Növelnék a blockchain technológia nemzetgazdasági szerepét

2022. március 23. 17:25

A Fintech Világa legutóbbi adásában Suppan Márton és Érczfalvi András Czeglédi Tamással, a frissen megalakuló Blockchain Koalíció szakmai vezetőjével beszélgettek. 

2022. március 23. 17:25
null

A Koalíciót a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium összefogásával hívták életre. Március elején mi is hosszan írtunk a koalíció létrejöttéről, melynek célja a blockchain technológia nemzetgazdasági szerepének növelése és a jó gyakorlatok széles körben történő átadása, elterjesztése. 

Czeglédi Tamás szerint a koalíciónak a hazai ökoszisztéma tudásszintjének emelése is fontos célja lesz, legyen szó gazdasági döntéshozókról, illetve a lakosságról. A frissen megválasztott elnökségi tagok számos különböző területről érkeznek. Találunk a közszférában, egyetemi és tudományos területen, szakmai szervezetekben, valamint a versenyszférában tevékenykedő tagokat is, ami elősegítheti a széles körű pozitív hatások kifejtését. A beszélgetőpartnerek egyetértettek abban, hogy a kitűzött célok eléréséhez koordinált, elkötelezett munkára lesz szükség a koalíció minden tagjának részéről.

A teljes adás a lenti linken, Spotify-on meghallgatható.

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sceptical
2022. április 06. 14:05
https://builtin.com/blockchain/blockchain-applications
józan paraszti ész
2022. április 06. 11:52
Mutasson már valaki valamit ami megfogható és a blockchain technológiával állították elő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!