Az áldozat családja beperelte a Tesla-t

2021. május 19. 22:24

Eddig minden olyan esetben, amikor Tesla szenvedett balesetet, és az önvezető rendszert hibáztatták a tragédiáért, bebizonyosodott, hogy nem a gép, hanem az ember a felelős. A 2018-as eset kapcsán is ezen a véleményen van a Tesla, az áldozat családja azonban meg van róla győződve, hogy az önvezető technológia meghibásodása okozta szerettük elvesztését.

2021. május 19. 22:24
null

Közepes sebességgel ütközött

2018 márciusában, egy alig pár hónapos Teslával, Walter Huang nekicsapódott a sávelválasztó betonfalnak egy kaliforniai autópályán. A 38 éves, két gyermekes sofőr röviddel a kórházba szállítás után életét vesztette. Az önvezető funkció az utazás teljes időtartama alatt be volt kapcsolva, így a balesett előtti percekben is, a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal jelentése szerint. A családot képviselő ügyvéd egyértelműen az önvezető funkció meghibásodásával magyarázza a balesetet. Szerinte, a navigációs rendszer hibásan érzékelte az úttest sávjait, nem észlelte a betonfalat és nem lassította le, vagy állította meg az autót. 

Az autógyár szerint ők nem hibáztak

A Tesla már a baleset bekövetkezése után, részvétnyilvánítása mellett, a sofőr hibájának tekintette a balesetet.

Álláspontjuk szerint az ütközés előtt közvetlenül a rendszer nem érzékelte a férfi kezét a kormányon.

Sőt, az autógyár hivatalos közleménye szerint, a baleset előtti percekben a rendszer többször figyelmeztette a sofőrt, hogy az önvezető üzemmód ellenére tartsa a kezeit a kormányon. 

Az önvezetőt is kell néha vezetni

Az önvezető járművek, bár egyre nagyobb várakozás övezi őket, nem jelentik az autó teljes önállóságát. A gépjármű önvezető üzemmódban nem igényel beavatkozást sávváltások, a sebességtartás és a forgalomfigyelés tekintetében, azonban ezekben az esetekben is folyamatosan kér visszajelzést a sofőrtől. A speciális viszonyok, váratlan események bekövetkezésének lehetősége pedig megköveteli, hogy a vezető bármelyik pillanatban kész legyen átvenni az autó irányítását. 

A most induló perben szintén felmerült a kaliforniai Közlekedési Hivatal felelőssége, mivel épp az érintett szakaszon hiányzott egy elválasztó beton elem, egy korábbi baleset miatt, amit elmulasztottak pótolni. 

A cikk szerzője Papp Helga.
 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
civis72
2021. május 26. 15:42
aki hülye haljon meg!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!