Hatalmasra duzzadt a járvány alatt a pénzhegy, amin az európai lakosság ül

2021. június 01. 15:15

Az Eurostat adatai alapján sokkal nagyobb mértékben estek vissza a lakossági költések, mint a bevételek a járvány alatt, ez pedig az egekbe repítette a megtakarítási rátát. A kérdés már csak az, hogy milyen tempóban fog a gazdaságra zúdulni a felhalmozott pénztömeg.

2021. június 01. 15:15
null
Admin

Az uniós háztartások megtakarítási rátája évenkénti összehasonlításban 2020 negyedik negyedévében is nagyot nőtt, így 6,6 százalékponttal van magasabban, mint egy évvel korábban – derül ki az Eurostat nemrég közzétett ismertetőjéből. Az ugrás hátterében az áll, hogy a háztartások végső fogyasztási kölsége (HFCE) 7 százalékkal volt kisebb, mint 2019 negyedik negyedévében. Ezzel szemben a bruttó elérhető jövedelem 0,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi értékhez – az el nem költött jövedelmet pedig a háztartások megtakarították. Az adatokból az is jól látható, hogy nem csak a negyedik negyedévben, hanem

2020 egészében rekordmagas volt a megtakarítási ráta, azaz a járvány alatt jelentős pénzösszeg halmozódott fel az európai lakosságnál.

Grafika: Eurostat
Grafika: Eurostat

Az országok szerinti bontásra tekintve látható, hogy közel sem egyformán növekedett a lakossági megtakarítási ráta az egyes tagállamokban. Amíg a listavezető Szlovéniában 20,8 százalékpontos növekedés volt megfigyelhető 2020 negyedik negyedévében, addig a svédeknél és a magyaroknál 4-5 százalékpontos növekedés figyelhető csak meg. A lista utolsó helyán Dánia található, ahol egyedüliként csökkent a háztartások megtakarítási rátája, méghozzá 2,7 százalékponttal.

A mögöttes okok megegyeznek az aggregált uniós adatoknál látottakkal. A legtöbb országban ugyanis nagyarányú visszaesés tapasztalható éves összehasonlításban a költségekben, holott a jövedelem a legtöbb helyen növekedni tudott.

Magyarország sem lóg ki a sorból

A megtakarítási ráta növekedéséről a közelmúltban Nagy Márton miniszterelnöki főtanácsadó, a jegybank korábbi alelnöke is beszélt. Elmondása szerint a pandémia alatt a lakosság megtakarítási rátája akár a 11 százalékot is elérhette, ami a válság előtti 8-9 százalékos rátához képest közel 30 százalékkal magasabb. A békeidőkhöz képest ez éves szinten 500-700 milliárd forintos többletmegtakarítást is jelenthet. Nagy szerint a legnagyobb kérdés ennek fényében az, hogy „ez a szuperlikvid állomány mikor és milyen mértékben mozdul meg”.

A megtakarítási ráta növekedéséről a közelmúltban Nagy Márton miniszterelnöki főtanácsadó, a jegybank korábbi alelnöke is beszélt. Elmondása szerint a pandémia alatt a lakosság megtakarítási rátája akár a 11 százalékot is elérhette, ami a válság előtti 8-9 százalékos rátához képest közel 30 százalékkal magasabb. A békeidőkhöz képest ez éves szinten 500-700 milliárd forintos többletmegtakarítást is jelenthet. Nagy szerint a legnagyobb kérdés ennek fényében az, hogy .

Grafika: Eurostat
Grafika: Eurostat

A most látott felhalmozás nem példa nélküli a történelemben: az 1870-es évekbeli brit feketehimlő-járvány alatt a szigetországban a lakossági megtakarítások megduplázódtak, a spanyol nátha idején pedig az amerikaiak takarítottak meg rekordösszegeket. Arról ugyanakkor megoszlanak a vélemények, hogy a felhalmozott pénzhalom milyen hatásokat válthat ki a járvány végeztével a gazaságban.

A történelmi tapasztalatok arra engednek következtetni, hogy nem kell a költekezések berobbanása miatt az infláció hirtelen megugrásától tartani.

Ez az emberek fokozott óvatosságával magyarázható, mivel így a felhalmozott pénztömeg nem egyszerre árasztja el a gazdaságot, hanem fokozatosan pumpálják vissza azt a fogyasztók, ahogy egyre kevésbé félnek a járvány újbóli visszatérésétől.

Ennek kapcsán azt érdemes viszont megemlíteni, hogy a jelenlegi helyzet annyiban mindenképp más, mint a korábban pusztító járványok esetén volt, hogy a rekordtempóban kifejlesztett vakcináknak hála kicsi arra az esély, hogy elhúzodjon a válság és újabb, az előzőekhez hasonló súlyosságú hullámok sújtsák a lakosságot.  Így pedig

sokkal élesebb lehet az átmenet a járványból a poszt-pandémiás időszakba, ami fogyasztói optimizmussal társulva akár az infláció erős megugrásához is vezethet.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
teklapavle
2021. június 02. 16:17
Mészáros Úr 800 kilós széfében hány magyar ember megtakarítása landolt?
Bástyaelvtárs
2021. június 02. 15:26
Ez a megtakarítás Mo ra is jellemző. Bár nem ekkora mértékű , inkább csak a felső középosztály és a fölött jellemző. Az ő költéseik pörgetni fogják a gazdaságot
u.cserkész
2021. június 02. 15:26
Mondtam is az asszonynak, még egy ilyen járvány és meggazdagszunk. :-)
István53
2021. június 02. 13:04
Az állítás igaz, DE ha nincs plusz kiadás mint a színház, mozi, üdülés,. leginkább külföldre. stb. akkor ez egyértelmű. Már megtanultuk hogy a kapitalizmusban nincs nagyon fölös költekezés. Gondolni kell a holnapra is. tehát spórolunk. Ez az időszak meg különösen ilyen. Ha most a cikk írója arra gondol hogy a gazdaság a vásárláson /is!/ alapul, nem gondol arra hogy vásárolni az tud akinek van. Hisz nem lehet mindig részletre vásárolni. ill. nem igazán jó..hisz a bank meg nyereséget akar termelni .Szóval összegezve, igen is ebben az időszakban jó ha van lehetőség a spórolásra, S biztosítani lehet egy biztonságosabb jövőképet anyagi szempontból. Egyetlen államot sem érdekli a polgárának anyagi helyzete..S az egyénnek is van önmaga felé felelősség érzete. HA TEHETI.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!