Továbbra is ingyenpénzzel tüzeli gazdaságát Szerbia

2022. január 15. 18:27

Szerbia a koronavírus-járvány óta, annak gazdasági következményei miatt, és a gazdasági tevékenységek ösztönzése céljából már számos intézkedést bevezetett, de első alkalommal kezeli kiemelten a 16 és 29 év közötti korosztályt, február 1-től ugyanis ez a korosztály 100 eurós állami támogatásban részesül.

2022. január 15. 18:27
null

A segély nem automatikus, az érintettek elektronikus úton igényelhetik azt, személyi igazolványból származó adatok (Szerbiában a személyi igazolvány 16 éves kortól kötelező), illetve banszámlaszám betáplálásával.

A támogatás a szerbiai Köztársasági Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján 1,062 millió állampolgárt érint.

Akik többsége (36,14 %-a), a média által végzett felmérés szerint magára költi majd ezt az összeget.

A 24sedam.rs portál körkérdéséra válaszadók szerint a fiatalok 3,61 százaléka nem is fogja igényelni, 25,30 százaléka félreteszi, hogy a megfelelő helyen költhesse el, ugyanakkor 15,66 % szórakozásra fordítja majd ezt az összeget. Csupán 4,82 százalékuk gondolkodik abban, hogy humanitárius célra költse, és 14,46 százaléka még nem döntött mit tesz a pénzzel.

Két év alatt 8,7 milliárd eurós támogatás

Nem ez az első alkalom, hogy Szerbia készpénzt oszt ki a lakosság között. Ezzel a lehetőségével, a járvány okozta következmények enyhítésére hivatkozva, 2020 áprilisában élt először, mégpedig akkor, amikor a járvány miatt rendkívüli helyzetet vezettek be Szerbiában és majdnem két hónapig kijárási tilalom volt érvényben. Ekkor 4000 dináros (34 eurós) egyszeri pénzügyi támogatást osztott ki a nyugdíjasok között. Majd május végén az 1,7 millió nyugdíjas és több mint 200 ezer szociálisan veszélyeztetett személy mellett, június folyamán a munkaképes felnőtt lakosság kapott 100 eurós támogatást.

Akkor több mint 6 millió embert használta ki a pénzügyi segélyre való jogát.

Egy évvel később, vagyis tavaly újabb támogatási csomagot vehettek át a polgárok, 30 eurót májusban, majd novemberben további 30 eurót kapott minden 18 éven felüli állampolgár, azzal, hogy a nyugdíjasoknak szeptemberben további 50 eurót folyósítottak az állami költségvetésből, míg a munkanélküliek 60 eurós támogatást kaptak még. Végül egy őszi döntés alapján további 20 euró érkezett minden felnőtt számlájára december elején.

Szerbia tavaly Koszovó lakosságát is támogatta, mégpedig 100 eurót kapott minden felnőtt korú személy és 200 eurót a munkanélküliek.

Siniša Mali, szerb pénzügyminiszter legutóbbi nyilatkozata szerint 2020 márciusa óta az idei januárban és februárban tervezett kifizetésekkel együtt,

Szerbia a járvány okozta nehézségek enyhítésére, a lakosság életszínvonalának fenntartására és a gazdaság működésének fenntartására 8,7 milliárd eurót fordított.

A szerbiai átlagnyugdíj 250 euró

A lakosság pénzügyi támogatását már az első naptól kezdve szigorúan kritizálta az országos Pénzügyi Tanács. A legutóbbi elemzésükben kiemelték, a lakosság készpénztámogatásának finanszírozásához 2020-ban és 2021-ben az ország igen nagy, egymilliárd euró feletti kiadásra volt szükség, amihez a szükséges eszközöket az ország a nemzetközi piacon való eladósodás árán tudta biztosítani. A törlesztés pedig az előttünk álló időszakban az adófizetők terhe lesz majd.

A szerb pénzügyminiszter ezekre az aggodalmakra válaszolva elmondta, hogy

 a legfrissebb felmérések szerint Szerbia 7,5 százalékos gazdasági növekedéssel zárta a 2021-es évet, amikor az államadósság a GDP 57 % százalékon maradt.

 Elmondta, a 2022-es évben a fiatalok kapnak ugyan nagyobb figyelmet, de nem csak ők részesülnek támogatásban, hanem január 14-én az egészségügyi munkások számlájára is érkezik majd 10.000 dinár (85 euró), míg a nyugdíjasok február 10-én 20.000 dinár támogatást (170 eurót) kapnak.

Szerbiában megközelítőleg 1,7 millió nyugdíjas van. Az átlagnyugdíj jelenleg 29.400 dinár, azzal hogy a legidősebbek 17 százalékának havi jövedelme 15.000-20.000 dinár.

Az idén a közszférában dolgozók fizetését is emelik, vagyis mintegy másfél millió ember számíthat bérnövekedésre. A szociális védelemben, az egészségügyben és a katonaságnál dolgozók havi járandósága is 8 százalékkal nő, így az egészségügyben ahol jelenleg megközelítőleg 60.000 dinárt (510 euró) keresnek, 4.800 dinárral kapnak majd havonta többet. A szociális gondoskodás területén az eddigi megközelítőleg 50.000 dinárra pedig további 4.000 dinárt számolnak majd.

A többi közalkalmazott, így az oktatásban dolgozók is 7 százalékos bérnövekedésre számíthatnak, vagyis a jelenlegi megközelítőleg 60.000 dinárra, 4.200 dinárral magasabb fizetést kapnak majd.

Szerbiában egyébként 2020. június 21-én parlamenti, tartományi és helyhatósági választásokat tartottak.

Az idén áprilisban pedig elnökválasztásra kerül sor és előrehozott parlamenti választások lesznek.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zara
2022. január 16. 22:06
'áprilisban pedig elnökválasztásra kerül sor és előrehozott parlamenti választások lesznek' erről szól a dolog....nincs ingyenpénz
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!