A pénzhez három dolog kell: háború, háború és háború

2022. szeptember 20. 15:00

Senkinek nem jön jobban a NATO-bővítés, mint az amerikai fegyveriparnak. A háború pedig egyenesen áldás a világ öt legnagyobb fegyvergyártó cégének.

2022. szeptember 20. 15:00
null
Révész Béla

Az Egyesült Államok huszonegyedik alkalommal is beletúrt a saját fegyverkészletébe, hogy újabb csomagot állítson össze Ukrajnának. Az utolsó szállítmány 600 millió dollárt ért, ezzel pedig a háború kezdete óta a fegyversegélyek költsége átlépte a 15,1 milliárd dollárt. A napokban Biden újabb 11,7 milliárd dolláros sürgősségi támogatást kért a Kongresszustól, amit zömében ugyanerre a célra kíván fordítani. A saját készlethiányt persze valahonnan pótolni kell, így a fegyvergyártó vállalatok ismét a jól ismert és számukra legszerencsésebb helyzetben, egy elhúzódó háború profitesőjében találták magukat.

Mégis kinek a háborúja?

Az USA fegyverszállításainak ideológiai alapja a mai napig Franklin D. Roosevelt elnök 1940. december 29-én elmondott rádióbeszéde, amelyben elmagyarázza az amerikaiaknak, miért szükséges a lehető legnagyobb mennyiségű haditechnikai eszközzel támogatni az Európában a náci birodalommal csatázó Nagy-Britanniát. Roosevelt megfogalmazásában az USA nem más, mint a demokrácia nagy fegyvertára, ez a kifejezés pedig remek lehetőséget biztosít arra mind Joe Biden elnöknek, mind a fegyvergyártóknak, hogy kényelmes melegébe burkolózva elhárítsák a kényelmetlen kérdéseket

Ahogyan Shlomo Ben-Ami volt izraeli külügyminiszter új írásában rámutat: senki nem vitatja, hogy az USA óriási segítséget nyújt az ukrán függetlenségért vívott harcban, de

a fegyvergyártók amerikai külpolitikára gyakorolt hatása annyira megnőtt, amely már-már éppen azt a demokráciát veszélyezteti, amelyért elméletileg csatasorba állnak. 

Hogy tiszta legyen: a világ öt legnagyobb fegyvergyártó cége (Lockheed Martin, Raytheon, Boeing, Northrop Grumman, General Dynamics) mind amerikai, a száz legnagyobb fele szintén az. Az illusztris listára mindössze húsz európai haditechnikai cég került fel, ami jól jelzi, miért fontos az Egyesült Államoknak hadiipari szempontból is a világ csendőrének és a demokrácia legfőbb őrzőjének mindenkori szerepe. A háború kirobbanását követően az említett öt amerikai cég részvényei azonnal kilőttek.

Abban az időszakban, amikor a részvénypiac összességét tekintve 4 százalékot esett az USA-ban, a Lockheed Martin papírjainak értéke éppen 12 százalékot, a Northrop Grummanné 20 százalékot emelkedett. 

Tegyük most félre a morális aggályokat azzal kapcsolatban, hogy valójában kiknek a kezébe kerül az USA által szállított fegyverek egy része, vagy azt, hogy a Kongresszus jó néhány tagja komoly összegért vásárolt be magának a fegyvergyárak részvényeiből: ez sem az elnököt, sem a gyártókat, sem a Kongresszust nem hatja meg. Az orosz-ukrán háború valóban hab a tortán, újabb (igaz, óriási) fogaskerék egy amúgy is olajozottan működő gépezetben. Az Európába irányuló fegyverszállítmányok nem a háborúval kezdődtek:

míg a konfliktust megelőző négy évben globálisan 5 százalékkal csökkent, addig az Unióban 19 százalékkal nőtt a fegyverimport mutatója

(ebben természetesen Magyarország is benne van, az arányaiban egészen brutális haderőfejlesztési programjával), a háború azonban csúcsra járatta a rendszert. Egész Európa fegyverkezik (a németek 100 milliárd eurós programja már-már új dimenzióba helyezi a fogalmat), az amerikai cégek pedig – akik eleve a globális fegyverkereskedelem 39 százalékát birtokolják – érthetően a legtöbb fegyvert akarják a tengeren túlra szállítani. 

Haverok fegyverben

Nincs a fegyverlobbinál erősebb csoport az Egyesült Államokban. Mindig is így volt és mindig is így lesz. Az USA lobbikörei olyan kapcsolati tőkét összpontosítanak a kezükben, amely egyesíti a védelmi ipar valamennyi szereplőjét, az agytrösztöktől és a gyártóktól kezdve az amerikai döntéshozókon keresztül egészen az egyébként ellenségesnek és elnyomó rezsimnek bélyegzett országok kormányáig. Ez az a folyamat, amelynek eredményeképpen

az Egyesült Államok külpolitikája valójában messze nem azt valósítja meg, mint amit céljaiban hangoztat.

Shlomo Ben-Ami jogosan céloz Dwight Eisenhower elnök 1961-es búcsúbeszédére, amelyben az elköszönő politikus óva inti az USA-t attól, hogy hadiipara jogosulatlan és kontrollálatlan befolyást szerezzen, mert annak beláthatatlan következményei lennének. Néhány éven belül a fegyvergyártóknak mégis tálcán kínálta magát a vietnámi háború, amellyel az USA (szüneteket beiktatva) elkezdte azon végtelen és – mint azt a katasztrofális afganisztáni kivonulás utóélete jól példázza –  eredménytelen háborúinak sorát, amelynek az igazi és gyakorlatilag egyetlen nyertesei mindig a fegyvergyártók voltak, és amely most éppen az „ukrán demokrácia megvédése” című fejezetnél tart. 

Bővülő szövetség, növekvő profit

Az USA fegyvergyártói nem egyszerűen szeleteket kérnek a tortából, hanem magát a kést, amivel fel lehet azt vágni. A NATO-bővítés mindenkori terveire a lobbicsoportok úgy vetik magukat, mint oroszlán az antilopra. Így volt ez a Varsói Szerződés felbomlása után is, amikor a közép-kelet-európai országok jövőbeli NATO-csatlakozását valóságos terülj-terülj asztalkámként fogták fel, és mindent megtettek annak érdekében, hogy a folyamatot felgyorsítsák, nem törődve azzal, készen áll-e egyáltalán rá az adott ország. Ahogyan William J. Burns volt külügyminiszter-helyettes és a CIA jelenlegi igazgatója fogalmazott:

a csatlakozó országok kötelezettségvállalásainak a NATO érdekeit kellett volna tükrözniük, ehelyett maguk váltak érdekké.

A lobbitevékenység a kilencvenes évek óta olyan erős a területen, hogy hiába intette óvatosságra kormánytanácsadók és titkosszolgálati főnökök serege az elnököket, hiába figyelmeztettek katonai vezetők érdeksérelemre, hiába tartotta a kongresszusi költségvetési hivatal kiugróan drágának a csatlakozási szándékok erősítését, végül a szélesre tárt kapuk elve diadalmaskodott. (Lehet vitatkozni a jelenlegi háború előzményeiről, de tény, hogy George W. Bush volt a legjobban elkötelezve Ukrajna csatlakozása mellett a bukaresti NATO-csúcson, pedig előre szóltak neki Oroszország várható reakciójáról és arról, hogy a dolog forszírozása az orosz revizionista nacionalizmus újjáéledését váltja majd ki.) 

A fegyvergyártók pontosan – és jól – érezték, hogy a hidegháború végeztével frissíteniük kell a piacokat, így mindent bevetettek a bővítés érdekében. Akkoriban senki nem látott semmi kivetnivalót abban, hogy 

az Egyesült Államok NATO-bővítésért felelős bizottságának az elnöke az a Bruce L. Jackson volt, aki egyben a Lockheed Martin fegyvergyártó vállalat alelnöki posztját is betöltötte, 

így a bizottság tulajdonképpen a hadiipar lobbiszervezeteként működött. A terv működött, a csatlakozásokkal a fegyvergyártók újabb piacokat szereztek, befoltozva tárcájukon a hidegháború vége miatt megjelent lyukakat. Ahogyan Tom Harkin szenátor jellemezte az amerikai bővítési terveket: olyan Marshall-terv, amely a védelmi ipar szereplőinek nyújt megoldást fegyvereladásra és profitszerzésre.

Friss hús

Finnország és Svédország csatlakozása újabb piacokat nyit az amerikai cégek előtt. Amerikai kezdeményezésre a NATO már 2014-ben elindította azt az interoperabilitási partnerségi programot, amely a NATO partnerországainak (tehát a most csatlakozóknak is) erősen ajánlja a NATO-szabványok, eljárások és felszerelések használatát. Miután Európa katonai felszerelésének – haditechnikát is beleértve – jelenleg mintegy 60 százaléka az Unión kívülről származik, nem nehéz megérteni, hogy a program mennyire kedvez az USA hadiiparának.

Az Európai Unió most kezd ráébredni saját mellőzöttségére a fegyvergyártási területen.

a Defend-EU névre keresztelt program már kifejezetten a közös hadiipari fejlesztésekről szól, az európai fegyvergyártók pedig mindent megtesznek, hogy EU-kompatibilisan, iparágukat a „társadalmi fenntarthatóság” státuszába helyezve részesüljenek a brutálisan növekvő, Európai Beruházási Bank által is eszközölt közös védelmi befektetésekből.

Ez azonban még a jövő zenéje. A mostani háború egyértelmű győztese hadiipari szempontból az Egyesült Államok. (Elég, ha csak a két hónapja megkötött üzletre gondolunk, amelynek értelmében az USA 8,4 milliárd dollár értékben szállít az ambiciózus Németországnak F-35-ös vadászgépeket.) Az amerikai fölény persze a költségvetésnek is köszönhető. A Kongresszus az idén 800 milliárd dollárra növelte a védelmi kiadásokra fordítható büdzsét, amelynek segítségével az USA toronymagasan előz mindenkit a kutatás és a technológiai újítások területén is. 

Shlomo Ben-Ami úgy fogalmaz: nyomós erkölcsi okai vannak az USA Ukrajnának nyújtott segítségének. Ugyanakkor a mostani háború talán minden eddiginél világosabban mutatott rá arra, hogy

az USA képtelen korlátozni a gigantikusra nőtt hadiipari gazdasági szereplők befolyását a külpolitikájára,

ha pedig ez így marad, akkor várhatóan egyre több fegyveres konfliktusba fog keveredni.
Montecuccoli tételmondatának parafrázisával élve, a pénzhez három dolog kell: háború, háború és háború.

Fotó: 123rf

Kapcsolódó cikkek

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csak egyszerűen
2022. december 14. 08:13
"de a fegyvergyártók amerikai külpolitikára gyakorolt hatása annyira megnőtt, amely már-már éppen azt a demokráciát veszélyezteti, amelyért elméletileg csatasorba állnak." Amíg nem lehet kendőzetlenül igazat mondani, mert "jaj, mi lesz abból", addig nem lesz jó irányba történő elmozdulás. Mindenki tudja és a nagymamáik is, hogy az USA elméletileg sem a demokráciáért áll csatasorba, mégis kerülgetni kell az igazat, mint a forró kását. Addig viszont minden megállapítás legfeljebb részigazságokat fog csak tartalmazni, arra pedig nem lehet tartósan építeni, ezt látjuk nap mint nap. Túl sok ilyen van, ez határozza meg nemzetközi szinten is a párbeszédet. Nem jó vége nem lesz, már most nagyon rossz.
Töki
2022. december 14. 08:12
Sajnos ez szóról-szóra igaz!
baki2022
2022. december 14. 08:12
Ez fájt. Az igazság fáj.
fatman
2022. december 14. 08:12
"az USA képtelen korlátozni a gigantikusra nőtt hadiipari gazdasági szereplők befolyását a külpolitikájára" kurvára igaz
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik