Lopakodó szörnyek: itt az új kínai vadászgép

2022. november 11. 21:59

A hétvégén mutatták be a nagyközönségnek a kínai hadsereg új fejlesztésű J-20-asait. A fegyverkezési verseny a nemzetközi helyzettel fokozódik.

2022. november 11. 21:59
null

A november 8-án kezdődött Airshow China rendezvényen jelent meg a semmiből a két továbbfejlesztett Csengtu J-20-as lopakodó vadászgép, amelyet eddig a nagyközönség még soha nem láthatott, pedig első repülését 2011-ben hajtotta végre, 2016-ban pedig már a titkosítását is feloldották. 

A vadászt 2017-ben rendszeresítették, ezzel ez lett a harmadik lopakodó vadászgép a történelemben az F-22 Raptor és az F-35 Lightning 2 után. (Az orosz Szu-57-esek csak 2020-ban álltak szolgálatba.)

A több mint másfél tonnás gép részletes műszaki paraméterei még nem hozzáférhetőek, pontos adatot így nem tudni arról, hogy a J-20-as amerikai kollégáihoz képest mennyire képes a radarok számára láthatatlanul repülni, de egy szakértő csendesen azért megjegyezte a bemutatón:

Peking nagyon elégedett lehet az eredménnyel, ha ország-világ elé tárja a lopakodót.

Áprilisban a gépek már megjelentek a Dél-kínai tenger felett, ahol Kína egyre agresszívebben járőrözik. A beszámolók szerint a gép rendkívül könnyedén manőverezik, ami elsősorban a hazai fejlesztésű WS-15 motornak köszönhető. 

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
my fair lédig
2023. február 06. 16:30
Most, hogy a ruszkik ilyen gyászosan leszerepeltek, a nyíltan komcsi Kina az utolsó reménye a nyíltan komcsi felcsútiaknak...
Camael
2023. január 27. 15:31
a tíz éves gép az új? annak aki nem követi az eseményeket, a bemutató szenzációja ez a lopakodó UAV https://www.globaltimes.cn/page/202211/1278930.shtml
wadcutter
2023. január 27. 15:31
a több mint másfél tonnás csak alulról zárt, felfelé akármi is lehet
bispora
2023. január 23. 01:48
Sokan fikázzák a kínai gép kapcsán a kínai innovációs potenciált, hiányolva az eredetiséget. Persze van igazság abban, hogy a legtöbb dolgot készen kapták és csak fejlesztettek rajta. Csak akkor látni kell ennek a másik oldalát is. Nézzük a gyorsvasutakat például. Japántól, a Siemenstől, a franciáktól megkapták a már picit elavultnak tűnő alapgépeket, technológiát. Ebből a kínaiak gyúrtak maguknak mára olyan vonatokat, amiknek nincsen párja a világban. Maglev vonatok terén aztán már a fejlesztések élvonalába kerültek- már rendszerszerűen működik ilyen Sanghajban (460 km/h) és készül az első maglev háló, jóval nagyobb távolságokra 600km/h-s max sebességgel! Amyúg mára a világ legfejlettebb, leghosszabb nagysebességű vonalát is ők működtetik, olyan 40.000km hosszban. A CR400-as hagyományos vonatuk a leggyorsabb forgalomban lévő szerelvény 350 km/órával. Szóval az alapinnováció hiányát szépen tudják a koncepció kiteljesítésével kompenzálni és valami új minőséget produkálni. Obamáék dokumentumfilmje óta (American factory) nincsen kétségem afelől, hogy Kína nyeri a tudományos -technológiai versenyt elképesztően kiváló és végtelen humántőkéje miatt. Mi meg Európában a harmadik világ szemetét gyűjtjük hogy legyen aki összeszedi a szemetünket...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!