A járvány kezdte meg és Putyin fejezi be a globalizáció leépítését?

Németország gazdasága a kommunizmus 1989-es bukása után átalakult. Az ország keleti szomszédaival folytatott kereskedelem liberalizálása három mélyreható hatással járt belföldön. Először is decentralizált béralkukhoz vezetett. Másodszor: ellaposító hatást gyakorolt ​​a német cégek hierarchikus vezetésére. Harmadszor pedig kiterjesztette a német termelési hálózatokat Közép- és Kelet-Európára.

Első körben

A szakszervezetek alkupozíciójának elvesztésével a bértárgyalások az országos szintről a vállalati szintre tolódtak.

Ennek az új strukturális bérkorlátozásnak (az úgynevezett Lohnzurückhaltungnak) köszönhetően 1995 és 2012 között Németországban a fajlagos munkaerőköltség 30%-kal csökkent. Németország volt az egyetlen ország Európában, ahol ilyen mértékű csökkenés volt tapasztalható. Bár a 2002-2005-ös Hartz munkaerő-piaci reformokat gyakran okolják a német bérek csökkenéséért, az adatok azt mutatják, hogy azok nem játszottak szerepet ebben a fejlődésben.

A volt kommunista országok megnyitása szintén decentralizált irányítást vezetett be. A kereskedelem nemzetközivé és versenyképessé vált, ahol az innováció és az új ötletek generálása egyre fontosabb szerepet játszott.

Ez a megközelítés rendkívül hatékonynak bizonyult. Németország üzleti kultúrája egyre inkább a minőséget támogatta, és az alsóbb vezetési szintek felhatalmazása arra késztette a vállalatokat, hogy több olyan terméket vezessenek be, amelyeket értékelnek a vásárlók. A decentralizált irányítást alkalmazó tipikus (medián) német vállalat háromszorosára növelte exportpiaci részesedését, míg a központosított irányításhoz ragaszkodó vállalatok általában nem könyvelhettek el ekkora nyereséget.

Végül a volt kommunista Európa megnyitása a termelési hálózatok bővüléséhez vezetett, ami csökkentette a költségeket, és segített Németországnak a súlyos szakemberhiány kezelésében. Németország keleti szomszédai nagyszámú szakképzett munkaerőt, különösen mérnököket kínáltak. 1998-ban ezen országok lakosságának 16 százaléka rendelkezett egyetemi diplomával, szemben a németek 15 százalékával.

Ezenkívül Németország humántőke-állományának növekedése (az iskolai végzettség öt kategóriája alapján) az 1990-es években 0,18 százalékos éves ütemre lassult, szemben az 1980-as évek 0,75 százalékos ütemével. Így,

A 2000-es évek végére az így kialakított ellátási láncok több mint 20 százalékkal csökkentették a költségeket és növelték a termelékenységet a német multinacionális vállalatoknál. Németország az 1990-es évekbeli Európa beteg emberéből gazdasági erőközponttá vált.

Túl fogják-e élni ezek a gazdasági megállapodások Oroszország ukrajnai invázióját? 

A kérdés megválaszolásához, amit Dalia Marin feltett, érdemes visszatekint a 2008-as globális pénzügyi válságot követő időszakra.

A transznacionális ellátási láncok a globalizáció egyik fő motorjai voltak a kommunizmus bukása után, különösen Kína 2001-es, a Kereskedelmi Világszervezetbe való belépése után. Viszont 2008 után leálltak a bővülésükkel. A megnövekedett globális bizonytalanság a magas jövedelmű országokba, köztük Németországba történő áthelyezés gyorsuló tendenciájához vezetett. A kulcsfontosságú alapanyagok beszállítása elmaradásának kockázata arra késztette a magas jövedelmű országokban működő vállalatokat, hogy újraértékeljék termelési hálózataikat.

A koronavírus soha nem látott mértékű globális bizonytalanságot eredményezett, ami súlyosbította a 2008-as sokk örökölt hatásait. Munkatársaival úgy becsülik, hogy a COVID-19 35%-kal csökkentette a globális ellátási láncokat, a fejlődő országokból importált inputok arányában mérve.

A kereskedelem fegyverré változtatása 

Putyin háborúja felgyorsítja a COVID-19 által megkezdett deglobalizációt. Sokkoló hullámokat küldött a háború az egész világgazdaságba, és tovább növelte a globális bizonytalanságot. Ami még rosszabb, úgy tűnik, hogy Oroszország agressziója egy szélesebb tekintélyelvű tendencia egyik erőszakos megnyilvánulása.

Az egyre magabiztosabb autokráciák világa aligha kedvez a kereskedelemnek, a globális ellátási láncoknak és a közvetlen külföldi befektetéseknek. Kína legutóbbi lépései különösen aggasztóak. Kína szankciókat vezetett be a Litvániából származó importra, megtorlásul azért, mert az ország tajvani képviseletet fogadott. Vámokat vetett ki az Ausztráliából származó importra, miután ausztrál tisztviselők bírálták a kínaiak viselkedését a járvány eredetének kivizsgálásában.

Sajnos a kereskedelem fegyverré változtatása túlságosan is elterjedt, és

Minél tovább tartanak ezek a zavarok, annál valószínűbb, hogy a cégek teljesen átszervezik ellátási láncaikat. Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter már javasolta, hogy a stratégiai lehetőségek listájára a „friend-shoring” is felkerüljön a reshoring és az onshoring mellé. Németországban a friend-shoring már folyamatban van. Az Ifo Intézet felmérése szerint a Kínában beszállítói láncot működtető német vállalatok 50%-a újragondolja működését.

Dalia Marin azt a következtetést vonja le, hogy a német gazdasági modell még nem halt meg. A nemzetközi kereskedelemtől való nagyfokú függősége azonban azt jelenti, hogy a mai változó gazdasági és geopolitikai környezet, a legtöbb fejlett országhoz képest, még nagyobb kihívások elé állítja Németországot.