Komoly összegeket fektet be nálunk az EBRD, nagy növekedési potenciált látnak Magyarországban

2021. július 02. 14:45

Fenntartható és digitális fejlesztésekkel segíti a gazdaság újraindítását Magyarország és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) együttműködése – jelentette ki Varga Mihály a bank kormányzótanácsának plenáris ülése után.

2021. július 02. 14:45
null
Rádi Balázs

A tárca csütörtöki közleménye szerint a pénzügyminiszter kiemelte:

a pénzintézet a napokban javította a magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzését, a korábbi 4 százalék helyett már 5,5 százalékos növekedést várnak az idei évre.

Az EBRD eddig közel 200 befektetést hajtott végre Magyarországon, amelyek értéke meghaladja az 1000 milliárd forintot – ismertette Varga Mihály. Mint mondta: hazánk EBRD-vel való együttműködésének keretét a bank idén elfogadott ötéves országstratégiája adja, amely a gazdaság újraindítását, valamint a digitális és zöld átmenetet helyezi előtérbe.

A tárcavezető kijelentette: a bank gyorsan reagált a koronavírus-válságra, rekordösszeget, mintegy 11 milliárd eurót fektetett be 2020-ban világszerte. Emellett a szolidaritási csomag és a beruházások támogatása révén 2021 végéig várhatóan akár 21 milliárd eurónyi befektetést is végrehajthat működési országaiban – tette hozzá.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!