Német közgazdász: Nem klasszikus válság lesz, inkább átmenet egy új gazdasági rendbe

2022. április 19. 7:51
Új hidegháborút vizionál, és a forint megtartását javasolja Magyarországnak a német közgazdász, Max Otte.
A korábban a német CDU konzervatív szárnyában is aktív gazdasági szakember nemzetközi ismertségét elsősorban azzal szerezte, hogy meglehetősen pontosan jelezte előre a 2008-ban kialakuló pénzügyi válságot. Néhány évvel ezelőtt megjelent írásában pedig már egy új világrend kialakulásának esélyeit és az Európai Unió nagyhatalmi helyzetének alakulását fejtegette.

Hegedős Soma interjúja a Makronómon.

A néhány évvel ezelőtt megjelent könyvében Ön egy új hidegháború lehetőségéről írt. Hogy látja most ezt az ukrán-orosz konfliktus fényében?

Úgy tűnik, hogy egy új korszak veszi kezdetét. És sajnos az általam akkoriban már a legvalószínűbbnek tartott forgatókönyv valósul meg. Ez pedig valóban egyfajta új hidegháború az Egyesült Államok és a Kína által dominált blokkok között. Én azt írtam akkor, hogy ezen rendszerek versengése miatt a propagandaháború felerősödik és az úgynevezett „képviseleti”, vagy proxyháborúk kitörésének esélye növekedni fog. Mintha már éppen ez kezdődött volna el a szemünk előtt.

Amennyiben ezek a hatalmi-gazdasági befolyási övezetek valóban kialakulnak, úgy egymástól valamelyest függetlenül fognak fejlődni,

ennek pedig egyfajta előnye lehet egy viszonylagos stabilitás. Azonban a versengés felerősítheti a társadalmak totalitárius karakterét, ahogyan a háborús eszkaláció kockázata is növekedni fog.

Damir Marusic, az Atlantic Council főmunkatársa hívta fel rá a figyelmet, hogy amennyiben Kína végül valóban fegyvereket küld majd Oroszországnak, azzal megvalósulna az első amerikai – kínai képviseleti háború is. Oroszország pedig ezzel nagymértékben másodrangú szereplővé, Kína marionettbábújává válna. Ezt én is pontosan így látom.

Különféle aspektusokból magyarázzák Oroszország katonai agresszióját. Egyesek szerint a NATO-bővítés volt a fő ok, amelyet az orosz vezetés fenyegetésként érzékelt, míg más magyarázatok arra mutatnak rá, hogy Putyin egyszerűen terjeszkedni akart, így például régóta tervezett egy orosz dominanciájú kereskedelmi térséget, amelyben a Fekete-tenger fontos szerepet játszhatott volna.

Ott voltam, amikor Putyin 2009-ben a berlini Adlon-Hotelben bemutatta a vízióját, amely egy Vlagyivosztoktól Lisszabonig terjedő szabadkereskedelmi zóna megteremtéséről szólt – de önmagában ezzel semmilyen probléma nem volt. Én egyébként is a kisebb méretű szabadkereskedelmi zónáknak sokkal több pozitív aspektusát látom, mint negatívat. 
Az igazi kérdés azonban sokkal inkább az, hogy

egy katonai és biztonságpolitikai feszültséghelyzetet teremtünk Európában, vagy pedig sikerül inkább egy összeurópai szempontból valós megoldást találnunk.

Sajnos ez az összeurópai megoldás, amelyet leginkább az Oroszországot is részes államként felölelő Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselt, lényegében most rendkívül messze került.

Amikor a hidegháború lehetőségéről írtam, akkor annak lehetőségét kifejezetten Kína felemelkedése miatt vázoltam fel. Nem gondoltam, hogy Oroszország helye feltétlenül Kína mellett van, úgy fogalmaztam, hogy ebből a szempontból az oroszok jövője – ahogyan Indiáé is – még „bizonytalan”.

A Nyugat azonban kolosszális stratégiai hibát követett el az oroszok kezelésével, a politikájával lényegében elősegítette a jelenlegi helyzet kialakulását.

Amennyiben Donald Trump marad hatalmon az Egyesült Államokban, valóban alakulhatott volna ez másképpen? Trump nem igazán volt túl nagy híve a NATO-nak, Európának pedig nincs erős hadserege.

Annyit azért látni kell, hogy Oroszország és Putyin korábban mindig kereste a szoros kapcsolatokat a nyugati világgal. A NATO-bővítés orosz szemszögből valóban problémásnak bizonyult ezért. Donald Trump hivatali ideje előtt azonban a Maidan-felkelés és Donbaszban a köztársaság kikiáltása, a Krím bekebelezése már megtörtént. Tehát a seb már ott volt, így kérdéses, hogy ezt a háborút Trump politikája valóban megakadályozhatta volna.

Persze az valóban igaz, hogy a Trump-kormányzat a béke mellett foglalt állást, és Kínát tekintette inkább fő ellenségének. Elképzelhető, hogy Trump a szankciók ügyét másként kezelte volna, valamint kevesebb fegyvert szállít. Ezek azonban csak spekulációk. A valóság az, hogy

az első hibákat nyugati részről már az 1990-es években elkövették.

Kína azonban mindezidáig nem állt egyértelműen Oroszország oldalára, sőt bizonyos érdekellentétek is fennállhatnak a két ország között, például Szibéria tekintetében.

Azt gondolom, az teljesen érthető és világos, hogy a kínai diplomácia miért jár el elővigyázatosan ebben a helyzetben. Ez azonban nem változtat a lényegen: azt, hogy hosszabb távon a két ország viszonya miként alakul, azt nem lehet teljesen prognosztizálni. Természetesen Oroszország gyengülése erősítheti a környező országok – így akár Kína – mohóságát is.

Sokan azonban még most is úgy látják, hogy Oroszország térdre kényszerül a gazdasági szankciók miatt, ráadásul Kína is túlságosan erősen függ az Európába és Amerikába irányuló exporttól. Így hát a végén az Egyesült Államok globális hegemóniája erősödhet meg.

Én úgy gondolom, hogy ehhez

Kína egyszerűen már túlságosan erős és fejlett, messzemenőkig egyenlő partnerré vált a Nyugat számára.

Az Oroszországot sújtó gazdasági szankciók brutálisak és mindenre kiterjedőek, amolyan gazdasági atomfegyverként hatnak. A szankciók egyébként régóta az angolszász hadviselés részét képezték. Ezúttal azonban olyan tabuk is megdőltek, mint a jegybanki tartalékok befagyasztása. Azt nem lehet megválaszolni, hogy az orosz vezetés politikai sorsát ez hogyan befolyásolja majd, minden bizonnyal sok függ attól, hogy Kína milyen mértékben fog segíteni.

A szankciók elszenvedői azonban mindenekelőtt az európaiak – és ez különösen igaz Németországra és Ausztriára, amely államok a terhek jelentős részét lesznek kénytelenek viselni. Európának ez a problémája természetesen erősítik az Egyesült Államok geostratégiai pozícióit. Azonban Kína is megerősödve jöhet ki ebből a helyzetből, amelynek Európa mindenképpen vesztese.

Európa számára a „második esélyt” egy olyan világrend kialakulása jelenthette volna, amelyben nagyobb térségek egymástól viszonylag önállóan fejlődhettek volna, így például 

Európa is függetlenedhetett volna az Egyesült Államoktól.

Persze, ez is a globalizáció lefékeződését eredményezte volna.

Pedig egyesek azt mondják, hogy Európa mindig a krízisek által vált erősebbé, és most a lengyel – magyar konzervatív ellenpólus is megtörni látszik, Lengyelország erősen orosz-ellenes politikája miatt.

Lengyelországnak a történelmi öröksége miatt igen erős fenntartásai vannak Oroszországgal szemben, és teljes mértékben konfrontatív kurzust folytat. A lengyelek aktuális javaslatai, amelyek a NATO-„békemisszió” Ukrajnában történő bevetésére vonatkoznak, rendkívül veszélyesek és kockázatosak. A történelmi dimenzió és az erős amerikai befolyás masszívan alakítják a lengyel politikát.

Nekem úgy tűnik, hogy Magyarország bizony egy ügyesebb politikát képvisel.

Az Ukrajnából érkező szörnyű képek és hírek miatt a háború sokak számára morális kérdéssé vált, ahogyan az Oroszország elleni szankciók ügye is.

A probléma ezzel csak az, hogy a szankciók mindenekelőtt az ártatlan lakosságot sújtják. Az ilyen kérdéseket inkább diplomáciai úton lehet megoldani. Vagy katonailag. Sajnos a gazdasági hadviselés ilyen fajtája a forradalom óta nagyon megerősödött.

Németországban az embereken nagy a nyomás, hogy morális okokból Ukrajnát támogassák, és a katonai segítségnyújtás mellett is kiálljanak. Mindazonáltal

látni kell, hogy a háborúk moralizálása esetén – amely egyúttal az ellenség démonizálását is jelenti – nagyobb esély van arra, hogy kiszélesedik a háború.

Az 1648-as vesztfáliai béke egyik tanulsága talán az, hogy a háborúkat nem morálisan, tehát abszolút jelleggel, hanem korlátozott célokért lehet vezetni. Ennek a tapasztalatnak a fényében Európa az első világháborúig – legalábbis viszonylagosan – egyébként jobban elboldogult.

Szimbolikus változás, hogy Németországban éppen a zöld kormányzat határozott arról, hogy erősítik a hadsereget és invesztálnak a fegyverkezésbe?

Azt azért itt ne felejtsük el megjegyezni, hogy az elmúlt évtizedekben Németországban leginkább éppen a zöldek voltak azok, akik utat nyitottak egy erősebben háborús külpolitika előtt. Itt érdemes a koszovói háborúra gondolni.

Egyes gazdasági elemzők már a pandémiát megelőzően is egy világgazdasági válság esélyeit latolgatták. Látva az inflációt, ez immár elkerülhetetlen?

Valójában már nem pusztán inflációról, hanem inkább stagflációról beszélhetünk. Több mint hét százalékos az infláció hivatalosan az Egyesült Államokban, több mint öt százalék Németországban. Ezek drámai adatok. Az Egyesült Államok geopolitikai helyzete és hatalma miatt a dollár persze stabilabb maradhat majd az eurónál.

Nem szabad elfeledkezni az infláció szociális következményeiről sem. Itt ugyanis nem pusztán a pénz értéktelenedéséről van szó, hanem valójában egyfajta vagyontranszferről is a szegényebb rétegektől a vagyonosabbak irányába, az infláció ugyanis a középosztályt és a szegényebbeket „bünteti”, a gazdagabbakat „jutalmazza”. Ez természetesen erősíteni fogja a társadalmi feszültségeket is.

Mi azonban szerintem nem egy „klasszikus válságot”, egy nagy „crash-t” látunk majd. Sokkal inkább egy irányított piacgazdaságból egy államgazdaságba történő átmenetet, amelynek lesznek majd a piacgazdaságra jellemző elemei.

A tetemes eladósodás és a vánszorgó növekedés korábban megoldatlan problémáit tehát immár egy új gazdasági rendbe transzformálják át.

Ott pedig sok olyan új dolgot meg lehet tenni majd, amely korábban nem volt lehetséges.

Hogyan látja Magyarország helyzetét gazdasági szempontból? Az euróövezethez való csatlakozás a magyar politikai kampányban is téma.

Még 2009-ben az akkori lengyel alelnök némiképpen meglepődve tekintett rám, amikor én Krynicában egy gazdasági ülésen azt tanácsoltam neki, hogy tartsák meg a lengyel nemzeti fizetőeszközt, a zlotyt. Az azóta eltelt idő tapasztalatai alapján azonban a lengyel kormány igen boldog lehet, hogy mégis így tettek. Magyarországnak is azt javasolnám, hogy határozottan tartsanak ki a forint mellett.

Éppen a kis országok tudnak egy megfontolt politikai irányvonal mentén jó utat bejárni, elegendő Svájcra gondolni. Ez a lehetősége Magyarországnak is abszolút megvan.


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 23 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés