Japán: egy üvegházon belül, monszun körülmények között tesztelik a zöldségtermesztést

2021. június 18. 23:26

A Panasonic technológiai vállalattal együttműködve egy új projekt vette kezdetét Okinawa délnyugati részén, Ishigaki szigetén. A program keretein belül szubtrópusi monszun körülmények között keresik a zöldségtermesztés lehetséges módjait.

2021. június 18. 23:26
null

A japán kormány Asian Monsoon Plant Factory System Consurtium (Ázsiai Monszun Növénygyár Rendszer Konzorcium) részeként a cél, hogy stabil helyi ellátást biztosítsanak az éghajlati adottságok ellenére. 

Az éghajlati körülmények

A monszun évszak által érintett régiókban számos esetben fordul elő kisebb-nagyobb esőzés, azonban az Ishigakihoz hasonló területeken nem csak a csapadékmennyiség nő meg, hanem a hőséggel és a magas páratartalommal is meg kell küzdenie az ott élőknek. Ráadásul ezek a körülmények nem megfelelőek a zöldségek termesztéséhez, így kevesebb termőföld áll rendelkezésre, ahol ez megvalósítható. 

A klímaváltozás elleni törekvések hatására jött létre 2016-ban az Asian Monsoon PFS, ami olyan technológia kifejlesztésén dolgozik, melynek segítségével hatékonyan ki tudják küszöbölni a meleg, nyirkos időjárást, így utat nyitva a stabil helyi zöldségellátásnak.  A rendszeres monszun széllökések és a gyakori tájfunok teszik Ishigaki szigetét a tökéletes helyszínné a koncepció bizonyítására. 

Az üvegház kialakítása

A konzorcium a paradicsomok elhelyézésére egy intelligens üvegházat alakított ki (úgynevezett IT Greenhouse), ami teljesen eltér a megszokott holland stílusú növényháztól. Ez egy sokkal alacsonyabb szerkezet és míg a holland stílusúban a növények 10 hónapig növekszenek, addig itt ez az idő akár a harmadára is csökkenhet. Valamint kialakítása során ügyeltek a széllökések elleni védekezésre, így az üvegház akár a 180 km/h-s szélnek is ellen tud állni. 

A szerkezetben infravörös fényt elnyelő függönyöket szereltek fel, melyek képesek elnyelni a hőt, illetve szenzorokat telepítettek a levegő páratartalmának szabályozására, emellett pedig egyéb szenzorok kontaktusmentesen mérik a fotoszintézist.  Hűtőrendszer, párásítók és ablakszenzorok is helyet kaptak az üvegházban. Mindennek eredményeként a paradicsomok 3 hónap alatt megnőnek hasonló költségek mellett, mintha Japán központi részén termelték volna őket. 

A távirányítás előnyei

A következő lépésként a létesítmény kezelésének és fejlesztésének módjain kell dolgozni. Mindez magába foglalja a több ezer kilométerről vezérelhető felhőrendszerek telepítését, köztük a Smart Saien’s Cloud-ot, ami az első szubtrópusi területen használt integrált környezetvezérlő rendszer, valamint a Panasonic Cultivation Navi rendszerét, ami egy applikáció segítségével teszi lehetővé a farmerek számára az adatok elérését távoli helyekről is. 

A Panasonic szerint, egy ilyen gazdálkodási rendszer nem csak a szállítás szükségének csökkentését, de a szigorú karantén szabályok elkerülését is lehetővé teszi, melyek gyakran megnehezítik a termékek mozgását. Továbbá a távolsági vezérlés által sok helyszín figyelhető meg egyidejűleg, illetve a méretgazdaságosság is előtérbe kerül. 

A cikk szerzője Szecsődi Ramóna.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!