Kiderült: a vártnál is jobban csökkentette a kormány az államadósságot, még a járvány alatt is

2022. április 01. 06:37

A vártnál kedvezőbben alakultak Magyarország 2021-es főbb fiskális, gazdasági mutatói: a GDP 7,1 százalékkal bővült, a GDP-arányos államadósság nagyot csökkent, így a GDP 77 százaléka alá várható és a költségvetési hiány is várhatóan kisebb lesz az előre jelzettnél, 7 százalék alatti érték lehet a végleges szám - nyilatkozta Windisch László a KSH elnökhelyettese kedden.

2022. április 01. 06:37
null

Ismertette, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) márciusban megerősítette a korábbi, első becslésében szereplő, 2021-es éves GDP-adatot. Ezek szerint tavaly 7,1 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, ez pedig kimagasló érték, hiszen

Magyarországon sosem mértek még ilyen magas növekedést.

Az Európai Unió tagállamai között is figyelemre méltó, az EU-átlagnál lényegesen magasabb, a tagállamok sorában a hetedik legmagasabb ez az eredmény, hangsúlyozta.

Megjegyezte, érdemes a tavalyi növekedést nem csak a szokásos módon, az egy évvel korábbi adatokhoz hasonlítani, hiszen a járvány miatti gazdasági visszaesés különböző módon érintette az egyes országokat, és így jelentős a bázishatás a 2021-es számokban. Szükséges emiatt a tavalyi gazdasági teljesítményt az utolsó járvány előtti évvel, 2019-cel is összemérni, mutatott rá az elnökhelyettes. Magyarország ebben az összehasonlításban is kiemelkedően teljesített,

tavaly már a 2 százalékot is meghaladta a 2019-es GDP-hez mért bővülés, ezzel szintén az EU hetedik legjobb eredményét érte el Magyarország,

mondta Windisch László.

A szakember szerint ez komoly teljesítmény, mivel a 27 tagállam átlaga 0,9 százalékos csökkenés, az eurót használó országok átlaga pedig 1,4 százalékos csökkenés 2019-hez képest.

A V4 országok közül csak Lengyelország 3,1 százalékos növekedése haladja meg a magyar értéket.

Csehország és Szlovákia még nem tudta elérni korábbi, 2019-es gazdasági teljesítményét, tette hozzá.

A tagállamok közül kilencben még nem érte el a gazdasági kibocsátás szintje a vírusjárvány előtti időszakét, és 4 tagállamban a 2019-hez mért növekedés 1 százalék alatti. A számok szerint kifejezetten sikeres volt tehát Magyarországon a gazdasági válságkezelés, mutatott rá a KSH elnökhelyettese.

A KSH ezen a héten, pénteken hozza nyilvánosságra az EDP jelentést a kormányzati szektor tavalyi éves egyenlegéről és adósságáról. Már most látható, hogy a magasabb GDP mindkét mutatót kedvezően érinti, mondta. A GDP-arányos hiány 7 százalék alatt maradhatott, az államadósság pedig a GDP 77 százaléka alá csökkenhetett. Ez az elmúlt 10 év második legnagyobb mértékű GDP-arányos adósságcsökkenése, tavaly a GDP közel 3 százalékával tudta Magyarország mérsékelni adósságát. Pontos és hivatalos számok a pénteki EDP jelentésben olvashatók, hívta fel a figyelmet a szakember.

(MTI, címlap: MTVA/Bizományosi: Róka László)

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
airmax
2022. április 08. 15:18
Nem ismered a kormány gazdaságpolitikáját, ha ezt mondod.. Ugyanis erre nincs szándék, sem lehetőség, ugyanis senki nem vesz olyan kötvényt aminek az értéke csökken... Tehát a kormány ezt figyelembe véve, MINDÍG pozitiv reál hozamot biztosít a lakossági kötvényeire... Nem utolsósorban azért mert nem a külföldi viszi ki a lóvét, hanem az itteni polgár kapja, és ha az itteni polgárnak van pénze akkor azt el is költi szinte kizárólag itthon... Amiből növekedés van, és adóbevétel is...
drágabolgárúr
2022. április 08. 14:57
Illetve az sem mindegy, hogy kik birtokolják az államadosságot. A magyar államadosság finanszírozásába sikerült a magyar lakosságot szép arányban bevonni.
kiskutya
2022. április 02. 21:11
Robin Hood. DD
Reszelő Aladár
2022. április 02. 21:11
MZP első dolgai között lesz, hogy elintézze, hogy mehess békefenntartónak egy olyan nyugati ország földjén mint Ukrajna. Ott lesz lehetőséged meghalni az USA-ért. Kompenzációt a családod MZP-től kérhet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!