Nyolc világbajnokot győzött le bridzsben a mesterséges intelligencia

2022. március 30. 10:11

Nyolc világbajnokot vert meg a mesterséges intelligencia bridzsben, ahol az ember egész mostanáig őrizte elsőbbségét, írta a The Guardian online kiadása.

2022. március 30. 10:11
null

A győzelem a mesterséges intelligencia új mérföldkövét jelenti, mivel a bridzsben a játékosok nem az összes információ birtokában játszanak, miközben a többi résztvevő viselkedésére kell reagálniuk, ez pedig sokkal közelebb áll az emberi döntéshozás természetéhez.

A sakk és a go, melyekben a mesterséges intelligencia már rég legyőzte az emberi bajnokokat, esetében egyetlen ellenféllel áll szemben a gép, és minden információ birtokában van.

„A győzelem alapvető előrelépést jelent a mesterséges intelligenciák rendszerében” – mondta Stephen Muggleton, az Imperial College London gépitanulás-professzora.

A NukkAI francia startup pénteken, egy kétnapos párizsi versenyt követően jelentette be a győzelmet. A NukkAI kihívása során az emberi bajnokoknak 800 egymást követő kártyaosztást kellett lejátszaniuk 80 tízes szettre osztva. A kihívásban nem volt benne a játék kezdetén végzett licitálás.

A NooK nevű mesterséges intelligencia ugyanazt a szerepet játszotta, mint az emberi bajnok, ugyanazokkal a kártyákkal és ugyanazokkal az ellenfelekkel.

A végeredmény az ember és a gép pontszámainak különbsége volt az egyes szettek átlagában. A NooK a játszmák 83 százalékát, 80 szettből 67-et nyert meg.

A mesterséges intelligencia korábbi diadalai közé számít, amikor 1996-ban az IBM Deep Blue sakkozógépe játszmát nyert Garry Kaszparov világbajnok ellen, de a mérkőzést az ember nyerte 2-4-re. Egy évre rá Kaszparov kikapott a géptől.

A dámajátékot 2007-ben a kanadai Albertai Egyetem tudósai fejtették meg: miután 500 milliárd pozíciót elemeztek, elkészítették a legyőzhetetlen dámaprogramot.

2011-ben az IBM számítógépe, a Watson a Jeopardy! tévévetélkedő győzteseit verte meg, és elvitte az egymillió dolláros fődíjat.

2016-ban a Google DeepMindjájnak AlphaGo nevű számítógépe legyőzte a koreai Li Szedol gobajnokot.

(MTI, címlap: MTI/EPA/Maciej Kulczynski)

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kizökkentidő
2022. augusztus 06. 22:13
Látjuk a politika kapcsán, hogy a nagyvárosi emberek mennyire könnyedén félrevezethetőek. Hamarosan rá fogják szoktatni az emberiséget arra, hogy a legjobb döntéseket az MI hozza és amikor már az emberek vakon megbíznak annak döntéseiben, a háttérhatalom a maga javára fogja az Mi alapprogramját módosítani.
Ödenburger
2022. augusztus 06. 22:13
Még a kreativitás maradt meg emberi előnynek. Erre egyelőre nem képesek az AI rendszerek.
az ember
2022. július 17. 22:38
Ez csak technikai kérdés, azt mutatja, hogy a számítógépek memóriája egyre nagyobb, számolási kapacitása egyre gyorsabb. Nincs jelentősége.
Jacques Foche
2022. július 17. 22:38
Létező minták (pl. játszmák) tömkelegével etetik az ilyen rendszereket, és ezekből „maguktól” szűrik le a legeredményesebb taktikát. Semmi érdekes sincs benne, intelligenciához nincs köze.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!