő csomagok jó része vándorolt befektetésekbe. A közeljövőben kiderülhet, hogy meddig tart ki az ingyen pénzek élénkítő hatása a vállalatnál, igaz, az utóbbi időben nem érkeztek jó hírek a Robinhoodról.

A Wise az adásban bemutatott vállalatok közül talán legismertebb fintech, a piac egyik legstabilabb szereplője. A globális technológiai cég határokon átnyúló pénzátutalási szolgáltatásokat nyújt magán- és vállalati ügyfelek számára. Az utóbbi években jelentős sikereket könyvelhetett el konzervatív vállalati stratégiájának köszönhetően. A tudatos és pontos építkezés ritka a túlfűtött fintech szektorban, a Wise sikere viszont érzékelteti ennek előnyeit.

A Fintech Világa legújabb adásában nyolc tőzsdén jegyzett fintech cégről esett szó, amelyek üzleti teljesítményük, erősségeik, fejlesztéseik alapján figyelemre méltóak lehetnek, még ha részvényeik nem is feltétlenül kezdenek meredek emelkedésbe a közeljövőben. Fontos, hogy a műsorban elhangzottak célja az ismeretterjesztés, az elhangzó információk nem minősülnek befektetési tanácsadásnak. A befektetési céllal érdeklődő olvasók még több értékes üzleti információhoz juthatnak majd a Fintech.hu hamarosan induló befektetési rovatából és a Peak Fintech Index mutatóiból.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!