Franciaországban oltás nélkül akár börtön is járhat egy kávézásért

2021. augusztus 19. 12:33

Meglepő szigorral és elszántsággal küzd a francia kormány, hogy növelje az oltottak arányát, és megakadályozza a vírus további terjedését.

2021. augusztus 19. 12:33
null

Emmanuel Macron francia elnök július közepén bejelentette, hogy augusztus elsejétől nem használhatják a tömegközlekedést, illetve nem látogathatják a mozikat, bevásárlóközpontokat, bárokat, kávézókat, éttermeket és egyéb közösségi helyszíneket azok, akik nem rendelkeznek védettségi igazolással vagy saját költségen elvégzett, érvényes negatív koronavírus teszttel. 

Komoly büntetéssel fenyeget a kormány

A Guardian beszámolója szerint azok, akik nem tudnak védettségi igazolást felmutatni és úgy használják valamelyik említett szolgáltatást, akár 6 hónap börtönbüntetésre vagy 10 ezer eurós pénzbírságra számíthatnak. Azon létesítmények tulajdonosai pedig, akik védettség nélküli vendégeket fogadnak, illetve nem ellenőrzik a védettséget megfelelően, akár egy évre is börtönbe kerülhetnek, vagy 45 ezer eurós bírsággal sújthatóak. 

A drákói szigor közérdek

Ez vélhetően jelenleg a nyugati világ legszigorúbb szabályozása a koronavírus elleni védekezésben, és még sok diktatórikus ország keménységét is meghaladja. Decemberben a francia kormánynak már vissza kellett vonnia egy hasonló intézkedéscsomagot, mert komoly zavargások törtek ki a szabályozás elleni tiltakozásképpen. Akkor Párizsban és több más nagyvárosban a rendőrség könnygázzal oszlatta fel a tüntetéseket. Most azonban mégis bevezették az intézkedéseket, csak még szigorúbb szankciókat helyeztek kilátásba. 

Az illetékesek szerint a járvány jelenlegi felfutó szakaszában elengedhetetlen, hogy a legkomolyabb karanténszabályok és szankciók lépjenek életbe azok számára, akik továbbra is elzárkóznak a vírus elleni oltás felvételétől. 
 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VeJoLa
2021. augusztus 25. 17:56
Én nagyon nem szeretném, ha mi is ilyen "haladók" lennénk! Szerencsénkre a haladár vírusok undorodnak a fekete seggű keleti vakcináktól, és távol tartják magukat az ilyennekkel szennyezett emberektől.
ittésmost
2021. augusztus 25. 17:49
a franc-ba, ne aprózzák el, elő kell keresni és rozsdátlanítani azt a jól bevált guillotine-t
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!