Ezzel a csodafegyverrel hódíthatják meg a magyar vállalkozások a járvány utáni világot

2021. november 18. 19:38

Védekezve támadt a magyar gazdaságpolitika a vírusválság idején – ösztönözte a beruházásokat, a meglévő munkahelyeket megvédte és újakat is teremtett. Míg más nemzeteket a járványtól való félelem megbénított, addig Magyarország felkészült a kanyarban előzésre, vállalkozásait csatarendbe állította, hogy a járvány után megnyíló piacokon újult erővel terjeszkedjenek. Ebben nagy segítséget nyújtott a Technológiaváltó program, amely olyan népszerű volt, hogy az első körben kiszabott keret pár perc alatt betelt. György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár csütörtökön bejelentette a Technológiaváltó program újbóli bővítését.

2021. november 18. 19:38
null

Pár perc alatt betelt a keret az első kiírásnál

Az újraindítás meghozta a vállalkozások beruházási kedvét, amit jól mutat, hogy a százmilliárd forint keretösszegű pályázat, a Technológiaváltó program néhány perc alatt betelt. Tavaly egy hasonló konstrukció kerete három hét alatt merült ki. Az új fejlesztési időszak első felhívásánál, a mikro-, kis- és középvállalkozások technológiaváltását célzó Ginop Plusz 1.2.1-nél 4793 kérelem érkezett be összesen 465,05 milliárd forint támogatási igénnyel – mutatott rá cikkében a Világgazdaság, ahol „csodafegyverként” aposztrofálták a támogatási programot. Ez azt mutatja, hogy

a Covid-válságból kifelé jőve a kkv-szektor jelentős része támadó pozíciót vett fel.

Másodjára is újratöltötték a csodafegyvert: újabb százmilliárd forintra pályázhatnak a vállalkozások 

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára videóban már jelezte is, hogy a Technológiaváltó támogatási programot – a vállalkozások csillapíthatatlan beruházási kedvét látva – másodjára is újratöltik, amit a kormányzat jóvá is hagyott. „A Kormány, kérésünket meghallgatva további 100 milliárd forint meghirdetéséről döntött, így a Technológiaváltó programban rendelkezésre álló keretet megmásfélszereztük. Ugyanis

okosabban és szervezettebben dolgozunk. Ehhez adunk a vállalkozásainknak forrást és tudást” – ismertette az államtitkár a Facebook-bejegyzésében.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Drazsé
2021. december 30. 10:47
Adolf is a csodafegyverben bízott az utolsó pillanatig.
Imre Debrecen
2021. december 10. 15:37
Már megint a hülyeség.....?
makapaka2
2021. november 23. 15:18
Az ellenzéki összefogás semminek sem örül, ami előnyös Magyarországnak, ők a sikertelenségben érdekeltek.Ez az ellenzéki magatartás nem jellemző más országban.
barany
2021. november 23. 11:16
Az ellenzék persze "ellenszurkol". Az ország legkisebb sikere is nagy fájdalmat okoz neki. Érthető, hogy ezek a nemzetközi viszonylatban is jelentős eredmények, hozzászólóit egyenesen őrületbe kergetik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!