Nem jött be az egykepolitika: Kína most már három gyereket is engedélyez a családoknak

2021. május 31. 10:19

Végérvényesen megdőlni látszik a kínai egykepolitika. Miután 2016-ban már engedélyezték két gyermek vállalását is, hamarosan már három gyermek is lehet a kínai családokban. A kínai állampárt ezzel akarja felvenni a harcot az egyre inkább elöregedő társadalom ellen, de kérdéses, hogy időben léptek-e.

2021. május 31. 10:19
null
Admin

Kína minden párnak megengedi majd, hogy három gyermeket vállaljon, ezzel harcolva a csökkenő születésszámok és az elöregedő népesség ellen – adta hírül hétfőn a Bloomberg a kínai Xinhua hírügynökségre hivatkozva. A kínai tudósítás szerint „a páronkénti három gyermek megengedése és az azt támogató intézkedések elindítása segíti majd a társadalom struktúrájának javítását”. Az ugyanakkor még nem tisztázott, hogy az új szabályok mikortól lépnek életbe, de valószínűsíthetően az idén kezdődő ötéves terv részét képezik majd. A születésszám növelése mellett Kína a nyugdíjkorhatár fokozatos emelését is tervezi.

A mostani intézkedések nem előzmény nélkül érkeztek: a világszerte elhíresült egykepolitikán 2016-ban már lazítottak, s engedélyezték a második gyermek vállalását is. Ez ugyanakkor nem vezetett a születésszámok növekedéséhez. A Bloomberg számításai szerint

ha továbbra is csökkenő tendenciát mutat majd a kínai születési ráta, akkor a kínai népesség még 2025 előtt elérheti a csúcspontját.

Az elmúlt évtizedben mért 0,53 százalékos átlagos éves népességnövekedés az 1950-es évek óta a leglassabb volt. A tavalyi évben pedig mindössze 12 millió gyermek született Kínában – a születések száma 1961 óta nem volt ilyen alacsony.

Az évenkénti születések száma Kínában. (Grafika: Bloomberg)
Az évenkénti születések száma Kínában. (Grafika: Bloomberg)

Fotó: MTI/EPA/Roman Pilipej

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2021. május 31. 20:00
Ponthogy bejött az egykepolitika, leállították a népességnövekedésüket, most már lazíthatnak. Ellenpólusnak ott van India. Még nagyobb ellenpólusnak Afrika.
szalkai
2021. május 31. 20:00
Az egyke politika nekem ugyan nem szimpatikus, de Kínának bejött. A grafikonon jól látható, hogy az elmúlt 30 évben e nélkül évi 15-20 millió gyerek helyett 30+ született volna , ma 1,8 milliárdan lennének, és 200 millió szülőképes nő helyett 250-300 millió lenne.
szalkai
2021. május 31. 15:50
Az egyke politika nekem ugyan nem szimpatikus, de Kínának bejött. A grafikonon jól látható, hogy az elmúlt 30 évben e nélkül évi 15-20 millió gyerek helyett 30+ született volna , ma 1,8 milliárdan lennének, és 200 millió szülőképes nő helyett 250-300 millió lenne.
Hájas Gerzson a hitlerszakértő
2021. május 31. 15:05
Úgyis meg fogják tudni oldani. Belső-Kínában még rengeteg, több százmillió kínai paraszt van akik szívesen vállalnák a 8-10 gyerekes nagycsaládokat. Ráadásul ne mondja senki sem azt hogy egy olyan brutálisan hatékony és centralizált kormányzat mint a kínai ami képes volt az egykepolitikát évtizedeken át betartatni mindenen keresztül ne tudna mondjuk egy fogamzásgátló tiltást betartatni vagy ne lennének eszközei hogy ösztönözzék a gyerekvállalást
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!